Index Vakbarát Hírportál

1-4 a horvátoktól, az U21-ben is átgázoltak rajtunk

2019. október 12., szombat 08:15

Az U21-es magyar labdarúgó-válogatott Zalaegerszegen felkészülési meccsen Horvátországot fogadta, és 1-1-es félidő után 4-1-re kikapott. A korosztály élére a nyáron nevezték ki Gera Zoltánt, azóta ez volt a harmadik találkozó, most legalább gót rúgtunk, mert Dánia ellen nem sikerült, Norvégia pedig 3-0-val lépett túl rajtunk.

Ebben a korosztályban már mindenki az akadémiai képzésből jön ki, leszámítva Bíró Bencét, aki fiatalon Portugáliába szerződött. Tajti Mátyás is 16 évesen ment el a Barcelonához, most a lengyel középcsapat Lubin játékosa, és csereként kapott lehetőséget. 

A válogatott keretben nem volt egyetlen jelenleg felcsúti játékos sem. Erre most csak azért időszerű visszautalni, mert a felcsúti akadémia főigazgatója pár napja a fiatalok hollétét firtató kérdésre úgy felelt, hogy azok a válogatottban vannak.

Gera arról beszélt a meccs után, hogy "próbáljuk megtalálni a játékosokat az egyes posztokra. Ezzel együtt sem lett volna szabad ilyen gólokat kapnunk, túl sok területet hagytunk az ellenfélnek, nem tudtuk megvalósítani azt, amit védekezésben elvárunk a csapattól."

Akár Marco Rossi is mondhatta volna ezeket a szavakat.

Az U19-es csapatunk Eb-selejtezőn szombat este mérkőzik a horvátokkal. Az első meccsen Grúziától 4-2-re kaptak ki.

Rovatok