Index Vakbarát Hírportál

Király Gábor bejelentette a visszavonulását

2019. május 22., szerda 17:09 | aznap frissítve

Huszonhat év játék után szerdán bejelentette visszavonulását Király Gábor 108-szoros magyar válogatott futballista – írja az MTI.

Köszönöm a labdarúgásnak, hogy mindenre megtanított és általa jobb ember lehettem. Mindennap becsülettel készültem, mindig a maximumra törekedtem és alázatosan alkalmazkodtam minden feladathoz. Köszönöm a családnak és a barátoknak, hogy mindig mellettem álltak és támogattak! Nélkülük nem sikerült volna ez a csodálatos utazás, amely 26 évig tartott. 

– írta Király saját honlapján, hozzátéve azt is, hogy most új és izgalmas kihívások várnak rá, és továbbra is becsületes és alázatos munkával áll minden feladat elé.

Király 26 éves karrierje alatt 108 alkalommal volt válogatott és összesen 882 meccset játszott le különböző csapatok színeiben. Karrierjét a Haladásnál kezdte 1993-ban, majd a német Herthához igazolt, ahol hét évet húzott le. A következő nagyobb állomás az angol Crystal Palace volt, aztán pár kitérővel megint a németeknél, az 1860 Münchennél kötött ki. Ezután a Fulhamnél is játszott öt meccset, karrierje végére pedig visszatért a Haladáshoz, ahol egészen mostanáig védett.

A 43 éves játékos karrierje alapján kétségtelenül a legjobb magyar kapusok között van, kapusiskolát is működtet Szombathelyen, az idei szezonban viszont több olyan megmozdulást is láthattunk tőle, ami alapján mentálisan már nem feltétlenül állt készen a topfutballra.

(Borítókép: Király Gábor válogatott mérkőzés végén 2016. november 15-én. Fotó: Huszti István / Index)

Rovatok