Index Vakbarát Hírportál

Simeone: Ennél többet nem tudtunk tenni

2020. augusztus 14., péntek 10:47

A csapatmunkát dicsérte Julian Nagelsmann, az RB Leipzig vezetőedzője, miután csapata 2-1-re legyőzte csütörtök este a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében az Atlético Madridot.

A 33 éves vezetőedző szerint teljesen megérdemelt sikert arattak, mivel remek támadásokat vezettek a 90 perc alatt. Nagelsmann fiatal játékosain nem látott megilletődöttséget és idegességet, ami különösképp tetszett neki, írja az MTI.

„A vezető gólunk után egy kicsit leeresztettünk, kevésbé voltunk aktívak és nem futballoztunk eléggé türelmesen" – értékelt Nagelsmann, de rögtön hozzátette, az Atlético egyenlítő gólja felrázta játékosait, a csapat nem tört össze, és ennek is köszönhető, hogy végül kiharcolta a továbbjutást.

A lipcsei vezetőedző kiemelte a védelmet irányító Dayot Upamecanót, aki szerinte kifejezetten intelligensen futballozott.

Gulácsi Péterék a döntőbe jutásért jövő kedden a Paris Saint-Germainnel játszanak. A meccs egyik érdekessége, hogy Nagelsmann épp a mostani párizsi vezetőedző, Thomas Tuchel segítőjeként kezdte tréneri karrierjét.

„Jó a kapcsolatunk, bár nem beszélgetünk egymással napi szinten. Sok évvel ezelőtt a játékosa voltam, de ettől még nem szorosabb a viszonyunk, bármennyire is szeretné ezt felfújni a média" – nyilatkozott Tuchelről Nagelsmann.

A fiatal lipcsei edző jelezte, a BL-trófea megszerzése még nem téma az öltözőben, de természetesen jövő kedden azzal a céllal lépnek pályára, hogy bejussanak a döntőbe. Nagelsmann azzal dicsekedhet, hogy ő az első edző, aki egy idényen belül a közelmúlt legsikeresebb trénerei közül José Mourinhót és Diego Simeonét is legyőzte.

Az Atléticót irányító Diego Simeone elismerte, hogy a negyeddöntős meccsen a Leipzig jobb volt, és megérdemelten győzött, ugyanakkor kijelentette, részükről mindent megtettek a sikerért.

„Szenvedtünk a párharcok megvívásakor, és gyorsabbak is voltak, mint mi, ráadásul nagyon gyakran sikeresen állították meg a támadásvezetésinket. Ennél többet mi nem tudtunk tenni, jobbak voltak" – mondta Simeone. 

„Nem úgy futballoztunk most, ahogyan azt előzetesen elképzeltük, de nem szabad sokáig keseregnünk, fel kell készülnünk a következő idényre" – mondta az edző.

Az edzővel egyetértett a csapatkapitány Koke és a középpályás Saul Niguez is, mindketten úgy vélték, a lipcseiek jobbak voltak ezen a mérkőzésen.

„Végig jobban játszottak, és megérdemelték a győzelmet, mert megfelelőbben álltak hozzá ehhez a meccshez, mi pedig nem tudtunk reagálni a pályán történtekre" – nyilatkozta Saul.

Rovatok