Index Vakbarát Hírportál

Óriási csavar: a Honvéd ellen is eljárást indított az UEFA

2019. augusztus 6., kedd 12:57 | aznap frissítve

Kezd egyre furcsábbá válni a Budapest Honvéd és az UEFA ügye: miután a szervezet hétfőn bejelentette, hogy elutasítja a kispestiek óvását, hamar kiderült, hogy a csapat nem fogadja el a döntést, és tovább fellebbeznek majd, ez pedig a keddi sajtótájékoztatójukon megerősítést is nyert, emellett azonban az is kiderült, hogy időközben ellenük is eljárás indult szurkolói rigmusok miatt – írja az MTI.

Mendelényi Dániel klubtulajdonos a keddi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy nem adják fel a jogi harcot, és bár nem kizárt, hogy ezt a mérkőzést nem a Budapest Honvéd nyeri meg, de attól még igazuk lehet.

Az UEFA egy olyan jogi gépezet, amelynek a futballhoz egyre kevesebb köze van. Ebbe most a mi óvásunkkal porszem került, amit próbálnak a lehető legegyszerűbb, legerőszakosabb módon letolni. Vicc kategória is lehetne, hogy még ellenünk indult eljárás, aminek az a szomorú üzenete van, hogy hagyjuk abba ezt az egészet.

– mondta ezzel kapcsolatban Mendelényi, aki hangsúlyozta, hogy szeretnék elérni, hogy a Craiova súlyosabb büntetést kapjon. 

Ez amúgy nem is meglepő, hiszen a román klub csak a továbbjutás miatt 200 ezer euróval lett gazdagabb. Ebből könnyedén ki tudják fizetni a rájuk kiszabott 60 ezer eurós büntetést, ezen felül pedig csak annyiban szankcionálta őket az UEFA, hogy három nemzetközi hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell játszania. 

A tulajdonos arról is beszélt, hogy az UEFA az óvásban felhozott korábbi eseteket azzal söpörte le az asztalról, hogy nem lehet általánosítani, a játékvezetőt pedig ebben az esetben nem is találták el. Mendelényi szerint ezzel lényegében kimondták, hogy ha tíz centivel mellédobnak, az még benne van a futballban, később pedig arra is utalt, hogy felvételek vannak arról, ahogy a játékvezetőt egy öngyújtóval eltalálják. Mendelényi hangsúlyozta, hogy a hazai rigmusok Trianonról és a magyarok gyalázásáról szóltak, az UEFA pedig mostani döntésével pont szembe megy mindennel, amit a kirekesztésről a szervezet mond.

Kun Gábor ügyvezető igazgató emellett közölte azt is, hogy kedden kaptak egy levelet a szervezettől, ami szerint

a Honvéd ellen is eljárást indítottak szurkolói rigmusok miatt. 

Az igazgató ismét kiemelte, hogy az óvásukat elutasító UEFA-döntés nyolcoldalas indoklása rengeteg ellenmondást tartalmaz, és sok olyan tényezőt figyelmen kívül hagy, ami alapján megindították az óvást. Így most most újabb napok állnak a rendelkezésünkre, hogy még jobban ki tudjuk hangsúlyozni az érveinket, ennek érdekében személyes meghallgatást is kérünk – tette hozzá.

A Budapest Honvéd és a Craiova múlt csütörtöki, romániai Európa Liga-selejtezőjén a 119. percben a szurkolók hanggránátot dobtak a pályára, ami a játékvezető mellett robbant fel, majd egy öngyújtóval is eltalálták a bírót. A mérkőzést több mint félórás szünet után végül nem szakították meg, a román csapat pedig büntetőkkel jutott tovább, már a negyedik játékvezető felügyelete mellett. A hivatalos indoklás szerint mivel mindez a hosszabbítás legvégén történt, az események nem voltak érdemi befolyással a végeredményre.

Rovatok