Index Vakbarát Hírportál

A vereség ellenére nem elégedetlen a Milan edzője

2021. január 7., csütörtök 09:44

Az olasz bajnoki éllovas AC Milan labdarúgócsapata szerdán 304 nap után először veszített meccset a Serie A-ban, az együttes vezetőedzője mégsem volt szomorú a címvédő Juventus elleni találkozót követően.

Hosszú idő telt azóta, amikor legutóbb éreztük a vereség keserű ízét, mégis megveregettem a játékosok hátát, mert megérdemlik. Egy ilyen meccs után nem szabad szomorkodniuk, fel kell emelniük a fejüket

– nyilatkozta a vendég Juventus3–1-es sikerével zárult összecsapást követően Stefano Pioli.

A szakember azt emelte ki, hogy egyébként is sok hiányzójuk volt, a meccs előtt pedig koronavírus-fertőzés miatt Ante Rebic és Rade Krunic is kidőlt, ezért is kifejezetten büszke a csapat teljesítményére.

Hét hiányzó az rengeteg, mégsem veszítettük el a karakterünket. Az egyéni villanások, és az ellenfél minősége döntötte el a meccset

– jegyezte meg az olasz tréner.

Pioli vélhetőleg azért sem kesergett különösebben, mert csapata a vereség ellenére is a tabella élén maradt, miután korábban a második helyen álló Internazionale kikapott a Sampdoria vendégeként. A másik oldalon ezúttal lényegesen nagyobb szükség volt a győzelemre, a Juventus ugyanis a találkozó előtt tíz ponttal volt lemaradva a piros-feketéktől.

Andrea Pirlo, a Juve trénere – azok után, hogy a hétvégi, Udinese elleni siker után bírálta futballistái játékát – most maradéktalanul elégedett volt a látottakkal.

Nem figyeltük az előttünk álló csapatok szerdai eredményeit, csak arra koncentráltunk, ami a dolgunk

– mondta Pirlo.

Ma mindennél fontosabb volt a megfelelő szellemiség, hogy irányítani akartuk a meccset, ami nagyon fontos volt az éllovassal szemben. A saját játékunkat akartuk játszani és azt is tettük.

A Juventus sikerével a negyedik helyre lépett előre és hét pontra csökkentette a hátrányát úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint a Milan.

(MTI)

Rovatok