Index Vakbarát Hírportál

Egy álmom vált valóra – a volt fehérvári a Real Madrid legyőzéséről

2021. szeptember 30., csütörtök 09:18

Minden idők legsokkolóbb eredményének nevezte Boban Nikolov, a Mol Fehérvár FC korábbi játékosa új együttesével, a Sheriff Tiraspollal a Real Madrid vendégeként aratott sikert a labdarúgó Bajnokok Ligájában – adta hírül az MTI.

A BL-újonc moldovai együttes a Sahtar Doneck elleni első fordulós győzelem után kedden a legendás Bernabéu Stadionban 2–1-re tudott nyerni, s ezzel csoportja élére ugrott.

Egy álom vált valóra, valami igazán különlegeset vittünk véghez, ami azt hiszem, minden idők legsokkolóbb meglepetése – nyilatkozta az M1 aktuális csatornának Nikolov, aki 2018-tól idén januárig szerepelt 106 mérkőzésen a székesfehérvári együttesnél. – Annyi volt a célunk előzetesen, hogy élvezzük a mérkőzést, csak ennyi.

Nikolov – aki az utolsó percekre állt be csereként Madridban – mindehhez hozzátette, hogy a diadalról még évekig fognak beszélni, s társaival még mindig nehezen tudják elhinni, hogy legyőzték a Realt. Ugyanakkor tisztában vannak vele, hogy mostantól csak előre szabad nézniük és készülniük kell a következő mérkőzésekre, hogy tovább tudjanak fejlődni.

Fontosnak nevezte, hogy a bajnokságot ismét meg tudják majd nyerni, ahhoz, hogy a következő szezonban is legyen lehetőségük ezen a szinten játszani.

A 27 éves futballista elárulta azt is, hogy nehéz időszakon van túl, ugyanis augusztus végi átigazolása után elkapta a koronavírust, s a helyi Covid-központba került, így várnia kellett arra, hogy megkezdhesse a munkát új együttesénél, ám mostanra már teljesen egészséges és jól érzi magát.

A Covid-központban voltam a sorsoláskor, s ott hallottam, hogy a Reallal és az Internazionalével kerültünk egy csoportba, aminek nagyon örültem. Gyerekként Zinédine Zidane volt a kedvenc játékosom, a Real Madrid pedig a kedvenc csapatom

– jegyezte meg Boban Nikolov.

(Borítókép: DAX Images/NurPhoto via Getty Images)

Rovatok