Index Vakbarát Hírportál

Két helyen is eltört a lába a potyáiról híres uruguayi kapusnak

2020. június 16., kedd 13:47

Megoperálták a Galatasaray uruguayi válogatott kapusát, Fernando Muslerát, akinek egy szerencsétlen ütközés következtében több helyen is eltört a lába a Rizespor elleni hétvégi bajnokin. A török klub közleménye szerint a 34 éves Muslerának a síp- és a szárkapocscsontja tört el, legalább fél évig tart majd a felépülése, írja az MTI. 

 Abdurrahim Albayrak klubelnök a Twitteren jelentette be, hogy a súlyos sérülés ellenére két évvel meghosszabbítják a kapus nyáron lejáró szerződését, és lábadozása alatt is megkapja a fizetését. A 116-szoros uruguayi válogatott Muslera 2011-ben igazolt a Galatasarayhoz, öt bajnoki címet nyert a csapattal. 

Muslera neve a 2018-as világbajnokságról lehet ismerős, a franciák elleni negyeddöntőben csúnyán bevédte Antoine Griezmann középre tartó, nem túl erős lövését, ezzel lett 2-0 az állás. 2013-ban egy Spanyolország elleni barátságos meccsen Muslera pontosan ugyanazt a hibát követte el Cesc Fabregas lövésénél, mint öt évvel később a vb-negyeddöntőben. A Galatasarayban is kapott már csúnya potyát a szerencsétlenül járt kapus; a Schalke 04 elleni 2018-as Bajnokok Ligája-meccsen kicsúszott a labdával a tizenhatoson kívülre, a Schalke csatára pedig belőtte azt az üresen maradt kapuba. 

Rovatok