A Manchester United 55 milliós új igazolása Olaszországban jött bele a góllövésbe, de a portugál Sportingban lett ismert, miután középpályás létére 32 gólt lőtt egy szezonban. Az évek óta csak szenvedő Unitednél régóta vártak egy olyan kaliberű játékosra, mint Bruno Fernandes, nem csoda, hogy a szurkolók az új Paul Scholest látják benne.
Hosszas huzavona után a téli átigazolási időszakban a Manchester Unitednek végre sikerült leigazolnia a portugál Bruno Fernandest. 55 millió eurót fizettek érte a Sportingnak, de a különböző bónuszokkal együtt a vételár 65 millióra is felkúszhat. Régóta üldözték az angolok a 25 éves portugál középpályást, akit már tavaly nyáron megvettek volna, de akkor nem tudott megegyezni a két klub.
Bruno Fernandes elsősorban gólerősségével hívta fel magára a figyelmet. A 2017-2018-as szezonban 16 gólig jutott a klubjában, a következő idényben már 32 gól állt a neve mellett, ami nem rossz egy középpályástól. Teljesítményével olyan sztárokat előzött meg az Aranycipő-rangsorban, mint Neymar, Antoine Griezmann vagy éppen Paul Pogba. Góljainak száma alapján előrébb végzett volna a listán, a portugál bajnokság alacsony szorzója húzta le a teljesítményét. Mindent összevetve Fernandes két és fél év alatt 63 gólt szerzett, és a gólok mellett kiosztott 52 gólpasszt is.
A Manchester United új reménysége Olaszországban kezdte profi karrierjét: 17 évesen, családját és barátnőjét hátrahagyva a másodosztályú Novara csapatához igazolt. A Novara még a Serie B-ben sem számított élcsapatnak, ezért is tűnik furcsának utólag a fiatal Fernandes döntése. Az olasz futballban töltött évek nélkül korántsem biztos, hogy Fernandesből az európai top futball egyik leggólerősebb középpályásává vált volna.
Fernandes Porto egyik külkerületében nőtt fel, és hatéves korától az egyik helyi csapatban futballozott, majd tehetségére két portugál nagycsapat, a Porto és a Boavista is felfigyelt. Végül a Boavista lett a befutó, azzal győzték meg Fernandes szüleit, hogy vállalták, busszal szállítják az edzésekre a fiúkat.
Közel hét évet töltött a Boavistánál Fernandes, végigjárta a korosztályos csapatokat, és főként középpályásként játszott, egyszer-egyszer középső védőként is bevetették. Nagyon ügyesen szervezte a támadásokat, törékeny termetéhez képest meglepően jól bírta az ütközéseket. „Az egész világot ki tudta volna cselezni az a kölyök, igazi vezér volt a pályán. Egyedül a lövőtechnikáján kellett csiszolnia, ez választotta el attól, hogy világsztárrá váljon”, emlékezett vissza a fiatal Fernandes játékára Remulo Marques, a Boavista korábbi alelnöke.
Barátnőjének testvére egyengette Fernandes pályafutását, ő győzte meg a Novara sportigazgatóját, Cristiano Giarettát, hogy nézze meg élőben a fiatal portugált.
Lenyűgözött a technikai tudása. Nagyon jó volt az egy az egy elleni szituációkban, mindig jó döntéseket hozott a pályán. Az egyetlen dolog, ami aggasztott, az a fizikuma volt. Most sem egy kétajtós szekrény, de akkor nagyon-nagyon vékony volt. Mégis karakteresebb játékos volt, mint bárki az ő korában, mindig kérte a labdát, minden támadás rajta keresztül futott
– idézte fel első benyomásait Giaretta. A szakember azzal tért vissza Olaszországba, hogy megtalálta a mini Rui Costát; Fernandes mozgása és rúgótechnikája emlékeztette a Fiorentina és az AC Milan korábbi klasszisára.
Mostani árához képest aprópénzt, mindössze 40 ezer eurót fizetettek az olaszok Fernandesért. Eredetileg az U19-es ifjúsági bajnokságban (Primavera) akarták játszatni, de hamar kiderült, hogy ahhoz túl jó, szinte azonnal stabil kezdőjátékos lett a felnőttek között. Első olaszországi idényében 24 meccsen játszott, ezeken négy gólt szerzett. A helyi újságokban csakhamar Novara Maradonájaként emlegették a fiatal portugált, teljesítménye a Juventus és az Inter figyelmét is felkeltette.
