Index Vakbarát Hírportál

Ronaldo nem izgul a nemi erőszak vádja miatt, a szponzorok igen

2018. november 17., szombat 11:43

Portugália legnagyobb sztárja, Cristiano Ronaldo nélkül készül a szombati Nemzetek Ligája-meccsre. A klasszis futballista a londoni tenisz-vb-n tűnt fel, miközben az Egyesült Államokban egy sztárügyvéd harcol ellene. A vád súlyos: nemi erőszak.

Megpróbálta levenni a fehérneműmet. Elfordultam tőle, összegömbölyödtem és védtem a vaginámat. Ekkor rám ugrott és análisan megerőszakolt. Miután vége lett, nem engedett elmenni. Azt mondta, hogy ezt az 1 százalékot leszámítva ő egy jófiú

mesélte Kathryn Mayorga arról a 2009-es estéről, amikor állítása szerint Cristiano Ronaldo megerőszakolta.

Az esetről először 2017-ben írt egy nagyon részletes cikket a FootbalLeaks által kiszivárogtatott anyagok alapján a német Spiegel, amit akkor még senki nem vett komolyan. Idén ősszel azonban egy még alaposabb anyagot tettek közzé, miután a Las Vegas-i rendőrség újranyitotta az ügyet. A portugál klasszis tagad és nem is látszik rajta, hogy különösebben bosszantaná a dolog, de a MeToo kampány után annyira azért nem lehet nyugodt. Főleg, ha bebizonyosodik, hogy valóban nem volt jófiú.

Egy jónak induló buli

Mayorga Las Vegasban született és ott is nőt fel. Már gyerekkorában kiderült, hogy figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarban szenved, ennek ellenére sikeresen lediplomázott a Nevadai Egyetemen 2008-ban, mint újságíró. Nem sokkal később férjhez ment, de a házassága nem működött.

2009-ben az akkor 25 éves, immáron szingli nő modellként dolgozott és többek között az volt a feladata, hogy más modellekkel együtt a becsábítsák a vendégeket a bárokba. Ronaldóval azonban munka után, egy Las Vegas-i nightclub VIP-termében találkozott június 12-én, ahová az egyik barátnője juttatta be. Ekkor állítása szerint még minden rendben volt,

megadta a portugál játékosnak a telefonszámát, majd nem sokkal később ő és a barátnője fel is mentek Ronaldo lakosztályára, hogy ott folytassák a bulit. 

Ronaldo a Palms Casino Resortban foglalt magának egy jacuzzis szobát, a vendégek többsége pedig azonnal le is rohanta a kisebb medencét. 

Úgy voltunk vele, hogy aranyosak ezek a srácok, de már késő van és nekem fotózásom volt reggel. Nem akartam vizes lenni és tönkretenni a ruhámat

– meséli Mayorga. Ronaldo ekkor váltásruhát ajánlott neki, ő pedig beadta a derekát, és elment átöltözni a fürdőszobába.

Ne, ne, ne!

Mayorga beszámolója szerint Ronaldo nem sokkal később követte őt a fürdőszobába a nadrágjából kilógó pénisszel. Először azt akarta, hogy a nő fogja meg 30 másodpercig, majd amikor Mayorga visszautasította, arra kérte, hogy orálisan elégítse ki. A nő nemet mondott, mire Ronaldo egy csókot kért, és miután megkapta, megpróbálta leteperni a 25 éves modellt. 

A nő ellenállt, majd bejött a portugál egyik barátja, és úgy tűnt, az egésznek vége van. A sztár azonban kitartó volt, hiába mondta neki azt Mayorga, hogy "úgysem fog összejönni", végül azonban a nő ellenállása ellenére ("Ne, ne, ne!") mégis megtörtént az anális erőszak – óvszer és síkosító nélkül.

Amikor vége lett, nem akart elengedni. Babynek hívott, és úgy tűnt, mintha rosszul érezné magát emiatt. Nem emlékszem, de szinte biztos vagyok benne, hogy vagy bocsánatot kért, vagy megkérdezte, nem sérültem-e meg. Ezután jött az, hogy ő 99 százalékban jófiú.

