Index Vakbarát Hírportál

Messi: Amikor Ronaldo befogott, az fájt

2019. december 4., szerda 11:05

Lionel Messi hétfőn hatodik Aranylabdáját gyűjtötte be, ez alkalomból adott hosszabb interjút a díjat alapító és odaítélő France Football magazinnak. 

Elárulta, nagy riválisának, Cristiano Ronaldónak is lehetett szerepe a hatodik sikerében, ugyanis az, hogy fej-fej mellett álltak öt-öt elsőséggel, zavarta őt.

Tetszett, hogy csak nekem volt öt, hogy csak én csináltam meg. Amikor Cristiano befogott, elismerem, fájt egy kicsit, mert már nem egyedül voltam a csúcson. De abban a pillanatban ő érdemelte meg az Aranylabdát, nem tehettem semmit

- ismerte el Messi. 

Azt is tudja, miért érhette utol legnagyobb ellenfele.

Tudom, miért nem nyertem akkor, mert nem nyertük meg a Bajnokok Ligáját. Ha az a tiéd, akkor nagyobb esélyed van az Aranylabdára. Cristiano azért nyerte sorra az egyéni címeket, mert tényleg jó szezonjai voltak, és győztek a BL-ben is. Fontos gólokat szerzett

- magyarázta az argentin. A Real Madrid zsinórban három BL-győzelmén (2016-18), illetve hogy 2014-ben is nyertek, nem kell sokat magyarázni. Ronaldo a négy évből háromszor elvitte az Aranylabdát is.

Messi leginkább gólokról beszélt (Ronaldóval párhuzamosan ők ketten szerezték a legtöbb gólt az utóbbi tíz évben a topfutballban) mégis állítja, neki nem a gólszerzés a profilja.

"Én tervező vagyok, előkészítő, nem góllövő" 

- mondta annak ellenére, hogy 684 gólnál jár a Barcelonában és a válogatottban. Gólpasszainak száma csak a spanyol bajnokságban 281, de ennél sokkal több a gólpassz értékű átadásainak száma, amelyeket aztán nem lőttek be.

Rovatok