A pályán kívül azonban küszködött a fiatal portugál. Távol a szeretteitől, egy idegen városban kellett boldogulnia úgy, hogy a nyelvet sem beszélte. „Nem volt senki, aki tolmácsolta volna, mit hogyan kell csinálni, nagyon nehéz volt az elején” – emlékezett vissza olaszországi karrierjének elejére. Tudta, csak úgy csinálhat karriert Olaszországban, ha megtanulja a nyelvet.
Giaretta egy alkalommal meglátogatta Fernandest, akinek a lakása úgy nézett ki, mint egy detektív irodája, tele volt ragasztgatva post-itekkel, ezekre a cetlikre írta rá a különböző tárgyak olasz nevét. „Mindenhol ott voltak, asztalon, a széken, a hűtőn. Nagyon okos húzás volt tőle, egy hónap után már egész jól beszélt olaszul. Ez is mutatta, mennyire zseniális volt a hozzáállása, korát meghazudtoló, erős személyisége volt.”
A magányon és a nyelvi akadályokon kívül azzal is meg kellett küzdenie Fernandesnek, hogy alig volt pénze. A Novarától nyolc hónappal később kapott először fizetést, júniustól februárig abból az 50 euróból élt, amit még az anyjától kapott, amikor elutazott Olaszországba.
Azt mondta nekem, ha kell valami, költsd el. Januárig tartott ki a pénz, mivel el sem hagytam az edzőtermet. Abból éltem, amim volt. Boldog voltam, volt labda és pálya, ez elég volt nekem.
Később sem kereste magát halálra a Novaránál, 1500 euró kapott havonta, ami a minimálbérnek felelt meg.
Fernandes mindössze egy évet töltött a Novaránál. 2013-ban a Serie A-s Udinese csapott le rá, kicsivel több mint kétmillió eurót fizettek érte, bőségesen megtérült tehát a 40 ezer eurós befektetése.
Az Udinese edzője, Francesco Guidolin gyorsan megkedvelte az akkor még mindig csak 19 éves portugált. Nagyra értékelte, hogy Fernandes azonnal felvette az elsőosztályú bajnokság tempóját, és pontosan betartotta a taktikai utasításokat. „Fiatal volt, de minden utasításomat megértette, ami nagyon fontos egy edzőnek. Ha Bruno Fernandesre gondolok, akkor az intelligencia jut eszembe először. Mindenkinél okosabb volt, nemcsak játékosként, hanem magánemberként is.”
Több poszton kipróbálták az Udinesében, játszott box-to-box középpályásként, szélsőként és támadó középpályásként is. Sokszor kihúzódott a szélekre, területet nyitva a társaknak, amit azért is tehetett meg, mert mindkét lábával ugyanolyan ügyes volt.
Akárcsak a Novarában, az Udineseben is alapemberré vált, viszont gólok, gólpasszok számát tekintve messze elmaradt attól a szinttől, amit később produkált: három év alatt 11 góllal és 13 gólpasszal járult hozzá a csapat teljesítményéhez. Ennek ellenére fontos időszak volt ez Fernandes fejlődésében, mind taktikai, mind technikai értelemben. Az Udinese legendája, Antonio Di Natale vette pártfogásába a fiatal játékost, megmutatta neki, bizonyos szituációkban hogyan rúgja meg a labdát, milyen legyen a testtartása, mikor passzoljon vagy tartsa inkább magánál a labdát. Di Natale tudta, miről beszél: 2016-os visszavonulásáig 191 bajnoki gólt szerzett az Udinese színeiben.
A biztatás és a jó tanácsok mellett, ha arra volt szükség, alaposan leteremtette fiatal csapattársát, Ahogyan történt 2015-ben, amikor egy nyilatkozatában Di Natale élesen kritizálta Fernandes hozzáállását.
