Index Vakbarát Hírportál

Klopp elárulta, mit tesz, ha véget ér a liverpooli kaland

2021. március 19., péntek 14:12

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Lothar Matthäus interjút készített a Bildnek a Liverpoolt irányító Jürgen Klopp-pal, aki beszélt a nationalelfről és arról is, mihez kezd, ha már nem lesz az angol együttes menedzsere.

A „vörösök” mestere gyors hálálkodással kezdte az interjút a vasárnap 60 éves Matthäus játékos-pályafutása miatt. Mint ismert, Matthäus 150 válogatottságával német rekorder, világ- és Európa-bajnok, aranylabdás, nyert UEFA-kupát a Bayernnel és az Interrel, játszott BL-döntőket a németekkel, hétszeres Bundesliga-, egyszeres Serie A-bajnok, hogy csak néhányat említsünk remek karrierjéből.

Gyakorlatilag azt kell mondanom, hogy azért csináljuk ezt az interjút, mert te ülsz velem szemben. Úgyhogy mielőtt elkezdenénk, köszönetet szeretnék mondani. Köszönöm azt a rengeteg futballélményt, amivel megajándékoztál minket. A legtöbb meccs, amelyet szurkolóként lelkesen megéltem, hozzád volt köthető, most pedig már 60 éves leszel, pedig senki sem hinné el

– kezdte Klopp.

Beszélgetettek a Liverpoolnál kialakult nehéz helyzetről, a BL-célokról, és meglepő Év edzője díjáról is, amelyet a BL-győztes Hansi Flickkel szemben kapott meg tavaly Klopp. Természetesen a német válogatott irányítása is szóba jött, amit nemrégiben már kizárt a Liverpool trénere. 

Amit fontos megjegyezni, nem azt mondtam, hogy NEM AKAROK a válogatott kapitánya lenni, hanem, hogy NEM LEHETEK az. Hatalmas különbség. Elég egyértelmű elkötelezettségem van, fontos szerepem van a Liverpoolnál. Ez már a hatodik évem itt, rengeteg kapcsolatot építettem itt ki az emberekkel, akikkel nap mint nap együtt dolgozom. Bízunk egymásban. Ez most egy nehéz időszak, mondjam azt, hogy elmennék? Nem teszek ilyet. Nem mondhatom, hogy »hmm, a válogatott irányítása érdekes munka lenne«. Kérdés nélkül óriási elismerés lenne, persze, de az időzítés nem megfelelő.

Klopp szerint Ralf Rangnick a favorit az Európa-bajnokság után távozó Joachim Löw helyére a német válogatott élén.

Arra is kitért, mi lesz, ha véget ér a liverpooli kalandja.

Mindenképpen szabadság jön. Ha nem nyerünk több PL-meccset és a tulajdonos váltás mellett dönt, akkor kiveszek egy évet. Nincs »ha« vagy »de«. Ez egyértelmű megállapodás a családommal, és valószínűleg a háziorvosommal is. Egy dolog tiszta: amikor a liverpooli kaland véget ér, biztosan kiveszek egy év pihenőt. Senkinek sem kell négy vagy hat hónap után keresnie, mindegy, hogy ki keresne, ez egy év szünet lesz!

(Borítókép: Paul Ellis / AFP)

Rovatok