Index Vakbarát Hírportál

Supka Attilát menesztették a Honvédtól

2019. május 27., hétfő 19:44

A következő idényben nem Supka Attila irányítja a Budapest Honvéd labdarúgócsapatát, írja az MTI.

A klub honlapján hétfőn megjelent közlemény szerint a klubvezetőség egyeztetett a jövőről a szakemberrel, ezután Lóránth Zoltán ügyvezető igazgató megköszönte Supka Attilának, hogy vezetésével a kispestiek az elmúlt két idényben mindkétszer nemzetközi kupaszereplésre jogosító helyen végeztek az OTP Bank Ligában, a 2018/19-es szezonban pedig bejutottak a Magyar Kupa döntőjébe.

A klubvezető azt mondta, a tulajdonosok által meghatározott stratégiai célok elérése érdekében más szemléletű vezetőedzővel képzelik el a jövőt.

Supka 2017 decemberében váltotta a holland Erik van der Meert a kispadon, irányításával a fővárosi együttes mindkét szezonban negyedik helyen zárt. A szombati kupadöntőben a kispestiek 2-1-re kaptak ki a Mol Vidi FC-től.

A Honvéd elsőszámú kapusát is elvesztette, Gróf Dávid ugyanis a bajnoki címvédő Ferencvároshoz írt alá három évre.

Rovatok