Index Vakbarát Hírportál

Német kapitány: Brutálisan frusztrált és csalódott vagyok

2018. június 27., szerda 19:09

A világbajnoki címvédő Németország már a csoportjából sem jutott tovább, az F csoport leggyengébbjétől, Dél-Koreától is kikapott, és ezzel az utolsó lett. Joachim Löw szövetségi kapitány értékelt.

„Óriási volt a csalódottság, halotti csend állt be, alig valaki tudott megszólalni. El kell fogadnunk ezt az eredményt, és gratulálni kell az ellenfeleinknek, a svédeknek és a mexikóiaknak. Nehéz megmagyarázni a történteket. Nem érdemeltük meg a továbbjutást, de nem tudom ezért hibáztatni a csapatot. Megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre" – kezdte Löw az értékelést.

A kapitány a könnyedséget is hiányolta a csapatából, nem tudtak olyan váratlan dolgokat húzni, mint amire korábban képesek voltak. „Valahogy begörcsöltünk, nem játszottunk dinamikusan, nem tudtuk az ellenfelet hibákra kényszeríteni.”

Löw arról beszélt, hogy megvolt a tervük, de nem tudták végrehajtani. Azt mondta, nehéz megismételni a korábbi sikereket, pedig a felkészülésük jól sikerült. Úgy érezte, hogy a svédek elleni meccs után már egyben volt a csapata, koncentráltak voltak. Ezt érezte a mai meccs előtt is. Néhány kényszerű cserét is kellett tennie Rudy sérülése és Boateng eltiltása miatt, ezekért azonban vállalja a felelősséget.

„Azt hiszem, az egész német futball, mi mindannyian veszítettünk. A csapat 2006 óta mindig a legjobb négy között vagy a döntőben volt. Ez most nem sikerült, ezért bocsánatot kell kérnünk."

„Én vagyok az első, aki kérdéseket teszek fel magamnak, hogy mi volt a hiba. Erre aludnom kell egyet, még nagyon közel vagyunk a meccshez. Brutálisan frusztrált és csalódott vagyok. Én viselem a felelősséget a csapatért" – mondta.

Löwöt a jövőjéről is kérdezték, de egyelőre nem mondott semmit arról, hogy fontolgatja-e a lemondását. A német szövetség még a meccs előtt azt közölte, egy vereség esetén is maradhat a kapitány.

Rovatok