Index Vakbarát Hírportál

Londoni siker a meglepetéscsapatok rangadóján

2021. április 11., vasárnap 17:02

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 31. fordulójában a West Ham United hazai pályán 3–2-re legyőzte a Leicester Cityt, így egy pontra megközelítette a harmadik helyen álló riválisát.

A bajnokság két üde színfoltja csapott össze egymással a vasárnap korai rangadón, hiszen az öt évvel ezelőtti bajnok az idény eleje óta végig BL-helyen áll, a West Ham pedig idei 14 meccséből kilencet megnyerve már a negyedik helyen várta az ütközetet. 

A meccset a vendégek kezdték aktívabban, a házigazdának az első fél órában kis túlzással lehetősége sem volt, igaz, amikor lett, akkor össze is jött rögvest a vezetés!

A 29. percben Vladimír Coufal előkészítése után Jesse Lingard tekert a rövid alsóba (1–0).

Még a szünet előtt jött az újabb pofon a vendégeknek, ezúttal a lesre állítást pocsékul kivitelező védelem hibája után Jarrod Bowen önzetlen passza után talált Lingard az üres kapuba (2–0).

A Manchester Unitedtől január végén kölcsönbe érkező szélső a kilencedik bajnokiját játszotta új együttesében, ahol a mérlege egészen parádés, nyolc gól és négy gólpassz!

A fordulást követően csak azért nem írhattunk fel még egy gólpasszt a neve mellé, mert Tomás Soucek önzetlenül még tovább passzolt, így Bowen iratkozott fel a gólszerzők közé (3–0).

Érett a nagy zakó, hiszen nem sokkal később Issa Diop is betalált, de már lesen helyezkedett, sőt a 70. percben egy hazai hiba után Kelechi Iheanacho lőtt nagy gólt – így lett hirtelen 4–0 helyett 3–1.

A „kalapácsosok” számára figyelmeztető jel lehetett, hogy az előző két fordulóban 3–0-s vezetésről 3–3-ra (Arsenal) és 3–2-re (Wolverhampton) végeztek csak, és a 91. percben hirtelen forró lett a meccs, amikor Iheanacho újra betalált (3–2).

Bár az utolsó pillanatokban is volt esélye a Leicesternek az újabb gólra, az egyenlítés már nem jött össze, így egy pontra csökkent előnye a riválisával szemben.

A nap első meccsén a Burnley hamar előnybe került a Newcastle Uniteddel szemben, a „szarkák” viszont a második félidő derekán fordítani tudtak, így február 6. óta először nyertek bajnokit – így pedig hat ponttal előzik meg a már kieső Fulhamet (1–2).

ANGOL PREMIER LEAGUE

31. FORDULÓ

Burnley–Newcastle United 1–2 (Vydra 18., ill. Murphy 59., Saint-Maximin 64.)

West Ham United–Leicester City 3–2 (Lingard 29., 44., Bowen 48., ill. Iheanacho 70., 91.)

Tottenham Hotspur–Manchester United 1–3 (Szon Hung Min 40., ill. Fred 57., Cavani 79., Greenwood 96.)

Sheffield United–Arsenal 0–3 (Lacazette 33., 85., Martinelli 72.)

Az élmezőny állása: 1. Manchester City 74 pont (32 meccs), 2. Manchester United 63, 3. Leicester City 56, 4. West Ham United 55, 5. Chelsea 54, 6. Liverpool 52, 7. Tottenham 49 (30)

(Borítókép: Jesse Lingard ismét szárnyalt – John Walton / AFP)

Rovatok