Index Vakbarát Hírportál

Botrányok és bombagólok hercege

2019. január 26., szombat 15:56

Ghánát választotta a német válogatott helyett, majd sérülést okozott Michael Ballacknak, amiért egész Németország gyűlölte. Európa egyik legizgalmasabb sztárjává vált a 2010-es évek elején, őrült nagy góljai miatt félistenként imádták Milánóban. Csodás karrier állt előtte, de kivágták a ghánai válogatottból és örökre eltiltották. Öt év alatt ötször váltott csapatot, ezek után a semmiből jött a Barcelona. Kevin-Prince Boateng karrierje kész hullámvasút, ami most ért a csúcsra.

Boateng Berlinben született, a német Christine Rahn és a ghánai Prince Boateng második gyereke. Édesapja még kiskorában elhagyta, így Kevin-Prince és egy évvel fiatalabb féltestvére, Jérôme külön nőttek fel. Hármuk közül – a legidősebb testvért George-nak hívják –  Jérôme - ma a Bayern védője - volt a szerencsésebb, bátyjai Berlin szegényebb környékén cseperedtek. Édesanyjuknak rengeteget kellett dolgoznia, hogy eltartsa a családot, gyakorlatilag a futball volt az egyetlen lehetősége Kevin-Prince-nek, hogy kitörjön a gettóból.

A Herthánál kezdődött minden

Boateng 1994-ben, hatévesen kezdte karrierjét. Első csapata a Reinickendorfer Füchse volt, de pár hónappal később lecsapott rá a Hertha, ahol egészen 20 éves koráig futballozott,

Többek között dárdai pál csapattársa is volt.

2004-ig volt a berlini klub ifijének a tagja, majd felváltva szerepelt a Hertha BSC II-ben és a felnőtt csapatban. Utóbbiban összesen 53 meccsen kapott szerepet, öt gólt és kilenc gólpasszt jegyzett, kifejezetten jó játékosnak tartották.

Boateng borzasztóan atletikus, erős és gyors volt kiváló labdaérzékkel és lövőtechnikával. Megvolt a kellő agresszivitása és ütemérzéke ahhoz, hogy védekező feladatokat is rábízzanak, box-to-box középpályásként, hamis 9-esként, szélsőként is lehetett alkalmazni. A sokoldalúság pedig kifizetődött, 2007-ben 8 millió eurót fizetett érte a Tottenham.

Utálta egész Németország

A londoni kaland nem jött be, egész karrierje talán leggyengébb teljesítményét nyújtotta a Tottenhamben: 25 meccsen lépett csak pályára, egy gól és egy gólpassz volt a mérlege. Nem rég bevallotta, mindent csinált Londonban, csak nem futballozott: beszippantotta a város a 20 éves gyereket, hétből hatszor bulizott egy héten, edzésre kvázi regenerálódni járt. Az angolok akkori igazgatója karrierje legrosszabb húzásának nevezte a szerződtetését.

A csapat kölcsön is adta a Dortmundnak, ahol 11 meccsen játszott. A BVB nagy hatással volt rá, Jürgen Klopp edzőt istenítette, de a németek nem akarták megvenni. Visszakerült a Spurshöz, ami végül 4,5 millió euróért eladta a Portsmouth-nak.

Újra jöttek a gólok és a jó teljesítmény.

A csapattal sikerült bejutni az FA Kupa döntőjébe, ahol a Chelsea volt az ellenfél. Boateng hozta a tőle megszokott kemény játékot, és egy elkésett, szerencsétlen belépővel bokaszalag-szakadást okozott Michael Ballacknak.

Ballack a sérülés miatt kénytelen volt kihagyni a 2010-es világbajnokságot, Boatenget pedig

egész németország megutálta.

A középpályás megítélésén jó eséllyel az sem segített, hogy még 2009-ben kijelentette – mivel Joachim Löw nem számított rá a német válogatottban –, hogy ő sokkal inkább érzi magát ghánainak, mint németnek, ezért Ghána válogatottjában kíván játszani a jövőben. 2010 májusában meg is szerezte a ghánai útlevelét, a világbajnokságon pedig pályára is lépet a csapatban, többek között Németország ellen is. 

Pályafutása csúcsán

Boateng és a ghánai válogatott jól teljesített a 2010-es vb-n: továbbjutottak a csoportból, az első kieséses körben legyőzték az Egyesült Államokat, a negyeddöntőben pedig csak büntetők után kaptak ki Uruguaytól. De a ghánai álom sem tartott sokáig, 2011-ben visszavonult a válogatottból, mert fárasztotta a sok utazás, és bár 2014-ben visszatért, abban nem volt köszönet (de erről majd lejjebb.)

A középpályást a vb után elvitte a Genoa 5,7 millió euróért, majd azzal a lendülettel le is passzolta kölcsönbe az AC Milannak, ahol 

BOATENG ÜNNEPELT SZTÁR ÉS HŐS LETT.

A 2010-11-es szezon máig az utolsó, amikor a Milan megnyerte az olasz bajnokságot, ebben pedig óriási szerepe volt Boatengnek. Tökéletesen illett az olasz bajnokságba, második szezonjában pedig még magasabb fokozatra kapcsolt. 

Már a nyári felkészülés alatt parádézott, a Juventus elleni meccsen ezzel a góllal jelezte, hogy hihetetlen dolgokat várhatunk tőle.

