Index Vakbarát Hírportál

Blőd hiba a 75 milliós Liverpool-kapustól, még nagyobb az ellenféltől

2019. március 17., vasárnap 17:44

A 26. percben iskolagóllal szerezte meg a vezetést a Liverpool a Fulham otthonában vasárnap a Premier League 31. körében játszott mérkőzésen, Firmino és Mané passzolgatta ki a védelmet, utóbbi lőtt közelről a kapuba, 0-1.

A bajnoki második Pool nem brillírozott, a nagyon erős kiesőjelölt londoniak végig meccsben voltak, sőt, a 73. percben ki is egyenlítettek. Hála Alisson Liverpool-kapusnak, aki elfelejtette, hogy a tizenhatoson belül ő kézzel is megfoghatja a labdát, ha azt fejjel teszik haza: Van Dijk jól hátrafejelt labdáját megpróbálta kirúgni, Babel megelőzte, és az üres kapuba passzolt, 1-1.

A brazil kapust 75 millió euróért igazolták a nyáron, törlesztett is már bőven az árából, de ez óvodás hiba volt tőle.

Szerencséjére a másik oldalon a kapus még talán nála is nagyobbat hibázott hét perc múlva. A spanyol Sergio Rico rém egyszerűen fogható labdát ejtett épp Mané elé, majd visszafogta az afrikait, hogy ne tudjon a labdára menni. Milner helyezte be a tök egyértelmű büntetőt, 1-2. Középre lőtt az angol középpályás, rizikós volt nagyon, de bejött neki, mert Rico elvetődött.

A Pool lepörgette az utolsó 10 percet, és a győzelemmel átvette a vezetést a tabellán, de a Manchester City egy meccsel kevesebbet játszott.

a

Rovatok