Kinél játszotta az első felnőttmérkőzését?

Nyilasi Tibor vitt fel először a felnőtt csapatba 1993-ban. Előző évben bajnok lett a Fradi, utána viszont nem ment annyira jól a csapatnak. Jött egy rosszabb sorozat, az MTK ellen Nyilasi megfenyegette a játékosokat, ha nem játszanak jól, hozza a fiatalokat. Kikaptak, minket pedig már hétfőn vittek a felnőttekhez: Zavadszky Gáborral és Lisztes Krisztiánnal. ‘93 őszén mutatkoztam be, rögtön egy Újpest elleni meccsen, amikor megsérült Telek András, és engem jelöltek a helyére. Bedobtak a mély vízbe. Egy ilyen kulcsmeccsen állítottak kezdőbe először, egy bálványt, Simon Tibit kellett igazgatni középen, Keller József mellett kellett játszanom. Nehéz volt akkor beférni a Fradiba, mert Simon, Szekeres és Szergej Kuznyecov volt a csapatban. Utóbbiról máig úgy gondolom, hogy a valaha volt legjobb magyarországi légiós.

1995-ben bejutottak a Bajnokok Ligája főtáblájára. Mi a legkedvesebb emléke a sorozatról?

Nem is konkrét emlék, hanem az a tény, hogy az utolsó csoportmeccsünkön az Ajax ellen is volt matematikai esélyünk továbbjutni a Real Madrid előtt. A mai fiatalok már fel sem fogják ennek jelentőségét. Ott volt az előző évi győztes Ajax, a Laudruppal, Redondóval, Zamoranóval és vagy tíz spanyol válogatottal felálló Real Madrid és a szintén masszív klubnak számító svájci Grasshoppers. És nekünk még a végén is volt esélyünk továbbjutni, ráadásul a BL csak 16 csapatos volt akkor, nem pedig 32, mint most. 

A legnagyobb erőnk a közösségben rejlett, kicsit olyanok voltunk, mint a mostani vb-n a horvátok. Harcolni akartunk, és az utolsó erőnkig küzdeni.

Ki volt az akkori csapat vezére az öltözőben?

Egyértelműen Simon Tibit kell kiemelnem, olyan karaktere volt, hogy magával ragadta az egész csapatot. Keller Józsi csapatkapitány valamivel csöndesebb volt.

Miért nem sikerült a következő szezonban főtáblára kerülni?

Kikaptunk a Göteborgtól. A második meccsen már szólt a „Novák Dezső, takarodj!”. A legsikeresebb magyar edző kapta ezt, ami jelzi, hogy milyen elvárások voltak akkor. Ez volt az a pont, ahol megbomlott kicsit a csapat egysége, és kezdtek külföldre menni a játékosok. És persze kezdett elfogyni a pénz is, amiről annak idején elég sokat is cikkeztek. A Fradinál nem volt meg az, ami sok más helyen, hogy nemzetközi szereplés, nagy bevétel, építkezés, újabb szereplés, további építkezés és gazdasági stabilitás létrehozása. Pont ellentétes irányba mentünk.

Sportmenedzseri végzettséggel mit gondol: mit kellett volna csinálnia az akkori Fradinak, hogy egy BL-szereplés után ne anyagi gondjai legyenek a klubnak, hanem virágzásnak induljon?

Hatalmas mennyiségű pénz áramlott a Fradiba és azon keresztül a magyar futballba, jöttek a szponzorok. A magyar klubvezetők nem igazán szeretnek külföldre tekintgetni és külföldön bevált modelleket meghonosítani. Ez akkoriban hatványozottan igaz volt, hiszen nem rendelkeztek nemzetközi tapasztalattal ahhoz, hogy egy ilyen sikert megfelelően tudjanak hosszú távú előnnyé változtatni. Még merchandising sem volt, nem emlékszem, hogy lett volna olyan, hogy például a Fradi–Grasshoppersen BL-sálat árultak volna. Csak az ajándéktárgyakból hatalmas pénzt lehetett volna keresni.

Mit hozott Varga Zoltán akkor a Fradihoz?

Egészen elképesztő volt, hogy 50 év felett is kijött edzésre, letette a labdát, és megmondta előre, hogy oda fogom lőni a felső sarokba, és tényleg oda is lőtte.

Volt, hogy két órával edzés előtt gyakorolt velem, vagy két órával edzés után, de igazából mindenkivel örömmel foglalkozott külön. Akár hosszú órákon át.