Irritál engem Bruno Fernandes, mivel még fiatal és mindenkinél jobb a csapatban. Hihetetlen rúgótechnikája van, de hajlamos néha belekényelmesedni a meccsekbe
– nyilatkozta a Gazetta dello Sportnak az olasz csatárlegenda. Talán csak véletlen egybeesés, de amikor Di Natale visszavonult, Fernandes is elhagyta az Udinesét: a Sampdoriának mondott igent, ezúttal 6,5 millió eurót fizettek érte. A 10-es számú mezt kapta meg, előtte a genovai ikon, Roberto Mancini játszott ugyanezzel a számmal. A túlzott elvárások is hozzájárulhattak, hogy kudarccal végződött a genovai kaland Fernandes számára, mindössze egyetlen szezonig játszott a Sampdoriában, 2017-ben visszatért Portugáliába. A mutatói még ekkor sem voltak átütőek: a Sampdoriában 33 bajnokin 5 gólig jutott.
Egy évre rá megmutatta, miért adott érte később 55 millió eurót a Manchester United. Immár a Sporting játékosaként a 2017–2018-as szezonban mindent összevetve 16 gólt rúgott: a bajnokságban 11-et, a különböző kupasorozatokban további ötöt.
Számos oka volt a látványos formajavulásnak, túl azon, hogy a portugál bajnokság gyengébb a Serie A-nál. Olaszországban nem aknázták ki igazán Fernandes rúgótechnikáját, a Sportingban viszont ő lett az egyik szabadrúgásfelelős, a tizenegyesek elvégzését is a portugálra bízták. A büntetőket ugyanolyan furcsa stílusban rúgja, mint Jorginho, a Chelsea játékosa: nekifutás után tesz egy bakugrásszerű mozdulatot, és úgy rúgja el a labdát. Ami ennél is fontosabb, a Sportingnál az első perctől kezdve megbecsültnek érezte magát. Az edző, Jorge Jesus kifejezetten Fernandest akarta, nyilvánvaló volt, hogy kulcsszerepet szán neki a csapatban. Érthető, hogy ez hatalmas önbizalmat adott a középpályásnak.
Viszont nem a legfényesebb időszakát élte akkoriban a nagy múltú portugál klub. Miután a 2017–2018-as szezon végén nem sikerült kiharcolniuk a Bajnokok Ligája-indulást, 50 feldühödött maszkos szurkoló betört a klub edzőközpontjába, ahol megtámadták a játékosokat és az edzői stábot. A Sporting holland csatárát, Bas Dostot úgy fejbe vágták az ultrák, hogy több öltéssel kellett összevarrni a sebét. A támadás után a csapat meghatározó játékosai közül többen felbontották a szerződésüket, William Carvalho, Gelson, Bas Dost és Jorge Jesus edző is távozott. Csődközelbe került a Sporting, a klub összértékének jelentős részét ugyanis a távozó játékosok tették ki.
Fernandes is a távozók között volt, azonban nyár közepén visszatért a klubhoz és új szerződést írt alá. „Ez egy rossz időszak volt, ami nyomot hagyott mindenkiben. De ennek vége, tiszta lappal indulunk” – mondta akkor. El lehet képzelni, mennyire hálásak lehettek neki a klubnál ebben a válságos helyzetben. Voltak olyan hangok is, miszerint Fernandes csak azért tért vissza a Sportinghoz, mert vaskos fizetésemelést kapott. Bárhogyan is volt, a következő szezonban Fernandes élete legjobbját nyújtotta: 32 góllal győzte meg a kétkedő szurkolókat. Abban az évben a kupagyőzelem is összejött a Sportingnak.
Később sem alakult botrányoktól mentesen Fernandes ottani karrierje. Mindkét eset jól példázza, mennyire maximalista játékosról van szó, még ha nem is mindig a legmegfelelőbb módon mutatja ezt ki. 2019-ben kiállították a korábbi nevelőegyesülete elleni bajnoki meccsen, erre Fernandes dühében szétrúgta az egyik öltöző ajtaját.
Bazd meg, ki fogom fizetni!
– ordította a biztonsági őrnek, aki megpróbált közbeavatkozni. A stadion egyik biztonsági kamerája mindent felvett természetesen.
