Index Vakbarát Hírportál

Hárommal kikapni? Nemhogy normális, hihetetlen

2018. június 19., kedd 07:58 | aznap frissítve

Panama 3-0–ra kapott ki Belgiumtól története első világbajnoki mérkőzésén, de egyáltalán nem tűnik úgy, hogy tragikusan élnék meg az eredményt, sőt, Hernán Darío Gómez, a csapat vezetőedzője a meccs után azt nyilatkozta: majdhogynem győzelemként is felfogható, hogy csak ennyivel kaptak ki – írja a Sportskeeda.

Gómez a meccs után arról beszélt, szerencsére nem kaptak hat vagy hét gólt, sőt, méltósággal veszítettek, egyáltalán nem volt rossz élmény. Panama egyébként tényleg tisztességgel küzdött, az első félidőben tartották magukat, de a másodikban már nem bírták a nyomást, Lukaku duplázott, és Mertens is lőtt egyet.

Belgium és Panama között nagyobb a különbség, mint három gól. Senki nem szeret veszíteni, azt is lehet mondani, hogy három gól elég sok, de őszintén szólva, figyelembe véve a tapasztalatlanságunkat, három góllal kikapni a belgáktól nemhogy normális, hanem inkább hihetetlen, sokkal rosszabb is lehetett volna

– vélekedett a kapitány, aki egyébként éppen vasárnap nyilatkozta azt, hogy ha továbbjutnak a csoportból, akkor egyedül megiszik két üveg vodkát. Majd azt is hozzátette: nem gratulált játékosainak a vereség miatt, de megmondta nekik, hogy mindent megtettek, és még egy-két gólt is lőhettek volna.

Gabriel Gómez, a panamaiak veterán középpályása amúgy ezeknél is jobbat mondott a meccs után, amikor kijelentette: a előzetesen nagyon aggódott az ellenfél miatt, de aztán kifutott a pályára, és azonnal rájött, hogy nem is olyan rossz a helyzet,

a belgáknak is két lábuk és két szemük van, úgyhogy annyira mégsem különböznek tőlük.

A meccsen egyébként Gómezt, a játékosokat és a szurkolókat is megrohanták az érzelmek. A játékosok sírtak a himnusz közben, a szurkolók pedig úgy ünnepeltek, mintha nem vesztésre állna épp a csapatuk. 

Gómeznek ez volt az ötödik vb-je, de elmondása szerint úgy érezte magát, mintha most lenne ott először. Azt azért hozzátette a szakember, hogy most már tudják a játékosok, milyen a világbajnokságon játszani, kiengedték az érzelmeiket, úgyhogy innen már csak felfelé vezet az út.

Rovatok