Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlai Dominik: Fiúként érkeztem, férfiként távozom Salzburgból

2020. december 17., csütörtök 16:59

Szoboszlai Dominik távozik a Red Bull Salzburgtól és januártól az RB Leipzigban folytatja pályafutását. A húszéves középpályás fiatal srácként érkezett Ausztriába, most pedig érett férfiként int búcsút. Mint mondja, Salzburgot a szívében őrzi tovább.

Dominik fiatal, nagyon tehetséges játékosként érkezett hozzánk, aki már a kezdetektől fogva tudta, mit szeretne elérni. A Red Bull Salzburgnál négy év alatt profi labdarúgó vált belőle, minden téren fejlődött. Rendkívüli képességekkel rendelkező tehetségből igazi egyéniséggé érlelődött, és nemcsak az osztrák élvonalban, hanem a nemzetközi porondon is megmutatta, mire képes. Az utóbbi években rengeteg sikert ünnepelhettünk közösen, és örülünk, hogy Domit, aki most topligába szerződik, támogathattuk és elkísérhettük az útján. Szobo, minden jót, jó egészséget, sok sikert kívánunk

– fogalmazott a Red Bull Salzburg hivatalos honlapjának Christoph Freund sportigazgató.

Négy év a Red Bull Salzburgnál... Nagyon nehezen tudom elmondani, mennyi mindent jelentenek az emlékek, a sikerek, minden, amit itt átéltem. Egy fiatal srácként érkeztem, most pedig férfiként távozom. Futballistaként annyi mindent tanultam Salzburgban. Az egyik nagy célom az volt, hogy bejussunk a csapattal a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Megcsináltuk. Sokat dolgoztam ezért, de még ennél is többet kaptam. Nagyon büszke vagyok, hogy pályára léphettem a BL-ben, és szeretnék köszönetet mondani az edzőimnek, a stábnak, a szakembereknek, és szívből köszönök mindent minden szurkolónak is. Rengeteg nagyszerű emberrel találkoztam itt, sokan a barátaim lettek, és maradnak ezután is. Most búcsút intek Salzburgnak, a második otthonomnak, de a szívemben tovább őrzöm

– mondta Szoboszlai az osztrák klub honlapjának.

Boldogok vagyunk, hogy szerződtetni tudtuk Szoboszlai Dominiket, aki már januárban csatlakozik hozzánk. A kezdetektől fogva nagyon jó beszélgetéseket folytattunk Dominikkel és ügynökével, és természetesen büszkék vagyunk, hogy minket választott, még akkor is, ha számos ajánlata volt még Európa különböző topklubjaitól. Ez bizonyítéka, hogy jó úton járunk. Dominik óriási potenciállal rendelkezik, a középpálya bármelyik pozíciójában bevethető. Mindkét lábát jól használja, erőssége a pontrúgás és a távoli lövések, rengeteg olyan képességgel rendelkezik, amely hasznunkra fog válni

– kommentálta az átigazolást Markus Krösche, a Leipzig sportigazgatója.

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya az MLSZ hivatalos honlapjának nyilatkozott:

Véleményem szerint Dominik és menedzsmentje ismét jó döntést hozott. Az RB Leipzig egy topklub Európa egyik topbajnokságában, így egyértelmű, hogy Dominik ismét előrelépett egyet a pályafutásában. Bízom benne, hogy minél több játékpercet kap majd új csapatában, és ahogy Salzburgban, úgy Lipcsében is alapember lesz minél hamarabb.

(Borítókép: David Geieregger / Getty Images Hungary)

Rovatok