Index Vakbarát Hírportál

Lewandowski CR rekordjára hajt, aki megelőzte Solskjaert

2021. november 3., szerda 14:48

Természetesen a keddi Bajnokok Ligája-mérkőzéseket követően kis túlzással minden az ismét bizonyító Robert Lewandowskiról és Cristiano Ronaldóról szól, de azért az érdekességeket összegyűjtő cikkünkben kitérünk a tini Barcelonára, a Lille váratlan bravúrjára vagy éppen Paulo Dybala feltámadására is. A háttérben pedig meghúzódik egy ferencvárosi szál is!

Lewandowski CR rekordjára hajt

Robert Lewandowkira lassan feleslegesek a szavak. A Bayern München lengyel támadója a Benfica ellen kihagyott ugyan egy büntetőt, így is három gólig jutott, a négy forduló alatt pedig már nyolcszor volt eredményes. A csoportkörös rekordot Cristiano Ronaldo tartja 11 találattal, Lewának eddig 10 az egyéni csúcsa.

A legtöbb gól egy csoportkörben

Lewa a legjobb százados

A korábbi dortmundi csatár a 100. mérkőzését játszotta a Bajnokok Ligájában, összesen pedig már 81 gólt szerzett két német klubjában. Korábban senki sem állt ennyire jól az első 100 meccse után, az eddigi csúcsot Lionel Messi tartotta.

BL-gólok az első 100 meccs után

Lewandowski a Bajnokok Ligájában meccs gól gólpassz
2021–2022 Bayern München 4 8 1
2020–2021 Bayern München 6 5 0
2019–2020 Bayern München 10 15 6
2018–2019 Bayern München 8 8 0
2017–2018 Bayern München 11 5 2
2016–2017 Bayern München 9 8 1
2015–2016 Bayern München 12 9 1
2014–2015 Bayern München 12 6 5
2013–2014 Dortmund 9 6 3
2012–2013 Dortmund 13 10 2
2011–2012 Dortmund 6 1 2
összesen    100 81 23
forrás: transfermarkt.de         

Lewa mindenhol megállíthatatlan

A 33 éves csatár ebben az idényben minden sorozatot figyelembe véve 16 tétmeccsen lépett pályára, és bár a kupában ő sem tudott segíteni, így is eljutott már 22 gólig (meg két gólpasszig). Az előző idényben 40 meccsen 48+9 volt a mérlege, az azt megelőzőben 47/55+10, és egészen a 2018–2019-es idényig kell visszamenni, hogy a találkozók száma meghaladja a góltermést (47/40+13).

A Bayernhez érkezése (2014 nyara) óta 345 tétmeccsen 316 gól és 67 gólpassz a mérlege a lengyel klasszisnak.

A topligákban természetesen az ő 22-es termése a legjobb mutató, összességében is csak a bázeli Arthur Cabral előzi meg az idényben, igaz neki 22 meccsre volt szüksége a 23 gólhoz (és 8 gólpasszhoz). A minden élvonalat beleszámítva a bajnoki, kupa és nemzetközi kupagólok összesítésének élmezőnyében amúgy a ferencvárosi Myrto Uzuni a negyedik (nagyban köszönhetően a hatvani hat góljának), a volt fehérvári és felcsúti Ezekiel Henty pedig a kilencedik.

   játékos nemz. csapat meccs gól assz. g+a gólát.
1. Arthur Cabral brazil Basel 22 23 8 31 1,05
2. Robert Lewandowski lengyel Bayern 16 22 2 24 1,38
3. Ricardo Gomes zöld-foki-szigeteki Partizan 25 20 5 25 0,80
4. Myrto Uzuni albán Ferencváros 23 16 8 24 0,70
5. Mohamed Szalah egyiptomi Liverpool 13 15 6 21 1,15
6. Declan McManus skót TNS 19 15 5 20 0,79
7. Alex Tamm észt Kalju 3 15 0 15 5,00
8. Karim Adeyemi német RB Salzburg 21 14 2 16 0,67
9. Ezekiel Henty nigériai Slovan 24 14 1 15 0,58
10. Sébastian Haller elefántcsontparti Ajax 15 13 5 18 0,87
11. Erling Haaland norvég Dortmund 10 13 4 17 1,30
forrás: transfermarkt.de                     

