Silvio Berlusconi 31 évnyi elnökség után 2017-ben eladta az AC Milant egy kínai befektetőnek, de hogy pontosan kihez, és milyen körülmények között került a klub, azt rengeteg kérdés övezte. Az új – azóta már le is cserélt – vezetés pedig belevágott a szebb napokat is megélt klub felvirágoztatásába: 11 játékost igazoltak 220 millió euróért. Nagyon ritkán költenek el ennyi pénzt ennyire rosszul.
Silvio Berlusconinak nagyon sokat köszönhet a Milan: regnálása alatt öt BEK/BL-győzelmet ünnepelhetett a csapat, Európai Szuperkupát szintén ötször, klubvilágbajnokságot egyszer, olasz bajnokságot nyolcszor, olasz kupát egyszer, olasz szuperkupát pedig hétszer nyertek. A 2011/12-es szezon után azonban masszív lejtmenet következett: a Milan évről évre rosszabb lett, mindössze egy olasz szuperkupa-siker jött össze a következő öt évben, miközben 200 millió eurós adósságot halmozott fel a klub.
2015-ben ezért Berlusconi úgy döntött, hogy eladja a csapatot. Először egy titokzatos thai milliárdos, Bee Taechaubol jelentkezett be egy grandiózus büdzsé ígéretével. Nem sokkal később kiderült, hogy igazából kínaiak állnak mögötte, aztán meg egyszer csak eltűnt, mintha nem is lett volna. Egy évvel később megérkeztek maguk a kínaiak is, Berlusconinak pedig sikerült is megállapodni a kínai Sino-Europe Sports konzorciummal egy 740 milliós vételárban, ami tartalmazta az adósságok fedezését is.
A kínaiak 2016-ban többször is megvették a klubot, csak hogy utána kiderüljön, hogy mégsem.
A meghiúsuló üzlet miatt a befektetőknek 100 millió eurós kauciót kell fizetniük a Milannak. Később a konzorcium egyetlen ismert tagja, a Kínai Építési Bank (Chinese Construction Bank) kilépett a társulásból, ami 150 millió dollár mínuszt jelentett a projektnek, így egyedül a konzorciumot vezető Li Jung-hung (Yonghong) maradt. Ő elvileg kifizette volna a Milant saját zsebből, csakhogy egyes sajtóhírek szerint közel sem volt olyan gazdag, mint ahogy beállította magát, a konzorciumban résztvevő cégekről pedig kiderült, hogy többnyire csak papíron léteznek.
A nehézségek, bizonytalanság, álhírek és dezinformációk után 2017 tavaszán végül létrejöhetett az egyezség: Berlusconi csak eladta a csapatot a kínaiaknak. Igaz, ez már egy új konzorcium volt Rossoneri Sport Investment Lux néven, aminek szintén Li Jung-hung volt a vezetője, illetve ami a legfontosabb:
300 millióval beszállt az üzletbe az amerikai Elliott Management.
Az amerikaiak megjelenésével valami tényleg elkezdődött az olasz csapatnál: a személyi változásokon túl végre tényleg érkeztek új, komoly pénzeken vett játékosok a csapathoz:
A Milan tehát összesen 216,5 milliót költött 11 játékosra, de a mennyiséggel nem feltétlenül sikerült minőséget is szerezniük.
Leonardo Bonucci nagyobb sztárként érkezett Milánóba, mint ahogy Gonzalo Higuaín. A világ legjobb védőjének tartották, óriási tömeg fogadta, majd kiderült: ha nincs mellette Chiellini és Barzagli, mint a Juventusban, máris nem akkora klasszis. A Milanban gyakran kritikán aluli volt a játéka, csak Gennaro Gattuso kinevezése után sikerült átlagosra feltornászni. Hétmillió eurós veszteséggel sikerült csak túladni rajta, bár a kvázi cserébe kapott Mattia Caldara nagy fogásnak tűnik.
A másik kifejezetten nagy csalódást a portugál André Silva okozta. A Cristiano Ronaldo örökösének kikiáltott csatár 14 mérkőzésen nyolc gólt és egy gólpasszt szerzett az Európa Ligában, de a Serie A ritmusát a világért sem akarta felvenni. Várható volt, hogy nem fog neki ízleni az olasz futball, de a 24 mérkőzésen lőtt két gólja még így is nagyon kevés. Jelenleg kölcsönben szerepel a Sevillában, ahol egyébként rögtön mesterhármassal kezdett.
A horvát Nikola Kalinicet jó eséllyel senkinek sem kel bemutatni, miután híressé tette magát azzal, hogy hazazavarták a vb-ről, mert nem akart csereként pályára lépni. A Milan játékosaként is küldték már haza edzésről, mert nem volt hajlandó normálisan edzeni, de a pályán is sikerült jobb benyomást keltenie. 31 meccsen 6 gólig és öt gólpasszig jutott,
302 percenként talált a kapuba, nem csoda, hogy a 70 millióért vett csatárduó helyett inkább a saját nevelésű Patrick Cutrone játszott.
A 24 éves Andrea Contit már nehezebb megítélni, ugyanis egész évben csak 333 percet játszott keresztszalag-sérülés miatt, ráadásul az idei szezon elejét is kénytelen lesz kihagyni a rehabilitáció miatt. Hozzá hasonlóan keveset játszott egyébként a belső védő Mateo Musaccio is, bár ő elsősorban Bonucci miatt, így az argentin idén kaphat esélyt a bizonyításra. Ugyanakkor sem ő, sem Conti nem számíthat jelenleg stabil kezdő pozícióra.
A svájci válogatott Ricardo Rodríguez és Fabio Borini többnyire végigjátszották a szezont, mindhárman legalább 36 meccsen szerepeltek. Jól, vagy legalábbis konzisztensen azonban egyikük sem játszott, jó eséllyel nem is lesznek stabil kezdők idén. A kapus Antonio Donnarumma pedig csak Mino Raiola agymenése miatt került a Milanhoz – öccse, a még mindig csak 19 éves Gianluigi Donnarumma ugye a Milan kezdőkapusa, ő meg csak akkor volt hajlandó hosszabbítani, ha leigazolták mellé a testvérétt.
Az igazolások közül legjobban talán Európa egyik legjobb szabadrúgáslövője, Hakan Calhanoglu játszott, aki 31 bajnokin hat gólt és nyolc gólpasszt jegyzett, a támadójáték egyik legfontosabb láncszeme volt. Lucas Biglia és Franck Kessié pedig a középpálya alapját jelentik jelenleg, előbbi egy tipikus védekező középpályás szerepében, utóbbi box-to-box szerepkörben. Egyikük sem sztár egyelőre – a 21 éves Kessié még lehet –, de bérelt helyük van a kezdőben.
A Milan tavalyi 11 igazolásából tehát a három legdrágább már nincs a csapatnál, a negyedik egész évben sérült volt, Kessién, Biglián és Calhanoglun kívül pedig mindenki más gyengén teljesített és kijátszotta magát a csapat kezdőjéből.
A Milan az első fordulóból elhalasztott mérkőzése miatt a második fordulóban, szombat este a Napoli elleni rangadóval kezdi meg a 2018-as Serie A-szezont 20.30-tól.