A közelgő labdarúgó-Európa-bajnokság előtt cikksorozatot indítottunk, amelyben felelevenítjük a korábbi kontinenstornák legérdekesebb történeteit. A hatodik részben az 2000-es és a 2004-es Eb-t idézzük fel.
Az UEFA végrehajtó bizottsága 1995. július 14-én futballtörténelmi újdonságot jelentő lépésre szánta el magát: először bízott meg két országot egy nagy torna szervezésével. (A helyszínkijelölés és maga a torna kezdete között Svédország és Norvégia közösen rendezte az 1997-es női Európa-bajnokságot.) Az európai szövetség élén álló Lennart Johansson úgy gondolta, hogy az 1996-tól tizenhat csapatos Eb megrendezésére csak kevés ország lenne képes egyedül. A lehetséges jelentkezők körét szélesítendő találta ki, hogy az UEFA támogatja a társrendezést, például a holland és a belga szövetség kandidálását. A torna szlogenje (Európa határok nélkül) reflektált az Európai Unió bővítési tervére a kilencvenes évek közepén, 1995. január elsejével három további ország: Ausztria, Finnország és Svédország is csatlakozott.
Johansson jól emlékezett arra, hogy négy északi ország, Dánia, Finnország, Norvégia és Svédország már 1984-ben közös rendezést fontolgatott, de végül az NSZK-ba került a torna. Magyarország és Ausztria fontolgatott már a nyolcvanas évek második felében is egy közös pályázatot, amelynek politikai hátteret adott a vasfüggöny szilárdságának lazulása – de abból sem lett semmi. A hollandok és a belgák pályázata ellenben nyert, függetlenül attól, hogy a döntéshozók egyáltalán nem voltak nyugodtak a holland futballhuligánok viselkedése miatt. Ezzel kapcsolatban leginkább abban reménykedtek, hogy az ottani bajkeverők többnyire egymás ellen kelnek birokra. Ebben végül is igazuk lett: támadt dolga a rendőrségnek, de az angolok és a németek mérkőzése előtt, és nem Hollandiában, hanem Charleroi környékén, tehát Belgiumban. 174 angol futballhuligánt tartóztattak le.
Vitathatatlanul a francia válogatottat tartotta a nemzetközi sajtó a torna nagy esélyesének, a Kékek gyakorlatilag a két évvel korábban világbajnoki címet nyerő keretükkel érkeztek a tornára, az egyetlen, amúgy nem elhanyagolható különbséget a szövetségi kapitány posztján történt váltás jelentette: a Mundial után leköszönő Aimé Jacquet helyett Roger Lemerre dirigálta a csapatot.
A franciák közepesen nehéz csoportba kerültek, de onnan könnyen továbbléptek, a harmadik mérkőzésük a társrendező hollandok ellen már csak arról döntött, ki melyik ágra kerül. A hollandok nyertek 3–2-re, így ők játszottak a jugoszlávokkal, a Kékekre ellenben a nagyon erősnek tűnő spanyol csapat várt.
A selejtezők egyébként több meglepetést is hoztak, érdekes módon leginkább a két belgiumi csoportban. Annak számított a rendező búcsúja a csoportkörben, amióta legalább nyolccsapatos Eb-t rendeznek, a házigazda addig mindig továbbjutott a maga négyeséből. Váratlan volt, hogy a Vörös Ördögöket megelőzve a törökök léptek a legjobb nyolc közé. De még nagyobb szenzációt keltett, hogy az angol és a német válogatott is elvérzett az A csoportban, megelőzte őket a portugál és a román csapat. Humberto Coelho együttese mind a három csoportmérkőzését megnyerte, az utolsót, a németek ellenit Sergio Conceicao mesterhármasával 3–0-ra. Charleroi-ban óriási meccsen dőlt el, hogy Jenei Imre együttese hazaküldi az angolokat. Cristian Chivu a románoknak szerzett vezetést, de az angolok, Michael Owen és Alan Shearer révén az első félidő utolsó öt percében fordítottak. Dorinel Munteanu a fordulás után kiegyenlített, de a 2–2-vel Kevin Keegan gárdája ment volna tovább. Ám a 89. percben a svájci Urs Meier okkal büntetőt ítélt Phil Neville szabálytalansága miatt, Ionel Ganea pedig nem hibázott.
