Index Vakbarát Hírportál

Rossi: Ha kell, még ma este elmegyek

2019. november 19., kedd 23:11

Láthatóan letaglózott volt Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, amikor az M4 Sport kamerái elé állt röviddel a Wales ellen 2-0-ra elvesztett Európa-bajnoki selejtező lefújása után. Rossi, amikor arról kérdezték, hogy szeretné-e folytatni a Nemzetek Ligájában is a csapattal, hosszas, elmélkedő, ugyanakkor mégis lényegre törő választ adott.

„Nem szeretek veszíteni, amikor kikapok, akkor is máshogy szeretnék kikapni.

Mindenkinek fel kell fognia Magyarországon, hogy képességbeli hiányok vannak, ezt egyértelműen ki kell emelnem. Felelős vagyok én is, mert túl sok meccset vesztettünk. Ha akarják, akkor elmegyek, akár már ma, nem holnap, de szeretném megoldani a problémákat

– felelte Rossi.

A mérkőzés kapcsán elmondta, hogy a játékosok hozzáállását megfelelőnek látta, de csak az első félidőben látott tőlük jó játékot, és akkor sem voltak hibátlanok. Mindkét gól védekezési hiba után jött, vagyis kiküszöbölhetők voltak, ráadásul az első félidőben volt egy óriási ziccere is a magyar csapatnak, amit be kellett volna lőni.

Ha szeretnénk megvalósítani az Eb-álmainkat, akkor az ilyen helyzeteket be kell rúgni

– mondta Szoboszlai Dominik és Sallai Roland kettős helyzetére, amikor mindketten egyértelmű gólhelyzetben találták telibe a walesi kapus Hennessey-t.

Rossi azzal folytatta, hogy túl sok játékos teljesített a saját szintje alatt, túl sok hibát követtek el, és túl jó volt az ellenfél, ezért a hibák nem fértek bele, főleg, hogy az ellenfélnél olyan játékosok játszottak, mint Aaron Ramsey és Gareth Bale.

Némi mentségként hozta fel, hogy sem Cardiffban, sem előtte a horvátok elleni idegenbeli meccsen Splitben nem volt teljes a keret, így pedig nehéz bizonyítani idegenben. „Horvátországban a komplett középpálya, most majdnem a komplett védelem kiesett, ez még a legjobb csapatoknak is gondot jelentene, balszerencsések is voltunk ilyen szempontból, de vannak határaink, és ez jobban kijön idegenben, nehezebb ezen túllendülni” – mondta.

Csányi Sándor MLSZ-elnök november elején arról beszélt, hogy akkor is az olasz szakember marad a kapitány, ha nem jutunk ki az Eb-re. 

Rovatok