Index Vakbarát Hírportál

Solskjaer komoly figyelmeztetést küldött a játékosainak

2019. április 22., hétfő 12:09 | egy hónapja frissítve

Kínos, 4-0–s vereségbe szaladt bele vasárnap a Manchester United az Everton otthonában az angol bajnokságban, így pedig hiába az Arsenal veresége, nem sikerült a negyedik helyre lépniük a tabellán. A meccs utáni sajtótájékoztatón Ole Gunnar Solskjaer nem fogta vissza magát, elég konkrétan utalt arra, hogy a nyáron szét akarja robbantani a keretet – derült ki a csapat honlapjáról.

A norvég szakember először a szurkolóktól kért bocsánatot, mert mint mondta, csodálatosak voltak és nem fütyülték ki a csapatot, pedig minden okuk meglett volna rá. Solskjaer szerint ez a rettenetes teljesítmény nem méltó sem a drukkerekhez, sem pedig a Manchester Unitedhez, a játék minden elemében felülmúlta őket az Everton, az első lövésükre is a 85. percig kellett várni.

Solskjaer kiemelte, hogy a játékosok erőnléte közel sem olyan, amilyennek lennie kéne, úgyhogy alig várja a nyári felkészülési időszakot, később pedig azt is megjegyezte, hogy ha valaki ennél a csapatnál akar játszani, annak többet kell nyújtania.

Azt akarom, hogy az én csapatom legyen a legkeményebben dolgozó csapat a ligában, mint Alex [Ferguson] alatt. Giggs, Becks, Gary Neville, Denis [Irwin], nem számít, mennyire vagy tehetséges, többet kell futnod, mint mindenki másnak. Nem lehet egy csapásra megváltoztatni a keretet, de én sikeres leszek ennél a csapatnál és vannak játékosok, akik ennek már nem lesznek részesei.

– mondta az edző, erősen utalva ezzel arra, hogy a nyáron komoly változtatásokra készül az állományát illetően.

Az Everton elleni zakóról egyébként a klub másik korábbi legendája, Gary Neville is hasonlóan vélekedett, aki rettenetesnek nevezte a játékosok teljesítményét. Neville szerint végtelenül kínos, hogy Solskjaernek kell bocsánatot kérnie egy ilyen meccs után és megjegyezte, hogy a Unitedet jelenleg olyan gyomok rohasztják belülről, amik alapjaiban veszélyeztetik a csapat jövőjét és azonnal foglalkozni kell velük.

A United ezzel a vereséggel négy fordulóval a vége előtt továbbra is hatodik a tabellán, a héten pedig előbb a Manchester City, aztán a Chelsea ellen próbálkozhat majd a kapaszkodással.

tabella

Rovatok