Augusztusban az ő góljával fordított a Milan, és nyerte meg az Inter elleni Olasz Szuperkupadöntőt, a Lecce elleni, 4-3-ra megnyert meccsen (7. forduló) pedig megszerezte karrierje első mesterhármasát. Többek között ezzel a szerény találattal:

Az óriási gólokból a Bajnokok Ligájában is jutott. Egyet lőtt jelenlegi csapatának, a Barcelonának:

Egyet pedig az Arsenalnak:

2012-ben talán Kevin-Prince Boateng volt Európa egyik legnépszerűbb játékosa, Milánó piros-fekete felében biztosan. 25 éves volt, az értékét 23 millió euróra becsülték, további ígéretes karrier várt rá. A Milannal együtt viszont ő is ment a süllyesztőbe. 

A bukás

A Milan rengeteg köszönhet Silvio Berlusconinak, de a korábbi olasz miniszterelnök regnálásnak utolsó időszaka olyan mély szakadékba taszította a csapatot, amiből még mindig nem sikerült kievickélnie. Thiago Silva és Zlatan Ibrahimovic eladása után összeomlott a Milan, Boateng játéka is elmaradt a vártaktól, egy év után pedig ő is elhagyta a süllyedő hajót. 

A Schalke 10 milliót fizetett érte 2013 nyarán, októberben pedig a hónap játékosának választották a szurkolók Németországban. Két évig többnyire jól mentek a dolgai, de már látszott, hogy messze nem tökéletes körülötte minden.

2014-ben kivágták és örökre eltiltották a ghánai válogatottból a csapat utolsó vb-csoportmeccse előtt. 

A büntetést azzal indokolta a ghánai szövetség, hogy Boateng minősíthetetlen hangnemben alázta Kwesi Appiah szövetségi kapitányt az egyik edzés után, és állítólag annyira összevesztek, hogy majdnem összeverekedtek. A balhé hátterében elvileg az állt, hogy a ghánai játékosok nem kapták meg a vb-részvételért nekik járó bónuszokat, de Boateng szerint nem ez volt a helyzet.

Rémálom volt az első naptól az utolsóig. Soha nem gondoltam, hogy ilyen rosszul meg lehet szervezni egy világbajnoki felkészülését. A pénz volt a legkisebb probléma. Tiszta katasztrófa volt minden, az edzéslehetőségek, a szállás. Csak arra lennék kíváncsi, hová folyt az erre szánt pénz

– nyilatkozta anno Boateng a Bildnek, aki szerint nem a vita miatt kapta az eltiltást, hanem azért, mert szemtől szembe megmondta a kapitánynak és a szövetség elnökének, hogy hazudtak.

A válogatottbeli affér után a Schalkéban sem alakultak jó a dolgai. 2015 májusában a csapat eltiltotta a gyenge teljesítménye és viselkedése miatt az FC Köln elleni vesztes meccs után, fél évvel később pedig fel is bontotta a szerződését.

Szabadon igazolható játékosként visszatért a Milanba, de csak 14 meccsen játszott, megközelíteni sem tudta korábban mutatott formáját. Nem is marasztalták az olaszok, így ingyen a spanyol Las Palmashoz szerződött, ahol sikerült összekapnia magát, 28 bajnokin 10 gólt szerzett. 

Sassuolóból Barcelonába

Hiába játszott jól, a spanyol csapat nem adott neki új szerződést, így visszatért Németországba. Az Eintracht Frankfurtban is jól teljesített, kupát is nyert múlt tavasszal, de itt sem tudott gyökeret ereszteni, egy év után ismét szabadon igazolhatóvá vált. A nagyobb csapatoknak nem kellett, így elfogadta az olasz Sassuolo ajánlatát.

Új klubjában nem lehetett rá panasz, ráadásul néha csatárként is bevetették, és az új szerepkörében is megállta a helyét. 15 meccsen öt gólt szerzett, ami nem rossz, de még csak az olasz középcsapatok érdeklődéséről sem lehetett hallani. Meg sem fordult a fejében – sem máséban –, hogy pont a világ egyik legjobb csapata fogja megszerezni magának – még ha csak kölcsönbe is.

A Barcelona ugyanis vele pótolta a sevillába elengedett cserecsatárt, Munirt.

Boateng nem semmi heten van túl: múlt szombaton még a Sassuolóban játszott, kedden bemutatták Barcelonában, szerdán már kezdőként lépett pályára Sevillában. A világ legjobbjaival játszhat, trófeákat nyerhet, akár még a Bajnokok Ligájában is szerepet kaphat. Bár ő maga sem számított rá, közel 32 évesen újra a csúcson van.

Új csapat, új város, új élet

Boateng olaszországi karrierje idején jött össze Itália egyik legnépszerűbb modell-műsorvezetőjével, Melissa Sattával, éveken át velük adták el a helyi bulvárlapokat. Kapcsolatuk kikezdhetetlennek tűnt, öt éve fiuk született – Boatengenek már a második –, két évvel később össze is házasodtak. Múlt csütörtökön viszont beadták a válókeresetet. Satta is meghatározója volt Boateng utóbbi évekbeli vándorlásának, állítólag Olaszországon kívül sehol nem érezte jól magát, emiatt is költöztek évente.

(Borítókép: Kevin-Prince Boateng és Simon Kjaer a Sevilla - Barcelona mérkőzésen 2019. január 23-án. Fotó: Aitor Alcalde / Getty Images)

Rovatok