Index Vakbarát Hírportál

Dembele belesérült a góljába: 1 hónap

2019. március 14., csütörtök 12:34

Megsérült Ousmane Dembele a Barcelona szerda esti, Lyon elleni meccsén, és előre láthatólag 3-4 hetet kell kihagynia - adta ki hivatalos közleményben a Barcelona.

A szélsőről tudták, hogy nincs teljesen rendben, hétfőn nem is edzett a csapattal, ennek ellenére benevezték a cserék közé a BL-visszavágóra, az ugyanis szoros volt, a párharc 0-0-ról indult.

Ezek után 2-1-es vezetésnél - a Lyonnak egy gól a továbbjutást jelentette volna - becserélték Coutinho helyére, aki gólt ugyan szerzett, de gyengén játszott. A francia a 70. percben állt be, a Barca a 78.-ban és a 81.-ben betalált, eldöntötte a továbbjutást, majd a 86.-ban maga Dembelé rúgta az ötödik gólt.

Úgy tudni, ekkor szakadt el egy izom a bal combjában.

A 21 éves játékos legjobb esetben három hét múlva térhet vissza, a BL-negyeddöntő első meccsére épp felépülhet, de sanszosabb, hogy csak a visszavágóra jön rendbe, ami egy héttel később van.

Rovatok