Ennyi fordulat talán még sohasem volt a Bajnokok Ligájában. A Barca és az Ajax drukkerei szívesen megspórolták volna ezt, de a Liverpool és a döntőbe jutásával sporttörténelmet író Tottenham örökre emlékezetessé tette az idei tornát.
Először is nézzük át a fontosabb tényeket:
Egészen más hangulat uralkodott Liverpoolban és Amszterdamban a Bajnokok Ligája két elődöntőjének helyszínén. A liverpooli eksztázis képeit szerda este felváltotta a döbbent csend, a kiterülő játékosok látványa, a 96. percben Moura villámgyors lövése ugyanis elhalkította a stadionban összegyűlő 50 ezer hollandot, akik azt akarták ünnepelni, hogy 23 éven át után ismét döntős lesz a megfiatalított Ajax.
Nem így lett.
A Liverpool után a Tottenham is vesztes, reménytelennek látszó állásban olyan második félidőt produkált, amelyikben három gólt is lőtt. A Spurs brazil csatára, Lucas Moura egymaga szerezte ezt a három gólt. A harmadik találata ráadásul a lehető legjobbkor született, előtte ugyanis a londoniak egy pillanatig sem álltak továbbjutásra.
Valami jó kis jelzőt kellene erre a sorozatra aggatni, de valójában ezek sem adják vissza a futball varázsát. Mert jó, jó, fordulatos a játék, de azt eddig is tudtuk, ám hogy néhány nap elteltével ekkora fordulatok legyenek, az igazi őrület. A megsemmisített Liverpool hat nap után feltámadt. A Tottenham még tovább várt, csak a szünet után jött fel.
Lehet a humor oldaláról közelíteni, hogy az egyik oldal Szalahot pihentette, míg a másik Harry Kane-t,
és még így is bejutottak a legjobb két csapat közé, de gondoljunk bele, milyen viták lesznek még itt, milyen felállásban kellene ezt a két csapatot a június 1-ji döntőn a pályára küldeni. És vajon hány értelmezés lesz majd június 2-án, hogy kinek kellett volna játszani?
Egy biztos, ha felépül Szalah és Firmino, akkor a Barcelona ellen egyaránt duplázó Origi és Wijnaldum jó eséllyel a kispadon kezd, és Moura játékára sem mernénk fogadni. Bár Kane és ő még játszottak is együtt a szezonban.
Klopp a szenzációs győzelem után mentális szörnyetegről beszélt, amiben van igazság van, mert Wijnaldum és Origi is tudta, hogy itt van élete nagy esélye. De hogy ezzel az eséllyel éltek, abban már az edzőnek is nagy szerepe van, mert sikerült elhitetnie velük, hogy tényleg itt a vissza nem térő alkalom: hősök, legendák lehetnek.
Aki járt már Liverpoolban, és nem a klub szimpatizánsa, az is érzi, hogy valami árad az ottani stadion tégláiból. Engem meglepett, hogy a vakok is járnak meccsre, mert hallani akarják a morajlást, érezni a beton rezonálását, át akarják adni magukat a decibeleknek.
A szenvedélynek és megszállottságnak vannak fokozatai,
Nápolyban és Isztambulban is imádják a futballt, de Liverpoolban valahogy a legnagyobb odaadást várják el. A soha fel nem adás egyszerű alaptétel és szinte közhely.
Amikor az Európa Liga három évvel ezelőtti elődöntőjében a Dortmund az első tíz perc után 2-0-ra vezetett az Anfielden, akkor is érezni lehetett, hogy nincs vége a meccsnek. Abban az atmoszférában szinte nem lehet rosszul játszani, és a szurkolók 20-30 százalékkal képesek javítani a csapat játékát a hangerejükkel. Abban az atmoszférában nem lehet elfáradni, akkora az adrenalintöbblet. A Hull Cityből nemrég átigazolt Robertson, aki nem egy labdazsonglőr, hirtelen átváltozik, ha ilyen hangulatú meccsen kell pályára lépnie. A Newcastle-ból érkező Wijnaldum sem tapasztalt még sohasem ilyen hátteret, pedig az ottani drukkerek is fanatikusak.