Ő mutatta meg nekem, pontosan hol kell szabadrúgásnál eltalálni a labdát, milyen szögből lendítsem a lábam, hogyan fussak neki a lövésnek, és hány lépésről, közben pedig mit kell még nézni a labdán kívül.

A problémát az okozta, hogy Varga hozott egy modern, nyugati gondolkodást Németországból, ami miatt rendszeresen konfliktusba került, mert a hazai hozzáállás és állapotok miatt folyamatosan elégedetlen volt. A profi léthez volt hozzászokva, és nem tűrt ellentmondást. Elküldték.

A következő edző, Nyilasi a háttérben azt hitte, hogy híreket szállítok a régi stábnak az újpesti Külvárosi Kávéházba, ami most Lisztesé. Mondtam neki, hogy még a feltételezés is sértő, és nem fogom megtagadni a baráti társaságomat, akkor inkább soha többet nem játszom. Káposztásmegyeren laktam, szinte mindennap az étteremben voltunk, ez volt a törzshelyünk.

Nyolc meccs kihagyás után visszarakott, a gólommal nyertünk a Győr ellen hazai pályán, majd utána az Újpestnek is fejeltem egyet, és a következő négy-öt meccs kifejezetten jól sikerült.

Ennyi elég volt a német élvonalhoz?

Jött egy megfigyelő Németországból, a Cottbus megbízásából, Horváth Ferit nézte meg. Elkezdtek velem is foglalkozni. Elvittek próbajátékra, de nem akartak leigazolni. Ameddig gondolkodtak, a menedzserem beajánlott a Kaiserslauternnek, ami akkor jutott fel az első osztályba. Először a Fradi nem akart kiengedni, mert nehogy már egy Fradi-játékosnak próbajátékra kelljen mennie.

Végül kiengedték?

Nem, titokban mentem ki. Akkor már Szűcs Lajos náluk volt, én pedig a decemberi téli szünetemet töltöttem, és hát, mondjuk úgy, hogy kimentem meglátogatni. Edzettem velük párat, és két edzés után jelezték, hogy leigazolnak.

Máig hihetetlen, hogy újoncként rögtön bajnok lett az a csapat.

És úgy képzelje el, hogy akkoriban deklaráltan a német volt a legerősebb bajnokság a világon. Ott volt a BL-győztes Dortmund, a későbbi BL-döntős Bayern. Az egész egy álomvilágnak tűnik ma is.

Kivel volt a legjobb kapcsolata abból a csapatból?

A világ- és Európa-bajnok Youri Djorkaeff-fel, emberileg nagyon sokat kaptam tőle. Igazi vezéregyéniség volt, élmény volt vele edzeni és figyelni minden labdaérintését. Két fiatal német srác is velünk volt: Michael Ballack és Miroslav Klose.

Rajtuk már fiatalon is lehetett látni, hogy extraklasszisok lesznek?

Abszolút. Klose 17-18 évesen már úgy jött edzésre, hogy nem engedte elfejelni a labdát, simán nekem jött, lekönyökölt, kitette a karját, hogy minden labdát elérjen előttem. Rá egészen másként kellett figyelni az edzésen a beadásoknál.

Kit volt a legnehezebb fogni akkoriban a Bundesligában?

Carsten Janckert.

Az életben is olyan nagydarab volt, mint amilyennek tűnt?

Hű, nagyon, sosem felejtem el, amikor a BL-negyeddöntő második meccsén már a nyolcadik percben piros lapot kaptam róla. Magasan vele voltak a legnagyobb csatáim.

Németországban stabil válogatott játékos lett. Csalódásnak élte meg, hogy nem sikerült azzal a generációval kijutni sem vb-re, sem Eb-re?

1996-ban kint voltunk az olimpián 24 év után, és volt egy nagyon erős magja annak a csapatnak, amellyel az utánpótlás-Eb-n is ötödikek lettünk. Akkoriban ígérték, hogy a csapatot vezető Dunai Antal lesz a szövetségi kapitány, de végül nem őt, hanem Csank Jánost nevezték ki, aminek köszönhetően továbbra is idősebb játékosok kaptak szerepet. Így a mi korosztályunknak kiesett két év a felnőtt válogatottból, pedig már

rég játszatni kellett volna olyan játékosokat közülünk, mint Mátyus, Dragóner, Sebők Vili, Dombi, Sándor Tomi, de mondhatnám Vincze Ottót, Lisztest vagy Dárdait is. Az már akkor is egy erős válogatott lehetett volna, helyette jegeltek minket két évet.

