Index Vakbarát Hírportál

Mivel kezdte az évet Ronaldo? Mesterhármassal

2020. január 6., hétfő 16:32

Olaszországban a 18. fordulóval folytatódott a futballbajnokság az újévben, hétfő délután a Juventus a Cagliarit fogadta. A szünet 0-0 volt, utána viszont négy perc sem kellett Cristiano Ronaldónak, hogy megszerezze első gólját 2020-ban.

Nem volt túl nehéz dolga, az egyik vendégvédő szolgálta ki egy borzalmas hátrapasszal, ami társnak nem volt jó, a szupersztárnak viszont igen.

Ronaldo bement a 16-osra a labdával, kicselezte a kapust is, majd élesebb szögből a kapuba talált. 1-0-ra vezetett a Juventus.

Alig 20 perc alatt összejött második újévi gólja is, ezt büntetőből lőtte a portugál a 2-0-hoz. A harmadikat Gonzalo Higuaín vállalta, Ronaldo ebből is kivette a részét, első gólpasszát jegyezte az esztendőben. Nem is akármilyen labda volt, saját térfelükről indította az argentint.

A negyedik gólt viszont újra Ronaldo rúgta, így mesterhármassal nyitotta az évet a 4-0-ra nyerő, bajnoki címvédő Juventusszal.

Ronaldo szezonbeli 13. góljával beérte Messit, aki szintén 13-nál tart a spanyol bajnokságban, és mindketten 15-öt vágtak minden sorozatot számítva.

A szintén délután játszott Atalanta-Parma 5-0 lett, így továbbra is a bergamói csapaté a legtöbb gól a bajnokságban, 48-nál járnak.

Nem tudott viszont gólt lőni a Milan Zlatan Ibrahimoviccsal sem. 0-0-ra végeztek a San Siróban a Sampdoriával. A svéd az 55. percben szállt be a kispadról. A későbbi meccseken a Lecce otthon kapott ki 1-0-ra az Udinesétől, az Internazionale pedig idegenben verte 3-1-re a Napolit, és ezzel visszavette a vezetést a kora délután előző Juventustól a bajnokságban.

a

Rovatok