Index Vakbarát Hírportál

Spanyol sztárklubok versenyeznek a magyar válogatott védőjéért

2021. október 14., csütörtök 16:15

A spanyol As értesülése szerint a La Liga-címvédő Atlético Madrid és Európa-liga-rekorder Sevilla is szívesen szerződtetné a Fenerbahce magyar válogatott védőjét, Szalai Attilát.

A 23 éves hátvéd idén januárban szerződött a török csapathoz, ahol villámgyorsan alapemberré nőtte ki magát, jó teljesítményével pedig számos európai nagy csapat figyelmét felkeltette.

Az Európa-bajnokságon is remeklő Szalai Attilával kapcsolatban a spanyol lap kiemeli, hogy az angolok elleni világbajnoki selejtezőn remekül helytállt a Wembley-ben Harry Kane-nel szemben a magyar válogatott bravúros pontszerzése során. 

A Fenerbahce vezetőségének egyik tagja az As-nek megerősítette, hogy az Atlético Madrid és a Sevilla is kiemelten figyeli a védőt, akit szívesen látna a keretében.

A török klub elnöke, Ali Koc elmondása szerint húszmillió euró alatti ajánlattal felesleges fáradni, de klubhoz közeli források szerint egy ezt megközelítő ajánlat esetén azért már lehetne reménykedni az egyezségben.

A korábban a Mezőkövesdet és az Apollon Limassolt erősítő Szalai Attila szerződése 2025 nyaráig érvényes a török listavezetőnél, piaci értékét a Transfermarkt.de 11 millió euróra taksálja.

(Borítókép: Catherine Ivill – The FA / The FA via Getty Images)

Rovatok