Index Vakbarát Hírportál

Az argentin kapitány Messitől kért engedélyt a cseréhez

2018. június 27., szerda 11:40

Már nem is nagyon titkolják, hogy Messi irányítja az argentin válogatottat, Sampaoli pedig kocsonyaként remegve lesi kegyeit. Vasárnap már beszélt erről a 86-ban győztes védő, Ricardo Giusti is. Leülhet a kispadra, de érdemi beleszólása semmibe sem lesz.

Az argentin válogatott a második csoportkör után csupán egyetlen pontot tudott felmutatni, és egy súlyos edzőválságot. A Nigéria elleni győzelemmel viszont mindkét problémát sikerült orvosolni. Argentína továbbjutott a vébé kieséses szakaszába, és az edzőkérdés is megoldódott.

Sampaolit hivatalosan nem rúgták ki a horvát zakó után, de lefokozták. A tornát szövetségi kapitányként kezdő szakember új munkakörében Messi pincsijeként segíti a válogatottat.

Sampaoli nagy lelkesedéssel vetette magát a feladatba, mondhatni az első pillanatoktól lubickolt új szerepében. A csapat összeállítását és taktikáját Nigéria ellen már tényleg Messire szabták, aki visszakapta régi szerepkörét is. A változtatásokat már a játékosok eszközölték – hogy ki volt köztük a főnök, mondani sem kell.

Messi meg is lőtte első gólját a vébén, így előnnyel mehettek a szünetre, mielőtt pedig visszatértek volna a pályára, ő mondta a csapatbeszédet.

Amikor pedig a hétfő esti meccsen kezdett nagyon meleg lenni a helyzet, mert az utolsó tíz percre fordulva még mindig döntetlen volt az állás, Sampaoli az oldalvonalnál Messi hátát kérdezgette riadtan, hogy mitévő legyen, behozhatja-e a Kunt, azaz polgári nevén a csatár Sergio Agüerót. „Pulga, que hago? Lo pongo al Kun?" – szólt az edző kérdése a játékoshoz, azaz:

Mi kéne tennem? Behozzam a Kunt?

Messi végül megszánta Sampaolit, és visszafordulva odavetett neki egy „igen"-t, Agüero pedig egy perc múlva pályán volt. 

Egészen hihetetlen a jelenet.

Végül egy késői góllal összejött a győzelem és vele a továbbjutás, mondhatni tökéletesen rajtolt a válogatott Messi irányításával.

A meccs után Messi kezdhetett gondolkodni a franciák elleni taktikán, Sampaoli pedig, akit az ünneplő játékosok környékén se nagyon látott senki, új feladatának megfelelően mehetett dicshimnuszokat zengeni róla a médiának.

Minden alkalommal, amikor Messi játszik, megmutatja, hogy egy fantasztikus játékos, aki mindenki felett áll

– kezdte visszafogottan Sampaoli, aki már-már vallásos hevülettel magasztalta fel játékosát, a létező összes aspektusból.

Leónak az emberi oldala a legfontosabb. Csodálatos emberi oldala van. Érez, sír és szenved, együtt örül Argentínával a győzelemnek. Nagyon fontos, hogy ezeket az érzéseket megosszuk az egész világgal

– áradozott a (volt) szakvezető a tízes számú argentin félistenről. És még csak ekkor kezdett belejönni.

Az emberek azt mondják, hogy nem szeret Argentínáért játszani, de épp úgy szenved, mint a többi szurkoló. Ettől lesz ő még nagyobb.

Sampaoli arról a pillanatról is beszélt, amikor a győzelmi extázisban Messi őt is megölelte véletlenül. Fel sem merült, hogy egy kicsit is leplezze a meglévő erőviszonyokat.

Amikor Leo odajött hozzám, és megölelt, nagyon büszkének és boldognak éreztem magam.

Az élmény felidézése már-már a féleérthetőség határáig túlfűtötté tette az ezt követő gondolatait, miközben a saját lelkébe is bepillantást engedett az edző.

„Messi tudja, hogy nagyon szenvedélyes vagyok, szenvedélyes minden egyes nap. Megadatott, hogy együtt utazzak vele a világbajnokság előtt, és sok közös élményem legyen vele. Ismer engem, méghozzá jól ismer. Tudja, hogy a közös álmunk volt eljönni Oroszországba, hogy valami fontosat tegyünk Argentínáért."

(Borítókép:  Sergio Perez / Reuters)

Rovatok