Index Vakbarát Hírportál

Az AS Románál már csak sarokkal lehet gólt szerezni

2018. szeptember 29., szombat 17:24

A sarokkal szerzett gólok kifejezetten ritkák, különösen a top bajnokságokban, ahol túl nagy a tét ahhoz, hogy a támadók ziccerben hasonlóval próbálkozzanak. Az AS Roma játékosait azonban ez nem bosszantja, hét forduló alatt már három sarokkal szerzett gólja van a csapatnak, most szombaton már a másodikat szerezték három nap alatt.

A Roma hazai pályán fogadta a városi rivális Laziót a Serie A hetedik fordulójában. A vendégek voltak jobb formában, az elmúlt négy meccsüket egyaránt megnyerték és idegenben sem játszottak alárendelt szerepet. Az első félidő minden téren teljesen kiegyenlített volt, de a 45. percben a Lazio-védők óriásit hibáztak a saját tizenhatosukon belül, a 22 éves Lorenzo Pellegrini pedig megszerezte idei bajnoki gólját a szezonban – ráadásul sarokkal.

A bekapott gól nem törte meg a vendég csapatot, a 67. percben egy védelmi hibát kihasználva Ciro Immobile egyenlíteni tudott. Fordítani azonban már nem sikerült, a helyzetkihasználással komoly problémái voltak a Lazionak, így a Roma Kolarov tökéletes szabadrúgásával és Fazio találatával végül, ha nem is könnyedén, de 3-1-re legyőzte városi riválisát.

Rovatok