A szobából kijönni egyetlen ember látta, mégpedig a nő barátnője. Ő megkérdezte Ronaldótól,  mit tett Mayorgával, mire a válasz annyi volt: "Minden oké. Barátok vagyunk". A modell még ott maradt a bulin, ott ültek a medence szélén, majd miután Ronaldo elment, Mayorga – aki elismerte, hogy a munkában és a bulin megivott pár pohár bort és pezsgőt, de állítása szerint teljesen józan volt – beleesett a jacuzziba. 

Nincs közvetlen bizonyíték

A nő összekapta magát, nem sokkal később pedig a barátnőjével – akinek akkor még semmit nem mondott az állítólagos erőszakról, sőt, megnyugtatta, hogy minden csodás – elhagyták Ronaldo szobáját.

Az autójánál tört rá az első fájdalomhullám, és bár elment a kórházig, bemenni már félt, így végül kivizsgálás nélkül hazament. Pár órával később hívta a barátnője, aki a neten megjelenő, Ronaldóval közös képeket nézegetve hitetlenkedve megkérdezte, hogy összejött-e a portugállal, mire Mayorga kifakadt:

Megerőszakolt!

Június 13-án, délután 2:16-kor érkezett meg Mayorga hívása a rendőrségre, ahol feljelentést tett nemi erőszak miatt. A hatóságok negyed óra alatt kiértek, felvették a vallomásokat, majd elkísérték a nőt a University Medical Centerbe, ahol Mayorgát alaposan kivizsgálták és fényképeket készítettek a lehetséges sérülésekről. 

Az orvosi vizsgálatok alapján egyértelmű volt, hogy történt anális behatolás, azonban a támadó a "saját kezébe ejakulált", Mayorga pedig az eset óta evett, ivott, vizelt és fogat mosott, vagyis nem nagyon találtak DNS-nyomokat. 

Peren kívüli egyezség

Nem nagyon van olyan állam az Egyesült Államokban, ahol szigorúbban vennék a nemi erőszakot, mint Nevadában. A szexuális bántalmazások soha nem évülnek el (ezért is lehetett most újra elővenni az ügyet), a nemi erőszak pedig a második legsúlyosabb bűntett az államban a gyilkosság után: ha bizonyított a támadás, életfogytiglan jár érte.

A nemi erőszakot ugyanakkor nehéz bizonyítani.

Az ilyen esetek általában két ember között történnek, szemtanúk nélkül, így mindössze két, nyilván egymásnak teljesen ellentmondó állítás között lehet dönteni. Mivel az esetek többségében nem lehet bizonyítani, hogy az aktus beleegyezéses alapon vagy erőszakkal történt, így a legtöbb áldozat nem büntetőeljárást, hanem polgári pert kezdeményez. Utóbbihoz ugyanis elég 50 százaléknál magasabb bizonyosság, vagyis annyit kell bizonyítani, hogy inkább megtörtént az erőszak, mint nem.

Polgári per esetén ugyanakkor a támadót nem lehet börtönbe juttatni, mindössze kártérítésre lehet kötelezni.

Ronaldo ellen ilyen eljárás indított akkor Mayoga és az akkor tapasztalatlan ügyvédismerőse, aminek az lett a vége, hogy a portugál fizetett 375 ezer dollárt a modellnek, aki cserébe aláírt egy titoktartási szerződést.

Sokat változott 10 év alatt a világ

Állítása szerint Mayoga azóta sem heverte ki a történteket. Először 2017-ben írt álnéven egy levelet, amiben beszámolt a történtekről. Akkor a Spiegel által leközölt vallomás szinte senkit nem érdekelt: Ronaldo képviselői is csak annyit csináltak, hogy fikciónak nevezték az egészet, majd perrel fenyegetőztek.

A MeToo kampány ugyanakkor sokat változtatott a nemi erőszak megítélésén, és némileg megkönnyítette a felelősségre vonást. Ezért döntött úgy Mayoga, hogy igazságot akar: felfogadja a tapasztalt és a nagyon kellemetlen ellenfélnek számító Leslie Mark Stovallt, majd ismét polgári pert indított, megtámadva a titoktartási szerződést.

