Index Vakbarát Hírportál

Az Aranylabda-gála abszurd fotója és a női díj furcsaságai

2019. december 4., szerda 12:36

Hétfő este a férfiak Aranylabdája előtt átadták a női Aranylabdát is, a díjat tavaly osztotta ki először a France Football magazin. Mind az átadásban, illetve átvételben, mind az odaítélés szempontjaiban akadtak furcsaságok.

Mindenek előtt az, hogy a nyertes nem utazott el Párizsba átvenni a trófeát.

Az amerikai Megan Rapinoe hazájából küldött videóüzenetet, amit az eredményhirdetés után bejátszottak a jelenlévőknek. Így készülhetett el az az abszurd fotó, hogy a Rapinoe mögötti helyezettek a színpadon állva hallgatják a kivetítőn beszélő győztest.

Rapinoe életében először nyert, azt sem lehet mondani, a sokadik díjára már nem szánta rá az energiát. A 34 éves, idén világbajnok és világbajnoki gólkirály sikere egyébként nehezen támadható, még ha a tornán elért 6 góljából 3 büntető is volt, és társgólkirályként végzett az élen.

Vannak azért, akik felemlegetik, hogy Rapinoe sérülések és a válogatottbeli mérkőzései miatt összesen hat bajnoki meccset játszott 2019-ben, ezeken nem lőtt gólt, gólpasszt sem adott. A válogatottban 15-ször szerepelt idén 9 góllal, ebből 5 volt igazi tétmérkőzés, mind a világbajnokságon.

A világbajnoki döntős holland, Vivianne Miedema 2019-ben klubjában, az Arsenalban és a válogatottban összesen 49-szer talált be. A vb-n három góllal zárt, a döntőben Rapinoe és az amerikaiak ellen kapott ki. Ő az Aranylabda-szavazáson 5. lett.

Rapinoe ellenrajongói leginkább arról beszéltek, hogy politikai és népszerűségi okok befolyásolhatták az 50 újságírót, akiknek szavazatai alapján első helyre került az amerikai szupersztár: a vb alatt a nők szószólója lett, kiváló szónoki képességeivel felemelte a hangját a férfiakkal egyforma bérezésért, a női egyenjogúságért a sportban is, illetve sokat beszélt a melegek jogairól. Emellett nem egyszer beszólt az amerikai elnök Donald Trumpnak is.

A FIFA-elnök Gianni Infantino idén kezdte igazán komolyan venni a női futballt, kijelentette, 1 milliárd dollárt fog a népszerűsítésére költeni a szervezet, és egyértelmű, hogy a globális fellendülésnek az használ leginkább, ha Rapinoe-t, a világ legismertebb futballistanőjét tüntetik ki.

Rovatok