Jött Bicskei Bertalan, és ő kezdett el minket beépíteni a válogatottba. Nála mutatkoztam be 1998-ban, mindjárt az első meccsen Ausztria ellen. Akkor debütált többek között Király Gabi is. Visszatérve a kérdésre, itt azt kell mondanom, mint a BL-nél. Kevesebb csapat volt az Eb-n, nehezebb volt bekerülni, a Bicskei-korosztálynak pedig pont a legerősebb román válogatottal, és a Figo-féle Portugáliával kellett versenyeznie, és csak a csoportelső jutott ki egyenesen a tornára.

Sokakat megdöbbentett, hogy mindössze 29-30 évesen visszavonult. Miért?

Rengeteg sérülésem volt, fájtak az ízületeim. 25 évesen vették észre, hogy egész életemben keresztszalag nélkül játszottam, de az erős combizmom miatt még bírtam. A pályafutásom végén azonban már kibukott a probléma, és kezdtem elveszteni a motivációmat is. Akkoriban jött Várszegi Gábor a Fradihoz, nem akarta átvállalni a szerződésemet, én pedig őszintén szólva a Fradin kívül már nem nagyon akartam máshol játszani. Háromszor voltam magyar bajnok, egyszer német, 24-szer szerepeltem a válogatottban, és Fehér Csaba mellett én vagyok az egyetlen magyar, aki játszott BL-negyeddöntőben. Úgy éreztem, hogy magyar játékosként mindent elértem, amit lehetett. Új kihívásokat kerestem.

Ezután gyorsan talált magának elfoglaltságot, egy menedzsercég alapítása mellett a felnőttválogatottnál is dolgozott technikai igazgatóként a Matthäus-érában. Igazak azok a pletykák, hogy azért fordult meg 80-nál is több játékos a válogatottban, mert valamilyen alku lehetett a háttérben?

Technikai igazgatóként én szerveztem a külföldi túrákat és a barátságos meccseket, és azt például el tudom mondani, hogy Lothar Matthäus nélkül nem játszottunk volna az argentinokkal, a németekkel vagy a brazilokkal barátságos mérkőzést, és soha sem járt volna a csapatunk ennyi távoli túrán. A játékosokkal kapcsolatban pedig én is bőven tudnék olyanokat mondani az elmúlt tizenöt évből, akiknek semmi keresnivalójuk nem volt a válogatottban. Azt is hozzá kell tenni, hogy minden kapitánnyal kapcsolatban felmerül, hogy a menedzserek duruzsolnak a fülébe, ezt azért észben kell tartani. Aztán ott van az is, hogy például a nagy kínai túránk előtt 17 játékos mondta le a válogatottságot nyári szünetre vagy éppen sérülésre hivatkozva. Amikor Kínából Németországba repültünk a végül 0-2-re végződő meccsre, még akkor is játékosokra kellett vadászni, sőt, Rósa Dénest konkrétan Kínából kellett hazaengednünk az esküvőjére, hogy aztán Németországba a meccs napján érkezzen vissza. Ha összerakja, így simán összejön, hogy egy túra alatt negyven-ötven játékos neve fordul meg a keretben.

Az elmúlt években Hrutka János közben közéleti szerepet is kezdett vállalni. A Facebook-oldalán rendszeresen erős kritikával illeti a magyar futballt és azt körülvevő közeget. Pedig a magyar futballisták egy zárt, összetartó közeg, nem igazán mondanak rosszat egymásról. Nem jelezték már, hogy kicsit óvatosabban kellene kritizálni?

Némi távolságtartást vélek felfedezni az emberekben, de nagyon örülök annak, hogy a legtöbb magyar játékossal ellentétben nem kötődöm senkihez, nem függök senkitől. A legtöbben az aktív futball után edzők, sportvezetők lesznek, ugyanúgy tartoznak elszámolással a klubjuk felé, mint játékosként. Én viszont a saját lábamon állok, senkire nem vagyok ráutalva, ezért örömmel osztom meg a negatív véleményemet is bármiről. Ráadásul tudom privát beszélgetések alapján, hogy ugyanazt gondolják sokan, mint én, csak velük ellentétben én ezt leírhatom. Sajnos ez

egy óriási probléma Magyarországon, hogy nem beszélünk a problémákról, a kritikus hangokat pedig azonnal ellenségnek bélyegzik meg. Nemcsak a fociban, hanem minden mással kapcsolatban is.

