Lengyel csatárzsenit nézett ki magának a Real
Spanyol lapok szerint a Genoa 23 éves lengyel csatára, Krzysztof Piatek lehet a megoldás a Real Madrid problémáira, olyannyira, hogy az AS értesülései szerint már előrehaladott tárgyalásokat is folytatnak a játékossal, aki 21 meccsen 19 gólnál jár az olasz csapatban.
Piatek nyáron igazolt a Genoához, előtte a lengyel Cravociát erősítette, ahol 65 meccsen 32 gólt szerzett. Volt már válogatott, két mérkőzésen egy gólt szerzett, azt pont a portugálok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen.
Jó formájának köszönhetően a lengyelek előkelő helyen végeztek a 2018-as csatártriókat összesítő listán, Robert Lewandowski és Arkadius Milik társaként egy góllal maradtak le a világverő szerbek mögött az első helyről.
Nem csoda persze, ha felfigyeltek a Realnál a lengyel tehetségre – 13 bajnoki góljával Piatek egy régi ismerős, Cristiano Ronaldo mögött jön második helyen a Serie A góllövőlistáján.
A 183 centi magas csatár értéke a Transfermartk szerint kilőtt, amióta a Genoához igazolt, hiszen júliusban 4,5 millió euróért vették, most pedig már több mint a háromszorosa, 15 millió euró lehet az ára - papíron, Piatekért a Genoa legalább 50 millió eurót fog kérni.
Sőt, akár többet is, ugyanis a Realnak igyekeznie kell: a Gazzetta dello Sport szerint a Milan is erősen nyomul Piatekre.