Index Vakbarát Hírportál

Szalai: Nem a szlovákiai nyilatkozatom miatt vertük a horvátokat

2019. április 5., péntek 14:36

A futballválogatott csatára, Szalai Ádám a Nemzeti Sportnak nyilatkozott pénteken a magyar csapat közelmúltbeli sikeréről, a Horvátország elleni 2-1-es győzelemről és körülményeiről.

"Meggyógyultam, semmi bajom" - mondta a játékos, aki elárulta, hogy nem az állítólagos gyomorproblémák miatt hiányzott klubcsapata, a Hoffenheim edzéseiről és hétvégi bajnokijáról, de ennél többet nem beszélt az esetről.

A válogatott sikerével kapcsolatban arra tért ki, hogy néhány éve elvállalta a vezérszerepet, akkor érzi legjobban magát, ha segíthet a társainak. Kiemelte, hogy

nem Szalai Ádám vagy Dzsudzsák Balázs öltözői beszéde miatt győztük le a horvátokat, hanem azért, mert valamennyi játékostársam igazi férfiként harcolta végig a mérkőzést.

Azt azért nem tagadta, mivel három napig mindenki az ő kemény szavaival foglalkozott, a csapat nyugodtan készülhetett a horvátok ellen.

Ami a Szlovákia elleni vereség utáni kritikáját illeti, szerinte jól döntött, hogy felvállalta a véleményét, mert fontosnak tartja az egyenes, őszinte beszédet. Emiatt furcsállta is, hogy szavai milyen reakciót váltottak ki azokból az emberekből, akik azért vannak vagy voltak benne a futballban, hogy változtassanak a játék jelenlegi itthoni helyzetén.

Ha három nappal később sokkal jobb produkciót kell nyújtani, nem palástolhatjuk a hiányosságainkat olyan sablonokkal, hogy 'készülünk a következő mérkőzésre', és 'átérezzük a meccs fontosságát, a horvátok ellen ennél több kell'. A változás érdekében beszélni kell azokról az elemekről, amelyek nem működnek.

A teljes interjú itt olvasható.

Rovatok