Index Vakbarát Hírportál

Története legnehezebb hete vár a Manchester Cityre

2020. június 8., hétfő 09:39

A Manchester City a klub történetének egyik legnehezebb hetére készül, ugyanis hétfőn kezdődik az a fellebbezési tárgyalás, amelyet azután indítottak, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) két évre kizárta őket a Bajnokok Ligájából, írja a Sky Sport.

Az angol klub a legjobb ügyvédeket fogadta, hogy a háromnapos videókonferencián meggyőzzék a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) három bíráját, hogy a klub nem szegte meg az UEFA pénzügyi fair play (FFP) szabályait, szemben a szövetség állításával. Ha a CAS helybenhagyja az UEFA döntését, akkor a Manchester City a hatalmas presztízsveszteség mellett még nagyjából 200 millió font bevételtől is elesik, ha nem szerepelhetnek két évig a BL-ben. A végleges döntést várhatóan augusztusban, még az idei Bajnokok Ligája-szezon újraindulása előtt fogják meghozni.

A Manchester City még versenyben van a BL-ben, a nyolcaddöntő odavágóján 2-1-re győzték le a Real Madridot idegenben, a visszavágóra azonban még nem került sor a koronavírus-járvány miatt. Az angol bajnokságban a City a második helyen áll a Liverpool mögött, és ha véget ér a szezon, jogosultak lennének a BL-indulásra, ez azonban a CAS döntésén múlik.

A klub vezérigazgatója, Ferran Soriano hazugságnak nevezte az UEFA februári vádjait, és jelezte, hogy a CAS elé fogják vinni az ügyet. A csapat vezetőedzője, Pep Guardiola is arról beszélt, biztos benne, hogy a klub betartotta az UEFA szabályait.

Rovatok