Nekem viszont lételemem ez a fajta szabadság.

Akkor rögtön fel is tenném az egyik legaktuálisabb kérdést önnek, mint volt focistának és menedzsernek: túl vannak fizetve a magyar labdarúgók?

Rögtön rosszul kezdi a kérdést, mert lefocistázott. 

Pejoratív az, ha valakire azt mondják, hogy focista?

Az elmúlt években szerintem kifejezetten negatív felhangja lett ennek a szónak, talán csak a focistafeleség hangzik ennél rosszabbul. Azért hozom ezt fel, mert világ életemben nagyon sokat harcoltam a sztereotípiák ellen annak ellenére, hogy nyilván a nagy számok törvénye alapján a tévében, rádióban, újságban nyilatkozó labdarúgók között sokan vannak olyanok, akik erősítik mondjuk az előítéleteket, amelyeknek sajnos valóban van alapjuk, ahogy kivételek is erősítik a szabályt. Mindig sokat tanultam, megszereztem minden idehaza létező képesítést a sport terén, és mindent megtettem azért, hogy valahogyan kikecmeregjek a focista jelzőből. A visszavonulásom után például szándékosan kerestem azokat a dolgokat, hatásokat, élményeket, amelyeket szerződéses futballistaként nem tudtam, mert tiltva volt, vagy éppen nem volt rá időm, energiám.

Ide tartozik a fesztiválozás is? Csak mert viszonylag gyakran látni ilyen helyeken, pár éve ismerőseimmel láttuk is, hogy Bob Marley-pólóban hallgatja a Franz Ferdinand-koncertet a Szigeten.

Aki egy kicsit jobban nyomon követi az életemet, az tudja, hogy ma már előbb találkozhat velem színházban, művészmoziban, egy kiállításon vagy Kiscsillag-koncerten, mint a Groupama Arénában. Eljárok például komolyzenei programokra is, mert azt is szeretem. Sőt, ha kell, elmegyek még Svájcba is, ha épp a Red Hot Chili Peppers játszik. Az életemben most már a kultúra, a művészetek és a zene legalább annyira fontosabb szerepet játszik, mint annak idején a labdarúgás. Éppen ezért gondolom úgy, hogy életem egyik legnagyobb bókját pont a múlt héten kaptam a Wmn.hu egyik szerzőjétől, Szentesi Évától, hogy semmit nem tud a fociról, mindössze két focistát ismer, Beckhamet és Ronaldót, illetve még Hrutka Jánost, de rólam egészen eddig nem is sejtette, hogy focista voltam.

Majdnem lefolytam a székről örömömben, hogy végre van valaki, aki nem azért ismer, mert labdarúgó vagyok. Ez nekem magasan a legnagyobb bók, amit kaphatok.

Mit gondol a mai magyar labdarúgás helyzetéről?

Nagy szeretettel stadionoznak az emberek, csak azt elfelejtik, hogy Angliában a rengeteg balhé és botrány után éppen a stadionokkal kezdődött a brit futball megreformálása. Nekünk szerencsénk van, mert van egy miniszterelnökünk, aki él-hal a fociért, de vannak olyan dolgok is a futballunkban, amelyek nem a megfelelő irányba mennek. Soha ennyi pénz nem volt a magyar fociban, mint most, és ezért joggal zavarhatja az embereket, hogy a focink nem előre, hanem visszafelé halad.

Még mindig a lojalitás, a kapcsolatok játsszák a főszerepet a vezetők kiválasztásánál, nem a szakmai tudás, így pedig nehéz előre jutni.

Ebben a helyzetben pedig nem az a legfontosabb, hogy megkeresik a problémákat, megoldáson gondolkoznak, megvizsgálják más országok rendszerét. Egyszerűen senki sem meri kritizálni belülről a magyar labdarúgást. Ez iszonyatosan káros, nincs egy egészséges visszacsatolás, egy reális tükör.

