Index Vakbarát Hírportál

Abbahagyja a bíráskodást Kassai Viktor

2019. december 29., vasárnap 17:27 | aznap frissítve

Visszavonul a játékvezetéstől Kassai Viktor - írja a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapján.

Harmincéves játékvezetői pályafutást fejezek be, hogy új kihívások elé tekintsek. Nagyon köszönöm mindenkinek, a szövetségnek, vezetőknek, pályatársaknak, akik segítettek ez alatt az időszak alatt, hiszen nélkülük nem érhettem volna el sikereket működésem során. Húsz évet töltöttem a magyar élvonalban, a nemzetközi mérkőzéseken pedig lényegében minden összejött, amit célul tűzhettem ki. Három évtized hosszú idő. Úgy döntöttem, hogy kezdődjön egy új korszaka az életemnek. Nem szeretnék eltávolodni a labdarúgástól, a sportvezetésben képeztem magam az elmúlt időszakban, és bízom benne, hogy sikeres lehetek ezen a területen is

- nyilatkozta döntése után.

Kassai közel 30 éve kezdte bírói pályafutását, 15 évesen tette a játékvezetői vizsgát, huszonnégy évesen már rendszeresen vezetett NB I.-es meccseket. 2007-ben nemzetközi színtéren is bemutatkozott, három mérkőzést vezetett az U20-as világbajnokságon, 2010-ben pedig már a dél-afrikai felnőtt világbajnokságon kapott szerepet: két csoportmérkőzést, egy nyolcaddöntőt és a spanyol-német elődöntőt vezette Kassai. 

Kassai pályafutásának csúcsát a 2011-es Barcelona-Manchester United Bajnokok Ligája-döntő jelentette. 35 évesen minden idők legfiatalabb olyan játékvezetője lett, aki BL-döntőt vezethetett. 

Még ugyanebben az évben az IFFHS a világ legjobb játékvezetőjének választotta.

Ezután még számos fontosabb BL-meccsen bíráskodott (BL-elődöntő 2012, 2013), a 2012-es és a 2016-os Európa-bajnokságon is kapott meccseket, utóbbin a Franciaország-Románia nyitómérkőzést, a svéd-olaszt csoportmérkőzést és a német-olasz negyeddöntőt. Ő lett az első játékvezető, aki 2016-os klubvilágbajnokságon igénybe vette a videóbíró segítségét.

Az NB I.-ben összesen 322 meccsen bíráskodott, ami rekord a magyar játékvezetők között. 

Ugyanakkor az elmúlt években inkább hibái miatt emlegették Kassai nevét, a 2014-es és a 2018-as világbajnokságon már nem is kapott szerepet. 

Kassai Viktorral együtt visszavonul asszisztens társa, Ring György is. Asszisztensként Ring 285 NB I-es találkozón működött közre, a 2011-es BL-döntő mellett részt vett két Európa-bajnokságon és a 2016-os klubvilágbajnokságon is.

(Borítókép: Kassai Viktor. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)

Rovatok