Néhány héttel később nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amin Fernandes arról beszél, hogy a csapatban egyesek nem tesznek meg mindent a sikerért. Akkor sem fogta vissza magát: „Ha nem akarnak itt játszani, akkor basszák meg.” Fernandes nem tagadta, hogy ő hallható a felvételen. Állította, semmi olyasmit nem mondott, ami ne hangzott volna el korábban az öltözőben. „Vannak, akik félnek kimondani, amit gondolnak. Nekem nincs ezzel bajom, egyszerűen ilyen vagyok” – mondta. Részéről ezzel le volt zárva az ügy.
A Manchester United idén januárban igazolta le Bruno Fernandest, és igazi főnyeremény lehet a klub számára. Pont egy olyan típusú játékosra van szüksége az elmúlt években jobbára szenvedő angol csapatnak, mint a portugál: aki jól lát a pályán, kreatív, képes kulcspasszokat adni, lendületet vinni a támadásokba. Jesse Lingard vagy Andrea Pereira kevés ezen a szinten, Juan Mata pedig már túl van karrierje csúcsán.
Fernandes karaktere is az MU hasznára válhat, mert jelenleg nincs igazi vezére a csapatnak, a rekordösszegért (vissza)igazolt Pogba nem volt képes betölteni ezt a szerepet. Nem csoda, hogy a szurkolók az új Scholest látják benne. Az edző, Ole Gunnar Solskjaer is hozzá, illetve Juan Sebastian Verónhoz hasonlította a portugált.
Az első naptól kezdve érezhető volt a jelenléte a csapatban. Vannak játékosok, akiknek kell némi idő a beilleszkedéshez, de ő azonnal magabiztos volt az edzéseken. A temperamentuma Verónra emlékeztet, a képességei viszont Scholesra.
Szimbolikus, hogy Fernandes pont az MU legendás középpályásának, Paul Scholesnak a 18-as számát kapta meg. A Sampdoriánál összenyomta a teher, hogy a nagy előd mezében kellett játszania.
Bemutatkozását látva, a Premier League-ben lehet, hogy nem lesz problémája a vele szemben támasztott elvárásokkal. Nyolc meccse volt eddig Fernandesnek a Unitedban, ezeken rúgott három gólt (igaz, ebből kettőt büntetőből) és adott három gólpasszt. Főleg a Watford ellen 3-0-ra megnyert meccsen látszott, mire számíthat tőle a manchesteri közönség. A Manchester mindhárom góljából kivette a részét: a tizenegyes előtt őt buktatta a kapus, utána értékesítette a megítélt büntetőt, Martial gólja előtt tőle jött a kulcspassz, Mason Greenwood szintén Fernandes passza után volt eredményes. Az Everton ellen megvillantotta rúgótechnikáját is, jó húsz méterről lőtt bombagólt. A manchesteri derbin sem szeppent meg Fernandes, az ügyesen elvégzett szabadrúgásából szerzett vezetést a United.
Életet vitt a United halott támadójátékába, végre nem nézhetetlen a csapat játéka. Ki tudja, mi lett volna, ha már nyáron meg tudták volna szerezni
– dicsérte maga Paul Scholes is.
Sir Alex Ferguson 2013-as visszavonulása óta Fernandessel együtt 31 játékost igazolt a MU. Ez nem kevés (az elköltött pénzmennyiségről ne is beszéljünk), de inkább az a probléma, hogy kevesen tudtak meghatározó játékossá válni a csapatban.
Memphis Depay, Angel Di Maria, Radamel Falcao, Bastian Schweinsteiger, Morgan Schneiderlin, Henrih Mhitarjan, Matteo Darmian – hogy csak a legnagyobb melléfogásokat említsük. Marcos Rojo és Alexis Sanchez papíron még a United játékosa, de nagy valószínűséggel az idény végén mindketten távoznak. Zlatan Ibrahimovic és Romelu Lukaku ugyan termelte a gólokat, de már egyikük sincs a csapatnál. Mint egy falat kenyér, úgy kellett a Manchesternek egy Fernandes-szintű új játékos megszerzése. Végül is egyszer már bejött, amikor a Sportingból igazoltak, hiszen onnan szerezték meg Cristiano Ronaldót.
Forrás: The Athletic, BBC, 90min, Mirror
(Borítókép: Bruno Fernandes a Manchester United játékosaként az Angol első osztályú labdarúgó-bajnokság meccsén 2020. március 1-jén. Fotó: Visionhaus / Getty Images Hungary)