A negyeddöntőre elfogyott a románok lendülete, simán 2–0-ra kikaptak az olaszoktól. Ugyanilyen eredményt és portugál sikert hozott Humberto Coelho együttesének a törökök elleni mérkőzése, Nuno Gomes mindkét félidőben szerzett egy gólt. Másnap a hollandok tönkreverték a jugoszláv csapatot (6–1), a mérkőzés után legfeljebb az keltett vitát, hogy Patrick Kluivert tényleg Eb-csúcsot jelentő négy gólt szerzett-e, vagy „csak” hármat, egy pedig Dejan Govedarica öngólja. Utóbbi lett a hivatalosan elfogadott verzió. Részben magyar szál: a jugoszláv csapatban kilenc olyan futballista lépett pályára, aki szerepet kapott előző ősszel a magyarok elleni 7–1-en, az Üllői úton. A futball soha nem egyszerű matematika, de azért ne gondolkodjunk azon, hogy akkor mekkora különbség lehetett a magyar és a jó formában lévő holland csapat között.
A negyedik negyeddöntő hozta a legjobb mérkőzést és a legnagyobb csatát. Bruges-ben három gólt hozott az első félidő a francia–spanyol meccsen, sorrendben Zinédine Zidane, Gaizka Mendieta és Youri Djorkaeff szerzett gólt. Zizou szabadrúgásból küldte a labdát a spanyol kapuba, a sajtó gyorsan felidézte egy hajdani „mágikus tízes”, Michel Platini egy korábbi Eb-n, 1984-ben, ugyancsak a spanyoloknak, ugyancsak szabadrúgásból lőtt gólját.
De abban mindenki egyetértett, hogy nem az övé volt a mérkőzés kulcspillanata, hanem Raúlé, aki a 90. percben, 1–2-nél az égbe lőtte a megítélt tizenegyest.
A spanyol sajtó nem kímélte a világklasszis csatárt. Az El País szerint „Elérhető közelségben volt a csoda, de Raúl miatt elmaradt a happy end.” Az El Mundo kegyetlenül belerúgott egyet a csatárba: „Raúl, az elkényeztetett, multimilliomos sztárocska a döntő pillanatban mondott csődöt. A megasztár bekerült a bukott hősök panteonjába.” Az AS minimum ironikus volt: „Elmaradt a csoda, Raúl kivégezte Spanyolországot. A bíróval még boldogultunk valahogy, Raúl ellen nem volt esélyünk…”
Nem volt egyszerű a franciáknak az elődöntő sem. A portugálok Nuno Gomes révén az első félidőben előnybe kerültek, ezt Thierry Henry a másodikban kiegyenlítette, de úgy tűnt, tizenegyesekkel dől majd el a továbbjutás. Ám a 117. percben megszületett a nagy tornák (értsd: Európa-bajnokságok, világbajnokságok) történetének harmadik aranygólja, amelyet Zinédine Zidane tizenegyesből rúgott Vítor Baía kapujába. A portugálok még több mint két évtized távlatából is vitatják a döntés igazságosságát. Történt, hogy egy valószínűleg a kapu mellé tartó lövésbe Abel Xavier beleütött. Günter Benkö, az osztrák játékvezető nem észlelte a kezezést, ellenben partjelzője, a szlovák Igor Sramka jelezte neki, hogy tizenegyest kell ítélni.
A portugálok kiborultak, Luís Figo egyszerűen levonult a pályáról.
Zidane berúgta a labdát a kapuba, ezzel továbbjutottak a franciák, majd még Nuno Gomes is összeszedett beszédért egy pirosat, de ez már mit sem számított.
Hasonlóan nagy izgalmakat hozott a másik, a hollandiai elődöntő. Az Oranje, amely hat gólt szerzett a negyeddöntőben, nem bírt Francesco Toldóval és az olasz védelemmel. A rendes játékidőben két büntetőt rontott el a mérkőzés után azonnal lemondó Frank Rijkaard csapata, majd a szétlövésben négyből hármat. A 83 percen keresztül emberhátrányban játszó Squadra Azzurra bejutott a döntőbe, a 2000-es Eb-vel bezárólag öt nagy tornájából négyen a szétlövésben kieső hollandok búcsúztak.
Lehet még fokozni az izgalmakat az aranycsatában? Nyerhetnek még az előző két mérkőzésüknél is kiélezettebb csatában a franciák? Ezek voltak a kérdések a rotterdami találkozó előtt. Az olaszok Marco Delvecchio góljával az 55. percben vezetést szereztek. S még a 93. percben is jobban álltak! Akkor egyenlített Sylvain Wiltord, majd a hosszabbítás tizedik percében a Juventus csatára, David Trezeguet megszerezte az aranygólt. Franciaország a futballtörténelem első olyan világbajnoka lett, amely a következő Európa-bajnokságot is megnyerte.
Forca – énekelte a 2004-es Európa-bajnokság megnyitóján Nelly Furtado, s bár a kifejezésnek van kevésbé magasztos értelme is a portugál szlengben, a rendező válogatott biztatására szolgált. A 2000-es skandalum után, úgy érezték, megfelelő választ tudnak adni a nagyvilágnak: megnyerik a tornát.
