Index Vakbarát Hírportál

A tök utolsót nem tudta megverni a Barcelona

2020. január 4., szombat 23:35

Az Espanyolhoz utazott a spanyol bajnokság 19. fordulójában, szombat este a Barcelona, Messiék egypontos hátrányban voltak a Real Madrid mögött kezdéskor, mert a nagy ellenfél délután simán, 3-0-ra verte idegenben a Getafét.

Az Espanyol viszont annyira utolsó volt a meccs előtt, hogy egy győzelemmel is az maradt volna, ugyanis négy pontos hátránnyal állt még az utolsó előttihez képest is. (A kisebb barcelonai klub az ősszel kétszer játszott a Ferencvárossal az Európa Ligában, mindkét meccsük döntetlen lett, 1-1 Barcelonában, 2-2 Pesten.)

Reményt jelentett viszont a hazaiaknak, hogy a kispadon bemutatkozott szezonbeli harmadik edzőjük, a volt Barca-futballista, Abelardo.

Jól is kezdett az Espanyol, a 23. percben vezetést szerzett, David Lopez csúsztatott a kapuba egy beívelt szabadrúgást. A Ter-Stegen sérülése miatt kezdő cserekapusnak, Netónak esélye sem lehetett, a labda tökéletesen helyezett volt, a kapufáról pattant be, 1-0.

A Barca csak a 40. perc után kezdett magára találni, akkor Messi fejelt 11 méterről, jó helyzetben épp Diego Lopez kezéhez - nem volt ziccer, de befejezett már az argentin góllal nehezebbet is. Egy perc múlva Luis Suarez verte meg egy az egyben a védőjét, majd 16 méterről a kapufát találta el.

A szünet után jól indult a Barcelona, Luis Suarez hamar egyenlített. Jordi Alba adott neki tökéletes gólpasszt, az uruguayi kapásból behelyezte, 1-1.

Suarez nagyon élt, és erősítést jelentett a vendégeknek, hogy Rakitic helyére beállt Arturo Vidal. Suarez első jobb külsős beadása még nem jutott el a chileihez, a második viszont igen, Vidal be is fejelte - 1-2. Alig tíz perc alatt, az 50. és az 59. között fordított a Barca.

Majd helyzetei voltak a harmadik gólhoz, Suarez hagyta ki a legnagyobbat, amikor Messi a saját térfeléről szólózott a tizenhatos körívéig, zseniális passzal játszotta meg dél-amerikai társát, akinek balos, helyezetlen lövését védte Diego Lopez.

Közben a 66. percben Frenkie De Jong - a Barca nyári 75 millió eurós igazolása - sárgát kapott, de semmi nem utalt rá, hogy ebből nagy gond lehetne. A holland viszont 10 perc múlva, könnyű helyzetben rosszul ért a labdához, az ellenfél lefordult róla a félpályánál, ő pedig gondolkodás nélkül faultolt: nem volt jó döntés,

megkapta a második sárgát és a pirosat.

A Barca 10 emberrel maradt az utolsó negyedórára, de a vezetést megtartani az utolsónál azért nem tűnt lehetetlen feladatnak. Csakhogy a Barcelona úgy összeesett, mintha 3 embert állítottak volna ki tőle, az Espanyol azonnal fölénybe került.

Nagy helyzetük nem adódott így sem, és amikor Messiig sikerült eljuttatni a labdát, jöttek a kontrák, de valójában ezek sem jutottak helyzetig.

A 74. percben, közvetlenül De Jong piros lapja után beküldött Wu Lei a 88. percben egyenlített. Remek labdát kapott jobbösszekötőben, majd hajszál pontosan kilőtte a jobb alsó sarkot. Netónak újra nem lehetett sansza védeni, 2-2.

Espanyol vs Barcelona 2-2

Ennyi lett a vége, az Espanyol maradt utolsó, a Barcelona pedig visszavette a vezetést a tabellán a Realtól, és két gól előnnyel őszi bajnok lett, vagyis féltávnál vezeti a bajnokságot.

A számok - az utolsó elleni iksz mellett - azért mutatják, hogy ez a Barcelona nem az a Barcelona, ami az utóbbi 11 ligából 8-at megnyert:

a

Rovatok