Index Vakbarát Hírportál

Egyre valószínűbb, hogy ismét Guardiola csapatából erősíthet a Barcelona

2021. december 2., csütörtök 11:42

Angol sajtóhírek szerint egyre közelebb a megegyezés a Barcelona és a Manchester City között a spanyol válogatott szélső, Ferran Torres átigazolásáról.

A 21 éves játékos már korábban jelezte távozási szándékát, annak ellenére, hogy a City vezetőedzője, Pep Guardiola többször is kijelentette, mindenképp a jövő alapembereként tekint a támadóra. Torres szeptemberben kiszorult a csapatból, ráadásul a Nemzetek Ligája négyes döntője alatt bokasérülést szenvedett, azóta pedig nem is tudott pályára lépni.

Guardiola azóta leszögezte, hogy senkit nem fog marasztalni, ha az illető nem akar maradni, és áldását adja Torres csapatváltására. A City korábban 70 millió euróban állapította meg a szélső kivásárlási árát, ám az anyagi nehézségekkel küzdő Barcelona ezt biztosan nem fogja tudni megadni. A manchesteriek ezért lejjebb adtak az igényükből, az új hírek már 50 millióról szólnak, plusz a Barcelona több játékost is (Sergi Roberto, Clément Lenglet, Óscar Mingueza, Coutinho, Neto és Samuel Umtiti) felajánlott, de a City alighanem nemet mond bármelyikükre is.

Torres mindenképpen a Barcelonában szeretné folytatni, amellyel állítólag már meg is egyezett egy új, ötéves szerződésben, ráadásul a mostaninál alacsonyabb fizetésért.

A transzfert a két érintett csapaton kívül a Valencia is nagyon várja, ugyanis Torres nevelőcsapataként 10%-ban részesül a vételárból.

A Barcelona egyébként nyáron Sergio Agüerót és Eric Garciát is a Manchester Citytől szerezte meg.

Rovatok