Index Vakbarát Hírportál

Griezmann betolta az év passzát

2018. szeptember 10., hétfő 20:21

Az év gólpassza és az év passza is összejöhetett a hétvégi NL-meccseken.

Előbbit az angol Luke Shaw adta a spanyolok elleni meccsen Marcus Rashfordnak. Egészen szenzációs, ahogy a labda centikkel ment el két spanyol védő lába előtti is, olyan ütemben, illetve épp csak annyival volt nekik hosszú, hogy ne legyen esélyük beleérni. Rácsúszni sem, mert egészen az utolsó pillanatig úgy érezték ketten is, elérik csúszás nélkül is, aztán mégsem.

A labda egy körívet írt le a füvön, rákanyarodott a csatár lábára, rém egyszerű volt belőni. Ez a tökéletes assziszt, csak kicsit túlzás, hogy szinte belövi önmagát. Még a két főszereplő manunitedes klubedzője, José Mourinho is csak bólogatni tudott a tribünön. (Miközben azt gondolhatta, bezzeg nálam nem csináltok ilyet.)

Vasárnap a francia-hollandon jött Antoine Griezmann egy hasonlóan zseniális átadással. Ám míg Shaw-nál a passz adta magát, csak nagyon nehéz volt megcsinálni, addig Griezmannéknak észre is kellett venniük a passzsávot a védők erdejében.

Kellett hozzá ugye Griezmann, de kellett hozzá a balhátvéd Lucas Hernandez is, aki olyan üres területre indult be, ami látszólag megjátszhatatlannak tűnt, ugyanis négyen is védték. Jól tudta, mit csinál, még be is mutatta Griezmannak, hogy oda befelé tegye a labdát.

Griezmann laposan, Shaw-éhoz hasonló, a védők között kicentizett passzal megtalálta a csapattársát. A labda pontos volt, de Hernandez annyira megörült a lehetőségnek, hogy elkapkodta, egyből elrúgta a semmibe, még el is csúszott közben, a labda fölé-mellé ment.

Simán átvehette volna a balbekk, akkora üres területet találtak meg, aztán még azon is gondolkozhatott volna, hogy mit csináljon vele. Nagy kár érte, így nem lett belőle gólpassz, amit érdemelt volna.

Rovatok