A magyar labdarúgó-válogatott is megkezdte szereplését a 2022-es világbajnokság selejtezőcsoportjában, Marco Rossi együttese csütörtökön este Lengyelországot fogadta a Puskás Arénában. A találkozó rendkívüli izgalmakat és hat gólt hozott, méghozzá egyenlő elosztásban, 3–3 lett a végeredmény.
A magyar csapat egyik legjobbja, Szoboszlai Dominik továbbra is sérüléssel bajlódik, az RB Leipzig középpályására tehát sajnos nem számíthatott a szövetségi kapitány, aki az alábbi kezdőnek szavazott bizalmat:
Gulácsi Péter – Fiola Attila, Willi Orbán, Szalai Attila – Lovrencsics Gergő, Nagy Ádám, Kalmár Zsolt, Kleinheisler László, Hangya Szilveszter – Szalai Ádám, Sallai Roland.
A lengyelek legnagyobb sztárja, az előző év legjobb futballistájának választott Robert Lewandowski természetesen a kezdő sípszótól kezdve ott volt a pályán, ahogyan a Napoli szélsője, Piotr Zielinski, az Olympique Marseille támadója, Arkadiusz Milik, valamint a Juventus kapusa, Wojciech Szczesny is.
A mérkőzés a tapogatózás jegyében indult, ismerkedtek egymással a csapatok. Az első helyzetből azonban megszereztük a vezetést:
a 6. percben Fiola zseniális ütemben ugratta ki Sallait, aki a félpálya jobb széléről indulva a 16-oson belülre vezette a labdát, majd kilőtte a rövid alsó sarkot!
A találat érezhetően megnyugtatta a magyar együttest, amely szervezetten védekezett és jól zárta le a területeket, így a játékrész első felében a lengyelek nem jutottak el Gulácsi kapujáig. Egy remek kontra végén Rossi alakulata viszont igen, ám Lovrencsics lövése középre ment, így Szczesny könnyedén hárított.
A 29. percben Fiola szerzett meg egy kipattanót, majd 20 méterről tüzelt, ám a próbálkozás a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. A félidő hajráját próbálták megnyomni a lengyelek, feltolták a védekezésüket és már a magyar térfélen igyekeztek labdát szerezni, ám a fegyelmezett játékunkról mindent elmond, hogy az első játékrészben nem volt kaput eltaláló lövésük.
A második félidőt is aktívan kezdte a korábbi Videoton-edző, Paulo Sousa válogatottja, ennek ellenére újra a magyar csapat szerzett gólt az első percekben:
Sallai lövése egy blokkoló lengyel védőről Szalai Ádám elé került, aki az ötös bal sarkáról elegánsan emelt a hosszú sarokba!
A vendégek portugál mestere ezt már nem nézhette tétlenül, hármas cserével reagált a kétgólos hátrányra, arra azonban talán még ő sem számított, hogy mekkorát húz Krzysztof Piatek és Kamil Jozwiak beállításával.
A 60. percben ugyanis a Dárdai Pál Hertháját erősítő támadó egy centerezés után közelről szépített, majd egy óriási védelmi hibát kihasználva a Derby County csatára is üresen maradt és a 61. minutumban 2–2-re módosította az állást.
A két találat között 54 másodperc telt el, amelyben az első utáni gólöröm és a magyar középkezdés is benne van...
Krzysztof Piatek és Kamil Jozwiak gólja
Az egy percen belül kapott két gól érezhetően megfogta a magyar csapatot, a lengyelek pedig vérszemet kaptak. Marco Rossi is változtatott, Hangya Szilvesztert és Lovrencsics Gergőt Lang Ádám és Loic Nego váltotta, a 72. percben pedig az első magyar találatot szerző Sallai helyére Varga Kevin érkezett.
Szerencsére a meccs hajrájára a magyar csapat felocsúdott a sokkból, olyannyira, hogy újra megszerezte a vezetést:
Szalai Ádám bal oldali beadását Lang csúsztatta meg középen, a hosszún érkező Willi Orbán pedig térddel a kapuba sodorta.
Erre is volt azonban válasza a lengyeleknek, sajnos szinte azonnal: Lewandowski maradt bántóan üresen a büntetőterületen belül, a Bayern München csillaga pedig 12 méterről ballal bődületesen nagy gólt rúgott a bal felső sarokba.
Az utolsó percekben inkább a biztonságra törekedtek a csapatok, így az eredmény nem változott – Fiolát viszont egy szabálytalanság után második sárga lappal a hosszabbításban kiállították.
Magyarország tehát a lengyelek elleni 3–3-as döntetlennel kezdte a vb-selejtezőket.
A csoport másik két mérkőzésén Anglia a duplázó Dominic Calvert-Lewin vezérletével 5–0-ra kiütötte San Marinót, Albánia pedig Ermir Lenjani találatával nyert 1–0-ra Andorrában. A többi csütörtöki találkozóról ide kattintva olvashat!
A magyar csapat legközelebb vasárnap lép pályára San Marino vendégeként, szerdán pedig Andorra következik a sorban.
VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
EURÓPA, I-CSOPORT, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–LENGYELORSZÁG 3–3
Gólszerzők: Sallai (6.), Szalai Á. (53.), Orbán (78.), illetve Piatek (60.), Jozwiak (61.), Lewandowski (83.)
(Borítókép: Szigetváry Zsolt/MTI)