Solskjaer és az MU megmentője: Cristiano Ronaldo – megint

A portugál klasszis teljesítménye mellett sem mehetünk el szó nélkül. Ezúttal az Atalanta ellen talált be mindkét félidő ráadásában, a 91. perces találata pedig pontmentést eredményezett. Az MU így elkerülte, hogy az 1986–1987-es idény óta a leggyorsabban összehozza a hat vereséget – így „csak” öttel áll továbbra is a gárda. Ezzel az iksszel a Manchester United maradt a csoport élén, és ha a következő körben legyőzi a Villarrealt, továbbjut. Ha nincs ez a gól, akkor a Villarreal és az Atalanta is hét pontos lenne, az MU csak hat, és az olaszok Young Boys elleni győzelme és egy spanyolországi MU-zakó a kiesést jelenhette volna...

De nem ez volt az első alkalom, hogy Ronaldo a végjátékban szerzett fontos gólt, a Villarreal elleni hazai meccset a 95. percben döntötte el (2–1), az Atalanta ellen a 81. percben szerezte meg a győztes gólt (3–2), most pedig a 91. percben egyenlített másodszor (2–2).

Ronaldo góljai nélkül az együttes öt ponttal szegényebb lenne – a riválisok meg persze sokkal jobban állnának: Villarreal, Atalanta 8-8, Young Boys 3, MU 2 lenne a sorrend!

A Young Boys elleni első meccsen a 13. percben ugyancsak eredményes volt, de ott a 95. percben a svájciak harcolták ki a győztes gólt – a 72. percben Ronaldo helyére becserélt Jesse Lingard hibáját követően...

A 36 éves portugál támadó ebben az idényben 11 meccsen lépett pályára a „vörös ördögök” színeiben, és már kilenc gólnál jár.

Érdekesség, hogy a keddi duplájával 127-nél jár összességében a klub színeiben, ezzel pont Solskajert (126) előzte meg a házi rangsorban – de ezt a norvég most aligha bánja, hiszen jelenleg nagyon úgy fest, hogy Ronaldo menti meg a manchesteri állását.

Man United's season summed up: pic.twitter.com/IYPj1bDKfC

— FootballFunnys (@FootballFunnnys) November 2, 2021

Paulo Dybala újjászületett

Ha valakinek viszont jót tett Cristiano Ronaldo távozása a Juventusnál, az az argentin támadó. Az előző idényben 26 fellépésen összesen nyolc kanadai pontja volt (5 gól+3 gólpassz), ebben az évadban 10 meccsen már tíznél jár (6+4), nagyban köszönhetően a Zenit elleni 2+1-nek.

Barcelonai tini titánok

A katalán kirakatcsapat lett az első spanyol együttes, amely három 20 évnél fiatalabb játékossal a kezdőjében várt egy BL-ütközetet, és a 18 éves sztárpalánta Pedri sérülés miatt még a keretbe sem kerülhetett be. A jövő látszik, a jelen egyelőre viszont nem fényes, bár a Dinamo Kijev oda-vissza legyőzésének hála most már a gránátvörös-kékek kezében van a saját továbbjutásuk sorsa, és ha otthon megverik a Benficát, akkor követik a Bayern Münchent a legjobb 16 közé. Ja, és amúgy a kijevi meccset a 19 éves Ansu Fati döntötte el.

3 - @FCBarcelona will be the first Spanish team to start a @ChampionsLeague match with three players under the age of 20 in their starting XI: Gavi (17 years and 89 days), Ansu Fati (19 and 2) and Nicolas Gonzalez (19 and 303). Bravery. pic.twitter.com/XtGbcqqHwq

— OptaJose (@OptaJose) November 2, 2021

Négy meccs, két gól – két győzelem!

A Barcelona előtt négy csapat volt arra képes, hogy csupán két szerzett góllal, de két győzelemmel álljon négy kört követően, a Mallorca és a CSZKA Moszkva nem jutott tovább a csoportjából, a PSV nyolcaddöntőig jutott, a Milan számára a negyeddöntő jelentette a végállomást.

