Index Vakbarát Hírportál

Az Internél felfüggesztenek minden futballal kapcsolatos tevékenységet

2020. március 12., csütörtök 07:26

Az olasz futballbajnokságban harmadik Internél felfüggesztik az összes futballal kapcsolatos tevékenységet, miután kiderült, hogy a csapat hétvégi múlt ellenfelénél, a Juventusnál koronavírusos az egyik játékos.

Az érintett futballista, Daniele Rugani ugyan nem lépett pályára a két csapat hétvégi rangadóján, de ettől még érintkezhetett az ellenfél játékosaival. Az Inter csütörtök hajnalban azt is bejelentette, hogy megtesznek minden szükséges lépést, ez akár karantént is jelenthet. 

A csapat csütörtökön lépett volna pályára az Európa Ligában a spanyol Getafe ellen, de már korábban bejelentették, hogy ez a mérkőzés elmarad, hasonlóan a Sevilla-Roma, szintén spanyol-olasz párharchoz. Az is kétséges, hogy a Juventus ki tud-e állni a Lyon elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőre, mivel Rugani miatt karanténba kerültek a játékosok, az izoláció pedig két hét ilyen esetekben. 

Európában az olaszoknál a legsúlyosabb a koronavírus-helyzet: keddről szerdára 2000 új esetet regisztráltak, és 196-an haltak meg. A járványnak eddig összesen 827 áldozata van az országban. 

Rovatok