Ronaldot egyébként 2005-ben már egyszer letartóztatták nemi erőszak miatt, de bizonyítékok híján nem lett az ügyből semmi – Stovall a hírek szerint nagy erőkkel kutatja az akkori áldozatot.

Azonban hiába mindez, Mayorgáéknak előbb meg kellene győzniük a bíróságot, hogy Ronaldóék kényszerítették a nőt a titoktartási szerződés aláírására, illetve a modell nem volt mentális képességeinek teljes birtokában. Ezt kilenc év eltelte után bebizonyítani szinte lehetetlen, pláne akkor, ha a bíróságon ügyvédek vannak jelen (Ronaldo a biztonság kedvéért felbérelte a sztárügyvéd David Chesnoffot).

Többmilliós követelés

Valószínűtlen, hogy az újranyitott rendőrségi nyomozás azt eredményezné, hogy Ronaldót jogerősen elítéljék nemi erőszak miatt. A bizonyítékok nagy része vagy eltűnt, vagy csökkent a hitelessége, a szemtanúk és az érintettek pedig több esetben mást mondanak. 

A portugál például azt állítja, nem cseréltek telefonszámot a nővel, aki egyébként megivott pár italt a nightklubban (vagyis nem volt teljesen józan, ellentétben a modell állításával), illetve Ronaldo ismerősei szerint a nő nem tűnt zavarodottnak az állítólagos erőszak után.

Ugyanakkor vannak olyan kiszivárogtatott emailek, amikben Ronaldo azt vallja, hogy a nő nem akart szexelni, de elérhetővé tette magát, nem kiabált segítségért, bár többször is azt mondta, hogy "ne". Ennek ellenére a

a Juventus játékosát már csak akarata ellenére beidézni vagy meghallgatni is komoly bravúr lenne (mivel nem amerikai, kiadatási végzés kellene ellene).

Ronaldónak így csak a polgári per miatt kell komolyan aggódnia, attól is csak akkor, ha a bíróság érvénytelennek nyilvánítja a titoktartási szerződést.

Amennyiben ez mégis megtörténne, akkor a portugál egy 200 ezer dollárt meghaladó kártérítési követeléssel nézne szembe. A 200 ezert meghaladó pedig az ő esetében több milliót jelentene, bár aligha vágná földhöz, a lehetséges kártérítésnél jóval többet kellett adócsalás miatt fizetnie.

Ronaldo nem izgul, a szponzorok igen

A történet természetesen befolyásolja az életemet. Van egy barátnőm, négy gyermekem, ott van édesanyám, a testvéreim, egy család, ami nagyon közel áll hozzám, a jó híremről nem is beszélve. Tudom, hogy ki vagyok, és mit tettem. Az igazság úgyis ki fog derülni, és azok az emberek, akik kritizálnak vagy próbálják tönkretenni az életemet, akik ezt az egész cirkuszt csinálják, majd meglátják

– nyilatkozta Ronaldo.

A Nemezetek Ligájában nem játszik, de egyébkén nem nagyon látszik, hogy megviselnék a történtek. A per elindítása óta hat olasz bajnokin öt gólt és négy gólpasszt jegyzett, az ő két góljával verte a Juventus az Empolit, de legutóbb a Milannak is betalált. A Manchester United elleni győztes Bajnokok Ligája-mérkőzésen pedig tapsolva ünnepelték az angolok.

A teljesítménye tehát abszolút rendben van, bár a Nike és az EA Sports már annyira nem boldog, ahogy a többi szponzora sem. Az évi 47 milliós szponzori bevételén komoly károkat okozhat még Mayorga pere, pláne ha az említett két óriás a morális feltételek megszegése miatt felbontja vele a szerződést. Egyelőre azonban úgy néz ki, hogy ennyivel megússza az ügyet.

(Borítókép: Cristiano Ronaldo 2018 november 7-én. Fotó:  Robbie Jay Barratt - AMA / Getty Images) 

Rovatok