Index Vakbarát Hírportál

Benzema újra betalált, a Real Madrid élre állt

2021. november 6., szombat 22:50

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 13. fordulójában a Real Madrid hazai pályán 2–1-re legyőzte a Rayo Vallecanót, így átvette a vezetést a tabellán.

A királyi gárda villámgyorsan bekezdett, a remek évet teljesítő Vinícius Júnior már a 6. percben eredményes volt – más kérdés, hogy lesről talált be.

Még az első negyedórában így is összejött a vezetés, Karim Benzema lövése még kimaradt, nem sokkal később viszont Toni Kroos lövése a bal felsőben kötött ki – a videózás itt végül gólt eredményezett (1–0).

Maradt lendületben a házigazda, és úgy tűnt, hamar megszórja ellenfelét, de a játékrész derekén Randy Nteka fejesénél Thibaut Courtois-nak is játékba kellett avatkoznia.

A rekordbajnok Marco Asensio lövésével felelt, majd Benzema lőtt fölé, de a francia negatív szériája csak megszakadt a szünet előtt, David Alaba beadása után volt eredményes (2–0).

Benzema ezzel már 10 gólos a bajnokságban, és már a 11. alkalommal jutott el eddig a La Ligában – ennél többet csak Lionel Messi tud felmutatni a 21. században (13).

Sőt, egy kontra végén újra betalálhatott volna, ekkor azonban a kapu fölé fejelt, a fordulást követően Vinícius lövését hárította a kapus, majd Asensióét is.

Bő egyórányi játék után Benzema hagyott ki újabb ígéretes lehetőséget, majd Dani Carvajal beadása után Asensio növelhette volna az előnyt, mindhiába.

A hajrá kezdetén aztán felbátorodott a vendégcsapat, Radamel Falcao fejesével pedig szépített is, de a pontmentés már nem jött össze, köszönhetően Courtois nagy bravúrjainak, így élre állt a Real Madrid (2–1).

LA LIGA

13. FORDULÓ

Espanyol–Granada 2–0 (Pedrosa 30., De Tomás 42.)

Celta Vigo–Barcelona 3–3 (Aspas 52., 96., Nolito 74., ill. Fati 5., Busquets 18., Memphis 34.)

Alavés–Levante 2–1 (Joselu 77., 91. – az elsőt 11-esből, ill. De Frutos 13.)

Real Madrid–Rayo Vallecano 2–1 (Kroos 15., Benzema 39., ill. R. Falcao 77.)

Az élmezőny állása: 1. Real Madrid 27 pont (28–13, 12 meccs), 2. Real Sociedad 25 (17–10, 12), 3. Sevilla 24 (19–7, 11), 4. Atlético Madrid 22 (18–10, 11), 5. Betis 21 (19–15, 12), 6. Rayo Vallecano 20 (18–14), ...9. Barcelona 17 (19–15)

(Borítókép: Angel Martinez/Getty Images)

Rovatok