Ahogy a Barcelona kezdett összemenni – ez nem példa nélkül, a katalánok Rómában és Párizsban is buktak már nagyot –, úgy lett egyre magabiztosabb a Liverpool. A másik oldalon Valverde nem tudja felkészíteni a játékosait arra, hogy előnyből hogyan kell játszani. Carlo Ancelottinak is rá kellett erre éreznie, de csak azután, hogy a Depor és épp a Liverpool ellen előnyről elbukott.
És valamire nagyon ráérzett Pochettino is a szünetben:
45 perc az élet, akarjatok BL-döntőt játszani.
Nyilván ilyesmit mondott a Tottenham játékosainak. A nagy kérdés az, hogyan mondta. Kulcsár Győző elevenítette fel Szász Emese olimpiai győzelme után, hogy előfordulhat, benne volt a hiba, mert 2012-ben nem úgy mondta tanítványának, hogy meg tudja nyerni.
Az argentin edző nagy csodát művelt, és ilyenkor könnyű arra gondolni, hogy ha Ziyech kapufája bemegy – vagy Neresé az első meccsen –, akkor most Ten Hag mester nagyságát ragoznánk, hogy július óta utolérhetetlenül fejlődött a csapata. Így viszont az kevéssé számít, ő mit ért el, hová fejlesztette azokat a játékosokat, akiket a Sturm Graz elleni első selejtezőben jóformán még alig ismertek. Az Ajax a kiesés szakaszban nem veszített, a címvédő Real és az olasz bajnok Juventus után azonban a legkönnyebbnek látszó meccsen igen. Nem sikerült megtartani a döntőt érő döntetlent.
A Tottenhamnek is óriási mentális ereje van, és hát persze veszítenivalójuk sem volt, ahogy a Liverpoolnak sem. Ez egy külön lelkiállapot, és ha afelé halad is a futball, hogy vonalakat húzogatunk az elemzéskor, melyik helyzetben ki helyezkedett rosszul, ezek oly sokszor a lelki tényezőkre vezethetők vissza. A védekezés koncentráció kérdése, ahogy a Liverpool szögleténél láttuk. Lehet beállítani akarati tényezőnek, de egy éles Barcelona ilyen hibát nem követett volna el az első meccsen, ahogy a Liverpool sem valószínű, hogy ezt a variációt meg merte volna játszani kint. (Nyilván nem is kapták volna meg gyorsan a labdát.)
Mindenesetre csak jó lehet a madridi finálé, a Tottenhamnek ismét nem lesz veszítenivalója, Klopp pedig megmutathatja, tud ő döntőt is nyerni, még ha hatot el is veszített. (Az elsőt nyerte meg, akkor a Bayernt verte a német kupadöntőben.)
A Liverpool a favorit, de épp az idei sorozat cáfolt rá arra, hogy nincs is favorit, különösen, miután megsebeztek egy-egy csapatot.
A Tottenham egy meccsen bárkit meglephet, és a tavalyi Tottenham, amelyik ellúzerkedte a Juventus elleni visszavágót, idén már egészen másként képes játszani. Most a Dortmundtól már gólt sem kaptak, a Cityt is meg tudták fékezni hazai pályán, idegenben pedig nem törte össze őket, hogy hátrányban vannak. Pontosabban csak majdnem, mert a videóbíró nélkül ők most nem járnának itt. Emlékezhetünk, a City utolsó támadása ugyanis gól lett, de visszavonták.
A Pool a KO-szakasz hat meccséből kétszer nem rúgott gólt, a Tottenhamnek egy ilyen meccse akadt.
Az idei sorozat azt is igazolja, hogy vitathatatlanul a klubfutball a csúcsfutball, ez a színvonal a világbajnokságon látott nívó felett van.
Ami nem is csoda, hiszen a csapatok kilenc hónapot töltenek együtt egy évben. Élvezet nézni az összeszokottságát, a sebességet. És hát persze a drámát is, mert abból jutott eddig bőven.