Erre szűk két órával azt követően, hogy a kanadai-portugál énekesnő előadta a torna hivatalos dalát, 2–1-re kikaptak az Eb nyitó meccsén, Portóban, a leggyengébbnek vélt csoportellenféltől, a görögtől. Más kérdés, hogy utána összekapták magukat, és az oroszok és a spanyolok legyőzése után csoportelsőként jutottak tovább.
A franciák is a négyesük élén végeztek, de az első meccsükön az előző kontinensbajnokság szenvedéseit idézték. Az angolok Frank Lampard góljával a 91. percben még vezettek, amikor csoda történt: Zinédine Zidane előbb szabadrúgásból, majd tizenegyesből is bevette David James kapuját. Ettől még a következő két meccsükön hat pontot szerző háromoroszlánosok is továbbmentek, főleg a még csak 18 éves Wayne Rooney négy góljának köszönhetően. Az Everton csatára néhány napon át az Eb-történelem legfiatalabb gólszerzőjének számított, aztán megelőzte a csúcsot mindmáig tartó svájci Johan Vonlanthen. A C csoportban a bolgárok nem szereztek pontot, és kiestek az olaszok is, pedig Antonio Cassano a 94. percben megszerezte a győztes góljukat a csoport zárónapján a balkáni válogatott ellen. Ám a Squadra Azzurra ezzel semmit sem ért, mivel – minden előzetes fogadkozás ellenére – a két északi válogatott, a svéd és a dán pontosan olyan eredményt ért el egymás ellen (2–2), amellyel mindkettő az olaszok győzelme ellenére is továbbjutott. Mindhárom válogatott öt ponttal zárt, a jobb gólkülönbség döntött. A D csoport hozta a legnagyobb meglepetést, a világbajnoki ezüstérmes német válogatott a hollandok és a mindhárom mérkőzését megnyerő, nagyszerű cseh legénység mögött végzett, s bő egy hét után csomagolhatott.
A negyeddöntők az előző Eb-ken általában óriási csatákat hoztak, gyakran tizenegyespárbajokat is. Most is csak egy meccs alakult simán: a továbbra is nagy formában játszó csehek 3–0-ra kiütötték a dánokat.
A görögök Angelosz Hariszteasz találatával elbúcsúztatták a címvédő franciákat.
A másik két mérkőzés szétlövésbe torkollott. A hollandok végre nagy tornán megnyertek egy ilyen párharcot, annak is köszönhetően, hogy a svédeknél Zlatan Ibrahimovic (és Olof Mellberg) hibázott.
A legnagyobb közönséget vonzó negyeddöntőben a portugálok már a 3. percben hátrányba kerültek Michael Owen gólja miatt az angolok ellen, Hélder Postiga a 83. percben egyenlített. Aztán Rui Costa a hosszabbítás huszadik percében vezetést szerzett a világbajnok brazil edző, Luiz Felipe Scolari által irányított csapatnak, de Frank Lampard a 115. percben szétlövésre mentette a meccset. A párbaj a hetedik lövőknél dőlt el, előtte két nagy sztár, két specialista, David Beckham és Rui Costa is az égbe lőtte a labdát. Az utolsó párban Ricardo, a portugálok kapusa előbb kivédte Darius Vassellnek a bal sarokba tartó lövését, majd maga vállalta a sorsdöntő rúgást – s a jobb alsóba küldte a labdát.
Az elődöntőben a portugálok elbúcsúztatták a hollandokat (2–1), és tovább tartott a görög csoda: Otto Rehhagel legénysége, Trajanosz Dellasz a hosszabbítás 15. percében fejelt ezüstgóljával 1–0-ra legyőzte az addig remeklő cseheket.
Így aztán keretes szerkezetű lett a 2004-es Eb: az első és az utolsó mérkőzést is a portugál és a görög csapat vívta. S másodszor is nyertek Hellász fiai! Angelosz Hariszteasz gólja meghozta az egyenes kieséses szakasz harmadik 1–0-s görög győzelmét. Az athéni lap, a Filathlosz a maratoni csata hírvivőjének, Feidippidesznek a híres mondását, halála előtti utolsó szavát idézte: Nenikikamen (Győztünk). S még hozzátette: Isteneink, micsoda boldogság! A Sporttime főcíme rímelt erre: „Istenünk, adj még könnyeket, hogy tovább zokoghassunk örömünkben!”
A sorozat korábbi részei:
(Borítókép: Luis Figo (k), Laurent Balnc (b) és Lillan Thuram (j) ellen a 2000-es Európa-bajnokságon. Fotó: Sandra Behne / Bongarts / Getty Images)