Ez lehetne abszolút építő jellegű kritika is, de aki ilyet megfogalmaz, arra ferde szemmel néznek, az már a rendszer ellen van. De ez nem így van, csak rávilágítva a problémákra, javítani szeretne az ember a helyzeten. Elképesztő pénzeket keresnek a játékosok, soha ennyit nem kerestek még Magyarországon. Játékospárti vagyok, legyen meg minden a megfelelő munkához, de mi már átestünk a ló túlsó oldalára, és

Éppen ezért ezeknek a fiataloknak semmi motivációjuk nincs abban, hogy külföldre menjenek. Ha bekerülnek a vérkeringésbe, akkor már annyit pénzt keresnek itthon, amennyit egyetlen külföldi csapatnál sem kapnának ezzel a teljesítménnyel. Nem akarnak eligazolni, egyre kevesebb a külföldön játszók száma, megáll a fejlődés, a válogatott meggyengül, és a rengeteg pénztől visszafelé fejlődik a futballunk. Emiatt a fiataloknak is nehezebb bekerülni, az akadémiák sem tudnak minőségi játékosokat kinevelni.

Egyszerűen a két dolgot nem lehetne mérlegre rakni, annyira lehúzná az egyik tányér a másikat. Közben mindig kapaszkodunk valakibe, most éppen Szoboszlai Dominikbe és Csoboth Kevinbe, de hát könyörgöm, nézzük meg Phil Fodent, aki 17 évesen már a Manchester Cityben játszik, bajnok, U17-es világbajnok, és ilyenből van még számtalan Angliában. Nálunk van kettő, akiktől a csodát várjuk, miközben egyetlen minőségi játékost sem nevelünk ki. Közben meg a méretéhez képest Magyarország rendelkezik a legtöbb pro licences edzővel. 

Van egyáltalán értelmük az akadémiáknak?

Persze, hogy van, csak nem jó így ez a rendszer. Az akadémiákra 15 és 18 év között járnak a gyerekek, miközben a legfontosabb alapokat, például az összes technikai elemet, 6–12 éves kor között szerzik meg. Szeretnék hinni abban, hogy nincs olyan hülye, alkalmatlan edző, akinél sorban állnak a jobbnál jobb fiatal játékosok, és szándékosan nem játszatja őket. Azért nem játszatják őket, mert nincsenek ilyen fiatalok! Miért nem arról döntenek, hogy új edzésmódszereket és szakembereket kell alkalmazni a 6–12 éves gyerekeknél, hogy ezután már olyan srácokból, egy sokkal nagyobb tömegből válogathassanak az akadémiák, akik közül nem csak egy fog eljutni nagy nehezen a felnőtt csapatig? Miért akarják bizonyítani, hogy jó ez a rendszer, ha láthatóan nem jó, elég csak megnézni az utánpótlás válogatottainkat?

Sehol sem vagyunk a nemzetközi szinthez, össze sem lehet hasonlítani a fiataljainkat.

És közben mennyit keres ma Magyarországon egy labdarúgó?

Kétezer és harmincezer euró között havonta (ez 650 ezer – 10 millió forint havonta – a szerk.).

Magyarul 2010 óta létrehoztunk egy olyan helyzetet, hogy gyönyörű stadionjaink vannak, és bennük brutálisan túlfizetett, cserébe nemzetközi szinten értékelhetetlen focisták játszanak, akikre már ezer ember sem kíváncsi meccsenként. Normális ez?

Visszakérdeznék. Miért van az, hogy a közelmúltban hat szövetségi kapitánya volt a válogatottnak? Nem szabad elvenni az MLSZ-től, hogy 2010-től kezdve anyagilag nagyon rendbe rakta a futballunkat, figyelt a tömegbázisra, de politikától mentesen be kell végre látni, hogy szakmailag nem a legjobb állapot a mostani.

Ilyenkor jó lenne tudni, hogy ki hozza a szakmai döntéseket, ki jelöli ki például a szövetségi kapitányt, ki az, aki számon lehet kérni?

Egy kvalifikáción belül most már sokadjára cserélünk kapitányt, semmi értelme. Mondjuk Leekens leváltása az MLSZ részéről beismerése volt annak, hogy hibáztak, csak hát nincs egy ember, aki vállalná, hogy én voltam, az én ötletem volt, hibáztam.

Ha már politika. A választások előtt előkerült egy videó, amelyen több volt BL-csapattársa is arra buzdítja az embereket, hogy szavazzanak a Fideszre és Kocsis Mátéra. Ön miért nem szerepel Lipcsei, Dragóner, Vincze Ottó mellett a videóban? Rendben van az, hogy a Fidesz pártigazgatója által vezetett klub saját alkalmazottait politikai célra használja fel?

