Index Vakbarát Hírportál

A szerb miniszterelnök is kiakadt a karanténból elszökő Real-csatár miatt

2020. március 19., csütörtök 16:07

Kisebb balhét okozott Szerbiában a Real Madrid szerb csatára, Luka Jović, akinek ugyan karantén alatt kellene lennie – egyrészt a csapatnál talált koronavírusos kosárlabdázó, másrészt a Spanyolország egészét sújtó kijárási tilalom miatt is –, ám ő mégis úgy gondolta, hogy jó ötlet lesz hazautazni Belgrádba a barátnője születésnapjára.

Az ügyben Ana Brnabić, Szerbia miniszterelnöke is megszólalt, bírálva a Real Madridhoz tavaly nyáron az Eintracht Frankfurttól igazoló csatár viselkedését, főleg azután, hogy a szerb kormány külön kérte a légióséletet élő sportolóit, hogy ha tehetik, ne térjenek haza, nehogy utazás közben kapják el a fertőzést.

Van pár negatív példa a a labdarúgóink között, akiket rendesen megfizetnek, az önkéntes karantént viszont nem képesek tartani akkor sem, ha esetleg mégis hazaérkeznek

idézte az AS spanyol sportlap a szerb kormányfőt.

A belügyminiszter Nebojša Stefanović annyit tett hozzá, hogy senki sem áll a törvény fölött, és a leghíresebb sportolóik ellen is elindították a szabálysértési eljárást, amikor úgy tapasztalták, hogy nem tartották az önkéntes karantént, és amint az ország rendje helyre áll, bíróság elé idézik őket is.

A Real Madridnál azután rendeltek el kéthetes karantént a játékosoknak és a stáb minden tagjának, hogy kiderült, a kosárlabdacsapat játékosa, Trey Thompkins koronavírusos.

Olaszország után Spanyolországban a második legsúlyosabb a koronavírus-helyzet Európában, a csütörtöki adatok szerint itt eddig 17 395-en fertőződtek meg a vírussal, 803 halálos áldozatról és 1107 gyógyultról tudnak, Szerbiában 97 fertőzött van jelenleg, halálos áldozata még nem volt a betegségnek.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!

Rovatok