Index Vakbarát Hírportál

Hoztuk a kötelezőt: könnyed magyar siker Andorrában

2021. március 31., szerda 22:42

A magyar labdarúgó-válogatott harmadik világbajnoki selejtezőjén Andorrába látogatott. Bár a legutóbbi egymás elleni mérkőzés rendkívül kínosra sikerült, ezúttal kétség sem férhetett a találkozó kimeneteléhez, Marco Rossi együttese 4–1-re nyert, így továbbra is veretlen a csoportban.

Volt miért törlesztenie nemzeti csapatunknak, hiszen 2017. június 9-én óriási meglepetésre 1–0-ra kikapott a miniállam főként amatőr játékosaiból álló együttesétől. Andorra akkor 66 tétmeccses nyeretlenségi sorozatot zárt le, Magyarország pedig a 2016-os Európa-bajnokság eufóriájából pokoli mélységbe süllyedt.

Az akkori együttesből négyen voltak most is ott Marco Rossi keretében, Kalmár Zsolt, Nagy Ádám, Kleinheisler László és Lang Ádám – ezúttal mindannyian a kezdőben kaptak helyet a szövetségi kapitánytól, aki az alábbi tizenegynek szavazott bizalmat: 

Dibusz Dénes – Fiola Attila, Lang Ádám, Szalai Attila – Lovrencsics Gergő, Kleinheisler László, Nagy Ádám, Kalmár Zsolt, Hangya Szilveszter – Nikolics Nemanja, Szalai Ádám.

A kis méretű, műfüves játéktér a hazaiaknak kedvezett, ettől függetlenül nem lehetett kérdés, hogy csakis a három pont megszerzése lehetett a célja a Rossi-gárdának.

Agresszívan kezdtek a hazaiak, már a magyar térfélen próbáltak labdát szerezni, hátul pedig a szűk pályának is köszönhetően jól tömörültek, így kidolgozott akciót nem tudtunk vezetni. Kleinheisler és Lovrencsics távoli lövéssel próbálkozott, ám előbbi egy biztonsági őrt veszélyeztetett a lelátó tetején, utóbbi pedig kis híján a stadionból is kirúgta a labdát.

Az izlandi játékvezető partner volt az andorraiak néha a sportszerűség határát is átlépő stílusának, a 27. percben Kalmárt el is veszítette a magyar csapat, miután a levegőben meglökték, és rosszul ért talajt, Gazdag Dániel állt be a helyére.

A félidő második felében sem változott a játék képe, a hazaiak foggal-körömmel védekeztek, Rossi alakulata pedig érezhetően szenvedett, főleg támadásokban. Ennek ellenére az utolsó percekben előbb Szalai Ádám előtt adódott egy lehetőség, ám blokkolták a lövését. 

A székesfehérvári szekció viszont a játékrész utolsó percében összehozta a vezető találatot: Nikolics emelt szépen a hosszún érkező Fiolához, aki mindenkinél magasabbra ugorva fejelt a kapuba.

Szerencsére a második félidőt is jól kezdtük, olyannyira, hogy az 51. percben megdupláztuk az előnyünket: ezúttal is Nikolics volt az előkészítő, aki szépen ívelt középre a jobb szélről, Gazdag pedig az ötösről berobbanva fejjel volt eredményes! A második találat érezhetően végleg kedvét szegte az addig lelkes hazaiaknak, ez pedig újabb magyar találatot eredményezett: 

Szalai Ádám csúsztatott a jó ütemben beinduló Kleinheisler elé, aki az ötös sarkáról kilőtte a hosszú sarkot.

A magabiztos előny tudatában Marco Rossi kettős cserére szánta rá magát, Varga Roland és Sigér Dávid állt be Nagy Ádám és Nikloics Nemanja helyére, a hajrában pedig Kleinheislert és Lovrencsicset Varga Kevin és Nego Loic váltotta.

Éppen utóbbi adta meg a kegyelemdöfést a 90. percben: Varga Roland szabadrúgása a bal oldali kapufán csattant, a kipattanót pedig a Fehérvár játékosa az üres kapuba passzolta.  

A hosszabbításban a becsületgólt egy kezezés után megítélt büntetőből megszerezték a hazaiak, így végül 4–1-re nyert a magyar válogatott, és az első három vb-selejtezőjén hét pontot szerezve a csoport második helyén áll.

Amelyben két másik meccset is rendeztek szerdán este: Anglia a sérülés miatt többek között Robert Lewandowskit is nélkülöző, tartalékos Lengyelország ellen Harry Kane büntetőjével szerzett vezetést a 19. percben. Bár Jakub Moder a második félidő elején egalizált, az utolsó szó Gareth Southgate csapatáé volt, Harry Maguire a hajrában megszerezte a győztes találatot.

San Marino hazai pályán bő egy órán keresztül jól tartotta magát Albániával szemben, a 63. percben azonban Rey Manaj révén a vendégek megtörték a gólcsendet, a 86.-ban pedig Myrto Uzuni, a Ferencváros játékosa állította be a 2–0-s végeredményt.

A játéknap további meccseiről itt olvashat. 

(Borítókép: Lionel Bonaventure / AFP)

Rovatok