A sportban nem volna szabad, hogy ilyen erősen szerepet kapjon a politika. Amikor megláttam a videót, üzentem egyiküknek a videóból, hogy ez mégis, hogy fordulhatott elő. Ledöbbentem, sokkolt.

Önt nem keresték?

Nem, és ennek is nyilván megvan a jelzésértéke, bár rólam szerintem sokan tudják, hogy ilyen dolgokhoz nem adnám a nevemet párttól, politikustól függetlenül, régóta igyekszem kizárni a politikát az életemből. Mennyire kellemetlen már egy ilyen helyzet? Valahol sajnáltam is őket, hogy mindannyian kötődnek a klubhoz, legtöbbjük alkalmazottként dolgozik a Fradinál. Éppen ezért

nem tartom fairnek, hogy ilyen feladatra kérték fel őket, hiszen a megrendelők pontosan tudták, hogy a megkeresett játékosok erre nem mondhatnak nemet. Egy ilyen helyzetben egyszer mond nemet az ember, aztán köszönik szépen neki a munkát, és mehet máshova. Ez már bőven átlépi azt a határt, ami a politika és a sport között húzódik. Büszkeséggel tölt el, hogy engem meg sem kerestek.

Nemrég pedig keményen nekiment Bencsik Andrásnak is, amiért nem tartja franciának az afrikai származású játékosokat. Nem bánta meg?

Egyáltalán nem. Nagyon bántott legbelül, hogy a sporttal kapcsolatban megint ilyen dolgokról kell beszélni. Rengeteg ehhez kapcsolódó bejegyzéssel találkoztam, és rendkívül feldühít az, amikor emberek sok követővel, véleménybefolyásoló erővel, fontos közéleti szereppel olyan dolgokat adnak egymás szájába, amelynek iszonyatosan súlyos következményei lehetnek.

Ez egy borzalmas irány nemcsak a sportban, a futballban, hanem a hétköznapi életünkben is. Nem szabad ennyire torzan nézni a világot, és engem lelkileg nagyon bánt, hogy valakik tényleg így látják a dolgokat, és másokkal is szeretnék ezt elhitetni. Tévés szakértőként én sem tehetem meg, hogy ennyire szélsőséges dolgokat állítsak. A magyar válogatottban is játszik Otigba, Leandro vagy Vinícius, de játszott Thomas Sowunmi és Vasile Miriuta is, továbbá mondhatnám a téli olimpiák első magyar aranyérmét szerző gyorskorcsolyázóinkat is. Ilyen módon nemzetinek lenni, megmondani a tutit és elmenni ennyire szélsőséges irányba, az egyáltalán nem jó helyzet, kifejezetten káros.

Miért nem a művészetekben, a népzenében, a költészetben, a magyar filmekben helyezzük erősebben a hangsúlyt a magyarságunkra, és vagyunk rá büszkék? Annyi szép és jó dolog van Magyarországon, amire büszkék lehetnénk!

A vébé alatt Orbán Viktor arról beszélt, hogy a horvát foci a mi kutyánk kölyke, és pár év múlva mi is a szintjükre érhetünk. Ön is így gondolja?

Messze van a realitásoktól. Nincs stabil válogatottunk, talán a Vidinél látni valami átgondolt építkezést. Látjuk, milyen játékosokból lehet válogatni, látjuk, milyen fiatalok jönnek, és éppen ezért nem látom, hogy mi bármikor is utolérhetnénk a horvátokat a közeljövőben.

Mi lesz a következő koncert, amire legközelebb elmegy?

Gyermekeimmel megyünk majd a Művészetek Völgyébe, próbáljuk magunkat átadni a művészeteknek a következő hetekben. Utána megnézzük még az Ördögkatlant is a színházi és egyéb produkciók miatt. Nemrég voltam Katowicében Guns N’ Roses-koncerten. Igyekszem mindig értékekben gazdag, lelkileg sokat adó programokon és társaságokban részt venni, és a gyermekeimet is a valós értékek felé terelni. Szeretek sok mindent látni, hallgatni és kipróbálni, hogy a végén elmondhassam, amit kedvenc versem – József Attilától – záró sora is gyönyörűen megfogalmaz:

Éltem - és ebbe más is belehalt már.