Index Vakbarát Hírportál

Guardioláék a Puskás Arénában is folytatnák a sikerszériát

2021. február 23., kedd 14:27

Szerdán 21 órától a Manchester City a Puskás Arénában lép pályára a Borussia Mönchengladbach vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán. Az angol csapatot edző Pep Guardiola a keddi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a budapesti mérkőzésen is a saját játékával foglalkozik majd együttese, és reméli, tovább tudja nyújtani félelmetes sikerszériáját.

A Manchester City remek formában várja a szerdai, budapesti találkozót, hiszen 25 találkozó óta veretlen, a legutóbbi 18 tétmérkőzését megnyerte, és fölényesen vezeti hazája bajnokságát.

Ilkay Gündogan visszatérésével csupán Nathan Aké küszködik sérüléssel a PL-éllovasnál, ő viszont izomproblémája miatt karácsony óta maródi, és már 15 összecsapást volt kénytelen kihagyni.

Hogy mi a titka a jó szereplésnek? A jó taktika és a menedzser, aki mindig a jó megoldásokkal szolgál. Keményen dolgozunk az edzésen, nagy önbizalommal vágunk a meccsekbe, ez vezetetett a hihetetlen sorozathoz.

A 30 éves német középpályás elmondása szerint sokat figyelte az elmúlt hónapokban a Mönchengladbach játékát, az ellenfelet erős gárdának írta le, remek szellemiséggel.

Ha jó napja van, bárkit megverhet.

Gündogan maga is remek formának örvend, 27 tétmeccsen 13 gólnál jár, amivel Raheem Sterlinggel közösen vezeti a házi versenyt.

Mindig örömteli, amikor jól megy neked a játék. Más szerepkörben játszom, támadóbban, és próbálok közel maradni az ellenfél büntetőterületéhez. Ez veszélyesebb, és több gólhoz vezet. Ugyanakkor az, hogy több gólt szerzek, nem feltétlenül jelenti azt, hogy jobban is játszom.

Az együttes trénere saját csapatára fókuszál az összecsapás előtt.

Ugyanúgy készülünk, mint bármilyen meccsre. Nem szoktunk gyakran találkozni velük, mert ők Németországban szerepelnek, de amúgy is a saját játékunkat igyekszünk játszani, és próbálunk az elmúlt időszak eredményeihez hasonlót elérni

– mondta ezt már Pep Guardiola, akit a nézőkről is faggattak.

Minden sokat változott, most kezd javulni a helyzet, de bármikor romolhat, biztosra kell mennünk. Remélhetőleg a stadionok majd újra teljesen megtelhetnek, és az emberek a helyszínről tekinthetik meg a meccseket. Ugyanakkor még mindig úgy érzem, hogy hosszú út vár ránk, amíg a helyzet rendeződik.

A spanyol tréner megerősítette, Akén kívül mindenki bevethető, azt viszont még nem tudja, hogy ki lenne a gárda büntetőrúgója, ha tizenegyesre kerül sor.

Most a csapat összeállításán gondolkodom még. Ez nem tisztázódott, mert látnom kell, hogyan regenerálódnak a játékosok, és hogyan érzik magukat. Majd holnap eldöntjük.

A Mönchengladbach közelmúltbeli szereplése lényegesen kevésbé fényes: az elmúlt három bajnokin csak egy pontot szerzett, a mezőny hátsó részében lévő Köln és Mainz is megverte idegenben, már csak a nyolcadik helyen áll a Bundesligában – ráadásul még vezetőedzője, Marco Rose is bejelentette, hogy távozik a klubtól. 

A németek védője, Oscar Wendt alig várja már a szerdai találkozót, amely előtt nem győzte dicsérni a riválisát.

Tűkön ülve várjuk már a meccset. Ez már a Bajnokok Ligája nyolcaddöntője, a világ jelenlegi talán legjobb csapata ellen. Mindennap azért edzünk, hogy ilyen mérkőzéseket játszhassunk. A Manchester City igazán jól játszik, és sorozatban 18 tétmérkőzést nyert meg, számomra nem szükséges magyarázni egy ilyen szériát. Ez a csapat egyszerűen remek.

Marco Rose reméli, hogy a Real Madrid otthonában tapasztalt ünneplés érzéseivel vonulnak kedd este pihenőre a fiai.

Szenzációs, hogy ilyen meccsen vezethetem a srácokat. Remélem, amikor ma a lefekvéshez készülődnek, akkor arra gondolnak, hogy érezték magukat Madridban, amikor kiharcoltuk a továbbjutást. Ha van valami, amit a Manchester City nem szeret, akkor az az, ha nincs nála a labda. Bátran kell játszanunk és szenvedélyesen védekeznünk. Olyan csapatom van, ami erre abszolút képes lehet.

A két csapat eddig két csoportkörös párharcban csapott össze egymással, a Manchester City három győzelem mellett egyszer ikszelt a németekkel, 11–4-es gólkülönbség mellett.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
21.00: Borussia Mönchengladbach (német)–Manchester City (angol) (Tv: Spíler2)
Budapest, Puskás Aréna 
21.00: Atalanta (olasz)–Real Madrid (spanyol) (Tv: M4 Sport) 

(Borítókép: Denis Lovrovic / AFP)

Rovatok