Index Vakbarát Hírportál

Az új Honvéd-edző szerint a magyar foci nem gyengébb az olasz bajnokságnál

2019. június 13., csütörtök 22:15

A tavasszal tulajdonosváltáson áteső Budapest Honvéd vezetése az idény végén elköszönt Supka Attilától, és az olasz Giuseppe Sanninót nevezte ki a labdarúgócsapat vezetőedzőjének.

A legutóbb az olasz harmadosztályú Novara Calciónál dolgozó, de korábban az olasz első és angol másodosztályban is megforduló, kacskaringós pályafutású szakember csütörtökön tartott először sajtótájékoztatót Honvéd-edzőként.

Az eseményről megjelent beszámolók alapján a szimpatikus benyomást keltő szakember erősen biztonsági kört ment a hazai sportsajtó előtt. Dicsérte a magyar fővárost, az elmúlt évek futball-fejlesztéseit, a Honvéd dicső múltját, illetve utánpótlását. És persze az elődei munkáját. Egyébként pedig lényegében nem mondott semmit, de azt is csak feltételesen. 

Az elvárásokat például így konkretizálta Sannino a Nemzeti Sport szerint:

Nincs meghatározott célkitűzés a csapat elé tűzve, a mutatott játékunk a pályán és az idő majd elárulja, megmutatja ezt.

A hadrenddel kapcsolatban pedig az volt a határozott véleménye, hogy : „Valószínűleg marad a három-öt-kettes hadrend, de a számoknak amúgy sincs nagy jelentőségük, sokkal inkább az számít, hogyan mozgunk a pályán.”

Amikor a játékstílusról esett szó, egy kicsit sejtelmebben azt mondta: Olyan csapatot szeretnék kialakítani, ami nem csak a védekezésre és nem csak a támadásra koncentrál, igyekezni fogunk, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt. A fejemben van már koncepció a játékstílust illetően, a következő időszakban azon fogunk dolgozni, hogy ezt megvalósítsuk.

Egyedül a Csakfoci újságírójának kérdésére adott válaszából tudhattunk meg valami újat Sanninótól, ha nem is annyira az általa irányított Honvéd majdani játékáról, de a magyar és az olasz labdarúgás színvonaláról.

Arra a kérdésre ugyanis, hogy milyen visszhangja volt hazájában annak, hogy egy alacsonyabban jegyzett bajnokságban folytatja pályafutását,  Sannino így válaszolt:

Számomra nem létezik olyan, hogy alacsonyabb színvonalú bajnokság, minden egyes ligát nagyra tartok. Nem gondolom úgy, hogy a magyar foci az olasz bajnoksághoz képest gyengébb lenne.

Véleményét azzal támasztotta alá az edző, hogy  Olaszországban lelkesen fogadták a szerződés hírét, mert mindenki úgy ismeri a Budapest Honvédot, mint Puskás Ferenc csapatát. 

(via Csakfoci, NSO)

Rovatok