Index Vakbarát Hírportál

A legszerényebb világbajnok még a Football Leakst is leszerelte

2018. november 15., csütörtök 15:56

N'Golo Kanté bekerült a Football Leaks híreibe, és még ebből is jól jött ki.

A nemzetközi futballban botrányok sorozatát kirobbantó "Football Leaks" leleplező cikkei több sztárcsapat, játékos és futballvezető hírnevét megtépázták az utóbbi hetekben-hónapokban. Mondhatni, kevés aggasztóbb hírt kaphat ma valaki annál, minthogy a neve felmerült a nemzetközi együttműködés keretében születő tényfeltáró cikkek valamelyikében. Kivéve N'Golo Kantét.

A Chelsea középpályására nemhogy nem hoztak szégyent nyilvánosságra kerülő adóügyeinek részletei, de tovább javítottak a megítélésén. Az derült ki róla a francia Mediapart cikkéből, hogy amikor 2016-ban a Chelsea-hez igazolt,

nem volt hajlandó beleegyezni a számára javasolt, egyébként teljesen bevett adókerülő megoldás alkalmazásába, hiába győzködték minden oldalról.

Pedig még létre is hoztak számára egy céget az adóparadicsomként funkcionáló Jersey szigetén NK Sports néven, hogy azon keresztül számolja el a reklámjogokért cserébe kapott juttatásai felét, amivel jelentős pénzt spórolhatott volna meg magának és a bérköltségén a klubjának is. (Az nem derült ki az iratokból, hogy a Chelsea, esetleg az ügynökei alapították a céget, vagy valaki más.)

A konstrukció szerint Kanté az éves fizetésének 20%-át kitevő 1,4 millió euró felét vehette volna fel adómentesen Jersey-n keresztül. Ő viszont kezdetektől fogva gyanakvással tekintett a megoldásra, és hiába győzködték egyre türlemetlenebbül szerződése aláírására majd' másfél éven keresztül, végül kategorikusan kijelentette ügynökének, hogy csak támadhatatlan megoldásban hajlandó gondolkodni. 

Így mind a 20%-ot egy angol cégen keresztül kapja, rendesen megfizetve az összeg utáni igen magas adót.

Kantét már eddig is sokan a legszimpatikusabb futballsztárnak tartották nemcsak egészen hihetetlen pályaíve, de legendás visszafogottsága miatt is. Mindenki szereti, a csapattársai, az edzői és a szurkolók is, mert olyan a személyisége, mintha sugározna belőle a jóság.

Amikor a Football Leaks felfedezéséről kérdezték, Blaise Matuidi, a Juventus középpályása és Kanté válogatottbeli csapattársa így reagált:

N'Golo mindent tökéletesen csinál. Nem tesz semmi olyat, ami rossz. Nem követtem különösebben az ügyet, de nem lep meg, amit hallok. Ha úgy viselkedett, ahogy szokott, akkor minden a legtökéletesebb rendben van

– mondta, utalva a francia szurkolók Kantét éltető 2018-as nyári slágerének szövegére. A dal legemlékezetesebb elődásába a vb-győztest ünneplő stadion összes nézője és a teljes francia válogatott bekapcsolódott a horvátok elleni döntő után.

Matuidi ugyanakkor ismét felhozta Kanté egyetlen közismerten rossz oldalát, amikor úgy jellemezte:

Sosem csalna, legfeljebb csak egy kicsit, ha kártyázik.

Kanté persze már rég visszautasította a feltételezést is, mondván: "Én nem csalok, csak mindent megteszek a győzelemért. A vesztesek meg szeretnek rosszat mondani arról, aki nyer".  

Rovatok