Index Vakbarát Hírportál

Messit három hónapra eltiltották, milliókat fizethet

2019. augusztus 3., szombat 07:58

Három hónapig nem játszhat az argentin válogatottban Lionel Messi, emellett 50 ezer dolláros (kb. 14 millió forint) büntetést is fizetnie kell, amiért nyáron korruptnak nevezte a Copa América szervezőit válogatottja kiesése, illetve saját piros lapja után.

Ez azt jelenti, hogy novemberig nem térhet vissza újra a válogatottba – amitől korábban már önszántából is távol maradt hosszabb időszakokra –. Ez idő alatt a szeptember 5-i Chile, szeptember 10-i Mexikó és az október 10-i Németország elleni barátságos mérkőzéseket kell majd kihagynia, illetve a piros lapja miatt még egy vb-meccses eltiltása is lesz, komoly mérkőzésről tehát nem marad le.

Ez jóval rövidebb eltiltás, mint amit maximálisan is kaphatott volna, hiszen a dél-amerikai futballszövetség, a CONMBEBOL akár két évre is eltilthatta volna a szövetség rossz hírének keltése miatt.

Argentína a bronzmérkőzésig jutott a tornán, ahol Messi kiállítása ellenére is 2-1-re nyerni tudott Chile ellen.

Rovatok