Index Vakbarát Hírportál

Kínos doppingügybe keveredett az oroszok hőse

2018. július 1., vasárnap 09:07

Gyenyisz Cserisev rögtön a vb első meccsén az oroszok hősévé avanzsált, miután kétszer is betalált a szaúdiaknak, aztán Egyiptom ellen is lőtt egy gólt, most azonban magyarázkodásra kényszerült, miután előkerült egy tavalyi interjú, melyben apja arról beszélt, hogy növekedési hormonokkal kezelték a fiát – írja a Telegraph.

Dimitrij Cserisev, aki korábban maga is orosz válogatott volt, az orosz Sport Weekend nevű lapnak nyilatkozta még tavaly, hogy

egyik sérülése után egy félreértés miatt növekedési hormonokkal kezdték el kezelni Cserisevet, aztán hozzátette, hogy minderre azért volt szükség, hogy hamarabb felépüljön.

Ez utóbbi azért érdekes, mert arra utal, hogy a kezeléseket a klubjánál, a Villarealnál kapta az orosz játékos, ugyanakkor a csapat azt mondta, nem tudnak segíteni az üggyel kapcsolatban. Dimitrij sem volt túl segítőkész, azonnal letette a telefont, mikor megtudta, hogy miért keresik, utána pedig nem is lehetett elérni, így az egyetlen magyarázat az orosz szövetségtől érkezett.

Indoklásuk szerint Cserisev nem növekedési hormonokat, hanem trombocita-dús plazmát (PRP) kapott, egyúttal pedig megvádolták az apját meginterjúvoló újságírót azzal, hogy félreértelmezte az apja szavait, amit állításuk szerint az interjúról készült felvétel is megerősít. Emellett azt is kiemelték, hogy a játékos kezelését az RFU egészségügyi bizottsága is ellenőrizte.

Érdekes módon a Sport Weekend is kiadott egy közleményt, amiben azt írták,

ugyan dimitrij tényleg a „növekedési hormon” kifejezést használta, de nem úgy értette, hogy növekedési hormon,

emellett pedig arra is kitértek, hogy egy másik, hasonló kifejezést is használt, ami a PRP-terápiára utal.

A dolog azért kínos az oroszok számára, mert a növekedési hormon orvosi felhatalmazás nélküli használata doppingvétségnek számít, amiért akár négyéves eltiltást is lehet kapni. Ha kiderülne, hogy Cserisevet egy félreértés miatt tényleg azzal kezelték, az semmiképpen nem tenne jót az oroszoknak, akiket éppen a múlt héten vádoltak meg doppingolással, amiről ráadásul állítólag a FIFA is tudott, de mégsem tett ellene semmit.

Rovatok