Index Vakbarát Hírportál

Boxing Day: kikapott a Chelsea, győzelemmel kezdett Ancelotti

2019. december 26., csütörtök 18:19

A Boxing Day, az angol labdarúgó-bajnokság hagyományos karácsonyi fordulójának egyik legnagyobb meglepetését a Chelsea okozta azzal, hogy hazai pályán 2-0-ra kikapott a kiesés elől menekülő Southamptontól. 

Az első félidő sokáig eseménytelenül csordogált, a Chelsea különösebb veszély nélkül támadott, a Southampton stabilan védekezett. Az első lövésre egészen a 20. percig kellett várni, de Hudson-Odoi próbálkozása messze elkerülte a vendégek kapuját. Tíz perc múlva azonban elnémult a Stamford Bridge, legalábbis a hazai szurkolók szektora: egy kontra támadás végén a Southampton 19 éves csatára, Obafemi szerzett gólt. Két védő mellett is elvitte a labdát, mielőtt a hosszú felső sarokba lőtt volna. 

Obafemi ezzel történelmet írt: ő lett az első 21. században született játékos a Premier Leagu-ben, aki gólt lőtt a Chelsea-nek.

A második félidőben sem változott a játék képe. A Chelsea nem tudott igazán nagy gólszerzési lehetőségeket kialakítani, a vendégek tetszetős ellentámadási viszont rendre veszélyesek voltak. Ebből szerezte meg második gólját a Southampton Nathan Redmond révén.

 Ez is maradt a végeredmény, vereségével a Chelsea 4. a Premier League-ben, a Southampton feljött a 14. helyre. 

 Jól sikerült Carlo Ancelotti bemutatkozása az Everton kispadján: a Napolitól nemrég kirúgott olasz edző irányításával a kisebbik liverpooli csapat hazai pályán 1-0-ra nyert a Burnley ellen. Az Everton gólját Dominic Calvert-Lewin szerezte egy bravúros fejelő mozdulattal.

 Az eredmények azt mutatják, hogy eddig bejön az az edzőváltás az Evertonnak: a portugál Marco Silvát azután rúgták ki, hogy december elején kikaptak 5-2-re a Liverpooltól, azóta veretlenek a bajnokságban, kétszer döntetlenre végeztek, egyszer győztek. 

Kevésbé lehet elégedett egy másik karácsonykor debütáló edző. A Manchester City-től kivásárolt Mikel Arteta vezetésével 1-1-et játszott az Arsenal a Bournemouth otthonában. Rosszabbul is alakulhatott volna az egykori Arsenal-játékos edzői bemutatkozása, mert egészen a 64. percig vesztésre állt csapata, Pierre-Emerick Aubameyang tudott egyenlíteni. Ez volt a gaboni csatár 12. gólja az idei bajnokságban. 

Az Arsenal ezzel a döntetlennel 3 meccse nyeretlen a bajnokságban, utoljára a West Ham ellen tudott nyerni a londoni csapat. 

További eredmények a Premier League 19. fordulójában:

Rovatok