Index Vakbarát Hírportál

Női-férfi kettős rangadók jönnek a Premier League-ben

2019. július 8., hétfő 16:54 | aznap frissítve

Férfi és női kettős mérkőzéseket rendeznek az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság következő idényében, jelentette be Kelly Simmon, az angol szövetség (FA) női profi szakágának igazgatója, aki elismerte, hogy a 2019-es női világbajnokságnak köszönhető lendületet és népszerűséget használnák ki.

A franciaországi tornán az angol válogatott az elődöntőben 2-1-re kapott ki a későbbi aranyérmes Egyesült Államoktól, Angliában a találkozót 11,7 millióan nézték meg a televízióban, írja az MTI.

A 2019–20-as idényben már a kilencedik szezonját kezdi a női első osztály (WSL), amiben rekordszámú, 12 csapat indul majd, köztük két újonc, a Manchester United és a Tottenham. A WSL előző idényében az Arsenal nyerte meg az aranyérmet, a Manchester City második, a Chelsea harmadik, míg a Liverpool nyolcadik lett. Simmons azt mondta a The Guardiannek, hogy a nyitófordulóra tervezett Manchester City–Manchester United szuperrangadó mellé nagyon szívesen tennék oda a női bajnokit is, de ez a házigazda Manchester Cityn is múlik majd.

Rovatok