Utóbbi együttes címvédőként 1–0-ra legyőzte az Ajaxot, 0–0-t játszott a Celta Vigóval, otthon 1–0-ra kikapott az FC Bruges-től, idegenben viszont 1–0-ra legyőzte – majd az amszterdamiakat ugyancsak 1–0-ra verte meg, mielőtt 2–1-re kikapott a Celtától, így hat meccs alatt összesen hét gól (4–3) esett a Milan meccsein. A Sparta Praha elleni nyolcaddöntő csehországi felvonása 0–0-val zárul, de a következő két meccsen alaposan kinyílt a gólcsap, a Spartát és a következő körben a Deportivót is 4–1-re győzték le Milánában. Hogy aztán La Corunában 4–0-ra nyerjenek a spanyolok, és elődöntőbe jussanak...

Equipos con 2 victorias en las 4 primeras jornadas de una fase de grupos de #UCL pese a anotar sólo 2 goles:

Mallorca 2001-02 (no pasó el grupo)
Milan 2003-04 (eliminado en cuartos)
PSV 2005-06 (eliminado en octavos)
CSKA 2006-07 (no pasó el grupo)
BARCELONA 2021-22 (???)

— MisterChip (Alexis) (@2010MisterChip) November 2, 2021

Sevillai meglepetés

Az Euro Club Index rangsorolta a BL csoportkörének eddigi legvalószínűtlenebb sikereit, aligha kell mondani, hogy a moldovai Sheriff Tiraspol Real Madrid otthonában aratott 2–1-es győzelme volt a legváratlanabb, csupán 1,4 százalék esélyt adtak a kiscsapatnak.

Rögvest a második helyre viszont felfért a Lille sevillai sikere, amire csak 12,5 százalék volt a sansz. Persze, lehet, hogy a spanyol szurkolók kevéssé bánják a finoman szólva is harmatos csoportbeli (a Wolfsburg és a Salzburg egészíti ki a négyest) érthetetlen bukdácsolást (négy meccs alatt alig három pont), mert a bajnokságban a Real Madriddal azonos pontszámmal áll a csapat az eggyel több meccsen eggyel többet gyűjtő Real Sociedad mögött, illetve hát a 3. hellyel az El-ben lehetne folytatni, ahol már hatszor is végső győztes lett...

A top 5-ben amúgy még az FC Bruges lipcsei győzelme (13,6%), a Sherif Sahtar elleni diadala (16,6%), valamint a Young Boys Manchester United elleni sikere (21,6%) fért be.

BAJNOKOK LIGÁJA

Csoportkör, 4. forduló

E csoport:

Dinamo Kijev (ukrán)–FC Barcelona (spanyol) 0–1 (0–0)

gól: Fati (70.)

Bayern München (német)–Benfica (portugál) 5–2 (2–1)

gól: Lewandowski (26., 61., 84.), Gnabry (32.), Sané (49.), illetve Morato (38.), Núnez (75.)

Az állás: 1. (és továbbjutott) Bayern München 12 pont, 2. FC Barcelona 6, 3. Benfica 4, 4. Dinamo Kijev 1

F csoport:

Villarreal (spanyol)–Young Boys (svájci) 2–0 (1–0)

gól: Capoué (36.), Danjuma (89.)

Atalanta (olasz)–Manchester United (angol) 2–2 (1–1)

gól: Ilicic (12.), D. Zapata (58.), illetve Ronaldo (45+1., 91.)

Az állás: 1. Manchester United 7 pont, 2. Villarreal 7, 3. Atalanta 5, 4. Young Boys 3

G csoport:

Sevilla (spanyol)–Lille (francia) 1–2 (1–1)

gól: Ocampos (15.), illetve David (43., 11-esből), Ikone (51.)

VfL Wolfsburg (német)–Salzburg (osztrák) 2–1 (1–1)

gól: Baku (3.), Nmecha (60.), illetve Wöber (30.)

Az állás: 1. Salzburg 7 pont, 2. Lille 5 (3–3), 3. VfL Wolfsburg 5 (4–5), 4. Sevilla 3

H csoport:

Juventus (olasz)–Zenit (orosz) 4–2 (1–1)

gól: Dybala (11., 58.), Chiesa (74.), Morata (82.), illetve Bonucci (26., öngól), Azmun (92.)

Malmö (svéd)–Chelsea (angol) 0–1 (0–0)

gól: Ziyes (56.)

Az állás: 1. (és továbbjutott) Juventus 12 pont, 2. Chelsea 9, 3. Zenit 3, 4. Malmö 0

(Borítókép: Robert Lewandowski gyakran ünnepelhet – Boris Streubel/Getty Images)

Rovatok